A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2004 (Hódmezővásárhely, 2005)

TANULMÁNYOK - FÖLDVÁRI LÁSZLÓ: Mekkora vagyona volt Nagy András Jánosnak?

Tárgy: A ma lejárt Tisza rész [Tisza-halászat haszonbérlete] és a kö­zös ház. bérbeadása, illetve eladása s egyéb felmerülő ügyek, felett intézkedő megbízottak választása... ” A Nagy utcai házat Orovecz Lőrinc vette meg a már említett 15.500 forintért. A királyi kisebb haszonvételeket illetően kérelemmel fordultak a vásárhelyi kir. járásbírósághoz, a 800 forintos haszonvétel pontos meghatározása végett. A járásbíróság az alábbi végzést adta ki. „...Folyamodók kérelme folytán, a hagyatéki iratok alapján a néhai Nagy András János hagyatéki ügyében 7000692 sz. a. kelt hagyaték­átadó végzés l-ső pontja akként igazoltatik, illetve egészíttetik ki, hogy az abban említett s az örökösöknek átadott 800 forintra értékesített kir. kisebb haszonvétel a gróf Károlyi alaptól és gróf Károlyi György örököseitől megvett Tisza folyamnak a mindszenti határtól Hmvásárhelyig város tulajdonát képező körtvélyesi részig, majd ettől atkai sziget irányáig illetve a mély Sártóig terjedő része úgy a Tisza folyóba, valamint ártérbe eső korhányi és mártélyi laposok, továbbá a körtvélyesi és harci rétek és kubikgödrök tulajdonjoga egyéb az adás­vételi szerződések szerint az örökhagyót illetett kir. kisebb haszonvéte­lek áll, miről az örökösök értesíttetnek. Kelt. 1893. július 20-án. ” A végzés méltán keltett óriási feltűnést. Kiderült, hogy Nagy And­rás János megvette a Károlyiaktól a Tisza vásárhelyi határt érintő egész szakaszát rétekkel, laposokkal, erdőkkel, kubikgödrökkel és ezekre szóló kisebb haszonvételeivel együtt. Ez kb. 5 ezer kát. holdat tett ki. Mindenki tudta, hogy a Károlyiak nem krajcáros üzletet kötöt­tek a parasztnábobbal, és most ez a mesés vagyon 800 forintért kisebb haszonvételek címen szállt az örökösökre. A járásbíróság jogi furfanggal a tulajdonjog szót átjavította halá­szati jogra, és hatályon kívül helyezte előző végzését. Az örökösök rájöttek, hogy a kisebb haszonvételek nem 800 forintot érnek és meg­rövidítve érezték magukat. Most a nem vitatott halászati jogot igye­keztek értékesíteni, mivel a halászokkal kötött halászati szerződés lejárt. Az örökösök a halászati jogot az egész vásárhelyi Tisza mentére adták volna bérbe az árterével, az árvízi oldalon épült kubikokkal együtt, ahogy azt Nagy András János is bérbe adta. Igen ám, de a ku­bikgödrök, amelyekből épült a Tisza gátja, kisajátításra kerültek, és az 64

Next

/
Thumbnails
Contents