A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2004 (Hódmezővásárhely, 2005)

TANULMÁNYOK - FÖLDVÁRI LÁSZLÓ: Mekkora vagyona volt Nagy András Jánosnak?

immár szabályozott Tisza mentén született új tulajdonos és a Körös- Tisza-Maros Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulaté lettek, amely szintén jogot formált a halászatra. A legkisebbre értékelt tétel fölött megindult a per. Mint kiderült, a kisebb haszonvétel nem is volt kicsi. 1894. július 12-én a szegedi törvényszék a Szatmári Ede által képviselt ármentesítő társulat követelését elutasította: „A törvényható­sági joggal felruházott Hm. Vásárhely város polgármestere 636/890 szám alatt hozott határozatával megállapította, hogy a K. T. M. Ar- mentesítő és Belvízlevezető Társulat tulajdonát képező a mindszenti határtól az Atka sziget irányáig illetve az úgynevezett mély Sártóig terjedő társulati kubikgödrökben a halászati jogosultság Nagy András Jánost illeti. A most nevezett társulat ebben a határozatban nem nyu­godott meg és az 1878 évi XIX. t. ez. 5. §-ban megszabott záros határ­idő alatt az időközben elhalt Nagy András János örökösei ellen halá­szati jogának megállapítása iránt pert tesz folyamatba. Ezzel a kere­settel azonban a felperest el kellett utasítani, mert az 1878. évi márci­us 28-án illetve 1878. évi május 4-én egy részt Nagy András János másrészt néhai Nagy Károlyi Károlyi György örökösei és Nagy Kár­olyi Károlyi Alajos között kötött adásvételi szerződéssel bizonyított, hogy alperesek jogelődje a megnevezett eladóktól a kir. kisebb ha­szonvételeket megvette. Minthogy pedig az 1836. évi VI. t. c. 8. §-a szerint a halászat földesúri jogot képez, kétségtelen hogy alperes a kir. kisebb haszonvételi jogok között a halászati jogot is megvásárolta. Felperes nem mutatja ki, hogy erre a jogra nézve tulajdonjogot szer­zett volna. Nem állítja, hogy azt megvette, nem állítja, hogy azt kisajá­tította volna. Felperes jogát egyedül az 1888. évi XIX. t. c. rendelkezésére ala­pítja, de felperesnek jogát e törvény alapján sem lehet megítélni, mert a most felhívott törvény az. előbb szerzett jogokat a jogosított egyének­től el nem veszi, sőt azzal a rendelkezéssel, hogy a bejelentések tár­gyalására a volt földesurat is megidézni rendeli, nyilvánvalóvá teszi, hogy a nevezett jogok épségben tartandók. Alperesnek földesúri jogukat kimutatni nékik nem szükséges bizo­nyítani azt, hogy a halászati jogot 20 évig gyakorolták, azt csak azok­nak kell kimutatni akik nem tulajdonosok és földesúri jogokkal nem bírnak. 65

Next

/
Thumbnails
Contents