A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2003 (Hódmezővásárhely, 2004)
TANULMÁNYOK - Hódmezővásárhely díszpolgárai 1944 előtt - Makó Imre
tanácsos, országgyűlési képviselőnek és Justh Gyulának (1850- 1917), a magyar országgyűlés képviselőháza elnökének díszpolgárrá történő megválasztását. A beadványt a november 25-ei közgyűlés tárgyalta. A szabadelvű párt helyi elnöke, Kovács János ügyvéd ekkor kijelentette, hogy ő és elvtársai politikai álláspontjának feladása volna az indítvány teljes mérvű elfogadása, „mert eddig csak azon kiváló egyéneket választottuk meg a város díszpolgárának, akiknek hazafias munkálkodásuk helyi vonatkozásban is kitűnt”. Közölte továbbá, hogy amennyiben a kérdést szavazásra tűzik ki, ők nem szavaznak. A 146 főben jelenlévő közgyűlés végül 122 szavazattal, ellenszavazat nélkül, „mint a most folyó nemzeti küzdelem kimagasló vezéreit, példaadó hazafiságuk és ősi alkotmányunk védelme körül szerzett kiváló érdemeik hálás elismerése és méltánylása jeléül” a város díszpolgárának választotta meg a függetlenségi és 48-as jelölteket. A Morzsányi József díszalbum-készítő által beküldött mintákból az oklevelet barna színben rendelték meg három példányban, a város teljes címerével ellátva, tűzzománc kivitelben, „valódi pergamentre caligrafice írva”, bronz kapszulában elhelyezett lelógó pecséttel, s mindegyikhez egy szép kazettával. Az oklevéltan klasszikus szabályai szerint megszerkesztett díszokirat szövege a következőképp hangzott:14 Díszpolgári Oklevél. Mi, Hódmező-Vásárhely törvényhatósági joggal felruházott város közönsége, jelen levelünk rendjén adjuk tudtára mindazoknak, a kiket illet, hogy a midőn 1905 évi november hó 22-én székházunkban havi rendes közgyűlésünket tartottuk, ugyan akkor Kovács József és Dr. Endrey Gyula törvényhatósági bizottsági tagok által elénk terjesztett írásos indítvány alapján 717. számú határozatunkkal Nagyságos Kossuth Ferencz országgyűlési képviselő urat, az országos függetlenségi és 48-as párt elnökét, Nagyméltóságú Gróf Apponyi Albert valóságos Belső titkos tanácsos országgyűlési képviselő urat, — Méltóságos Justh Gyula urat a magyar országgyűlés képl4CSML HL Közgy.jkv. 717/1905.; Tan. ir. II. 6851/1905. 73