A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2003 (Hódmezővásárhely, 2004)
TANULMÁNYOK - Hódmezővásárhely díszpolgárai 1944 előtt - Makó Imre
Ferencet a városba érkezése alkalmával a törvényhatóság vendégének tekinti és fogadja.17 A Vásárhelyen különös kultusszal övezett Kossuth Lajos fiát, akiben atyja politikai örökösét látták, november 12-én több mint 20 ezer ember várta a Kossuth téren, köztük a különböző egyletek zászlóval, nemzetiszínü lobogóval. A tömeg, amikor megpillantotta a városházáról jövő vendéget, mintegy vezérszóra kezdett éljenezni s éltette őt mindaddig, míg kíséretével helyet foglalt az emelvényen s kalapot lengetve köszöntötte a lelkesült népet. Rövid beszédét szűnni nem akaró éljenzés kísérte. „Az lesz a czélom, - vallotta — hogy békés úton gyarapodjunk, s érjük el azt az ideált, melyért atyám mártíréletet élt s melyért én 44 évet száműzetésben töltöttem. Én hiszek ezen elvek megvalósításában (...) azért, mert minden magyar ember szívében kell éljen a haza függetlenségének vágya, részint, mert alkotmányos országban élünk és alkotmányos királyunk van. A múlt törvényeit a jövő nemzedék van hivatva megváltoztatni, s ha ezt a többség megteszi, a király szentesíteni fogja az új törvényeket. ” Hasonló tartalmú beszédet mondott a tiszteletére egybehívott városi közgyűlésen is. 1896-ban azután, országos pártelnökként, az esedékes országgyűlési választások alkalmával tett agitációs körútja során, ismét felkereste Vásárhelyt. A város díszpolgárának, Kossuth Ferenc volt kereskedelemügyi miniszternek 1914-ben történt elhunytáról Károlyi Mihály gróf küldött sürgönyileg értesítést. A város székházának tornyában egynegyed órára, a temetés idejében pedig egyórai harangozást rendelt el a tanács, és kitűzette a gyászlobogót. Ez felkerült a Kossuth Lajos Pártkör és a járásbíróság ormára is. Emlékét a törvényhatósági bizottság jegyzőkönyvében örökítette meg. Temetésén a várost Kun Béla függetlenségi és 48-as országgyűlési képviselő, Juhász Mihály polgármester és Csáky Lajos tiszti főügyész képviselték. A Nemzeti Múzeum előcsarnokában felállított ravatalra a város színeit viselő szalaggal, „A haza hű fiának, a város díszpolgárának - Hódmezővásárhely város közönsége” felirattal koszorút helyeztek el.18 17 CSML HL Közgy. jkv. 462/1894.; Vásárhelyi Reggeli Újság, 1894. november 11. 18 Vásárhelyi Reggeli Újság, 1914. május 26., 27., 28. 76