A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2006 (Hódmezővásárhely, 2007)

ÉVFORDULÓ - FRANCISZTINÉ MOLNÁR ERZSÉBET: Vásárhelyi oktatástörténeti évfordulók

igazgató. 1959-ben a Központi Általános Fiúiskola a Ságvári Endre Általános Iskola nevet vette fel. 1959. december 14-én a Mária Valéria Óvoda helyén, a meglévő iskolaépület szerves folytatásaként kezdték építeni az új 4 tantermes iskolát, amelyet 1960. november 19-én adtak át. 1962-ben megszűnt a fiúiskola, az egyes osztályokat megfelezték, és a Petőfi utcai leányis­kolába helyezték, onnan pedig a lányok felét irányították ebbe az isko­lába. 1964-ben Hódi Istvánt bízták meg az iskola vezetésével. 1972- ben Bíró József művelődési osztályvezetőt nevezték ki az iskola élére. 1976. szeptember 1-jén az intézményt összevonták a Petőfi utcai Általános Iskolával, az igazgató Vörös Géza lett. Az 1982/83-as tan­évben megkapták a Deák Ferenc utcai iskolaépületet is, ettől kezdve 3 telepen működtek 4-4 párhuzamos osztállyal. A Petőfi utcán Kiss Ernőné, a Deák Ferenc utcán Nemes Jánosné, a Ságvári utcán Nagy Lajosné igazgatóhelyettesek irányították a nevelő-oktató munkát. 1988-ban az igazgatóhelyettest, Nemes Jánosnét bízták meg az iskola vezetésével. 1989 nyarán kiköltöztek a Deák Ferenc utcai iskolatelep­ről, és az 1990/91-es tanévben visszaállt a korábbi rend, az alsó tago­zatosok ezután mind a Petőfi utcai telepre jártak, a felsősök a Ságvári utcára. 1994-ben a képviselőtestület Kiss Juditot bízta meg az iskola vezetésével. 2000-ben az iskola udvarán haranglábat avattak, a haran­got Návay Sándor szobrászművész készítette. Kiss Judit mindent meg­tett azért, hogy az intézményt és annak hírnevét fenntartsa. Törekvése sajnos nem járt sikerrel, mert a gyermeklétszám csökkenése miatt ezt a nagy múltú intézményt 2001. június 30-án bezárták. A diákok és a pedagógusok a József Attila Általános Iskolában kaptak helyet. Az épületen az Eötvös József és a Gregus Máté Szakközépiskola osztozik. 278

Next

/
Thumbnails
Contents