A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2004 (Hódmezővásárhely, 2005)

TANULMÁNYOK - SZIGETI JÁNOS: Juhász Gyula és a magyar Fiesole

ros költeménye (Endre Bélának sírjára), majd néhány hónap múlva egy emléktárlat-megnyitója jelentette.20 21

Paku Imre (1910-1975) lírai hangvételű visszaemlékezésében olvashatjuk, hogy Endre Béla ravatala köré gyülekeztek a családtagok mellett a művész barátai, festőművészek, írók, újságírók, köztük Juhász Gyula is. „A verseiből ismert költő akkor szokatlan jelenségnek tűnt előttem: úriember benyomását keltette és mégis parasztosan illett testéhez, a viseleté. Térden felül végződő fekete kabátot egyedül ő viselt. Arcát fekete, alig gondozott szakáll keretezte, szélesre pittyedt alsó ajka élénken pirosodott bajusz.a alatt, nagy fekete szemei tüzeltek, haja diákosan féloldalt elválasztva, keményépítésű koponyájára simítva fény lett. Karjait leengedte, törzséhez, szorította. Karimás kalapját nyugtalanul forgatta kezében. Alig szólt egy-két szót

szomszédaihoz., oly meghatottan állott. ”

A város népszerű, jeles festőjét előbb Endrey Béla (1891-1958) főjegyző, Szathmáry Tihamér (1869-1934) újságíró, Darvassy István (1888-1960) festőművész búcsúztatta. „Azután Juhász. Gyula következett. Lassú, kimért lépésekkel közeledett a koporsó végéhez, előbb kalapját átadta az öreg munkásnak. Pár pillanatnyi szünetet tartott, azalatt szemével jobbra-balra pislogott, úgy állott a feketeruhás em- berkoszorúban, mintha valamilyen különleges felekezet imáját készülne elmondani. Fejét kissé félrefordította. Halk hangon kezdette beszédét, szögletes mozdulatai után amolyan pogány táltosnak hihette volna akárki, semmint a szegedi írók és az alföldi művészek szószólójának. Inkább mozdulatai, arckifejezése és nem egyes szavai rögződtek meg az emlékezetben. Tagoltan, ütemesen ejtette szavait, azt hittük eleintén, hogy alkalmi versét szavalja. A lélek mélyére hullott minden dallamos, sirámos szava. Mozdulatai éppúgy beszéltek, mint ahogy arckifejezése percről percre alakult, változott, nagy szeme bogarafehére villant olykor-olykor. A hangszín, hangerő egymást követte, szabályosan váltakozott: egyszer felerősödött, majd fokozatosan

11 SZELESI Zoltán: Szeged képzőművészete = A Móra Ferenc Múzeum évkönyve. 1972-1973. 2. köt. Szeged, 1975. 78.

21 PAKU Imre: Juhász Gyulára való tekintettel = Látóhatár, 1963. okt. 154— 169.