A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2003 (Hódmezővásárhely, 2004)

TANULMÁNYOK - Hódmezővásárhely díszpolgárai 1944 előtt - Makó Imre

viselő házának elnökét, mint a most folyó nemzeti küzdelem egyik ki­magasló vezérét, ezen küzdelem közben tanúsított példamutató hazafi- sága - valamint ősi alkotmányunk védelme körül szerzett kiváló érde­mei hálás elismerése és méltánylása jeléül Hódmező-Vásárhely tör­vényhatósági joggal felruházott város Díszpolgárának közakarattal, nagy lelkesedéssel egyhangúlag megválasztottuk, tör­vényben gyökerező jogunknál fogva őt mindazon polgári jogokkal felruháztuk, a melyekkel mi magunk bírunk s a melyek városunk pol­gárait törvény és jog szerint megilletik. Minek állandó hitelére kiadtuk városunk hivatalos élő pecsétjével és saját kezű aláírásunkkal megerősített jelen oklevelünket. Kelt Hódmező-Vásárhely törvényhatósági joggal felruházott város törvényhatósági bizottságának 1905 évi november hó 22ik napján tartott közgyűlésében. A város közönsége nevében Juhász Mihály sk. Kmetykó József sk. kir. tanácsos főj(egy)ző polgármester. Az oklevelek átadására Juhász Mihály polgármester vezetésével januárban népes deputáció utazott fel Budapestre. Az átadás napján, a Vásárhelyi Reggeli Újság útján Apponyi nyílt levelet intézett „pol­gártársaihoz”. Kétszeres értéket tulajdonított annak, hogy személyes indokok, a helyi ügyekben való együttműködés nélkül, egyedül a haza ügyeire való tekintet indította a város polgárait arra, hogy öt e meg­tiszteltetésben részesítsék. „Hódmezővásárhely, midőn irántunk, akik a nemzeti küzdelem előharcosai vagyunk, elismerését kifejezi, a nem­zeti küzdelem mellett tüntet” — írta.15 A király 1905. december 25-én Nagy Mihályt, Szeged főispánját ideiglenesen Vásárhely főispánjává is kinevezte. A törvényhatósági bizottság a közreműködő kormányt törvénytelennek tartotta, ezért po­litikai megbízottját nem ismerte el törvényes főispánnak, beiktatására, illetve eskütételére közgyűlés egybehívását nem rendelte el, sőt annak 15 Vásárhelyi Reggeli Újság, 1933. február 10. 74

Next

/
Thumbnails
Contents