A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2003 (Hódmezővásárhely, 2004)

TANULMÁNYOK - A hagyományos búzatermesztés technológiája Hódmezővásárhelyen a 19 század második felétől az első világháborúig - Kristó Mária

keresete... Nagy volt a forgalom a lovakból. A közeledő nyomtatásra a rissz-rossz gebék kereslete megnövekedett. Aruk magasra szökött. Nyomtatás után ezeket a rossz lovakat az őszi vásáron igyekeztek értékesíteni. ”17 A kasza megvásárlása is a június közepi vásáron történt. A parasztember maga vette a kaszát, nem bízta senkire. Nagy üggyel- bajjal választotta ki a jó eszközt. Kiss Lajos tanulmányából18 megtudhatjuk, hogy milyen a jó kasza. A gazda ügyelt rá, hogy a kasza pengéje ne legyen meredt, hanem teknős, a felállított kasza nyelének pont az állig kellett érnie, nem lehet az eszköz lannája sem túl lágy, sem túl kemény acélból, a bilincsnek jól kellett illeszkednie a nyélhez, hogy a pengét jól biztosítsa, s ne lötyögjön, nagy figyelmet fordított a penge görbületi ívére is, mert ha a hegye befele nézett, akkor kisebbet, de ha már a hegye egyenesen állt, akkor nagyobbat fogott, s ez utóbbi nem volt megfelelő.

Az előkészítések után, „Pétör-Pál” (június 29.) felé már naponta nézegették, hogy megnyílt-e a kalász. Néhány fejet leszakítottak, tenyerükben megdörzsölték, a polyvát kifújva egy-két szemet szétrágtak. Ha felénél roppant, viaszérésben volt a búza.

Abban az esetben, ha megfelelőnek tartották a kalász érését, akkor két feladat volt hátra: a kötéleresztés és a kaszakalapálás. Hajnalban két vagy három órakor keltek fel, hogy még harmattal kötelet tudjanak fonni. Azért kellett előre elkészíteni a kötelet, mert az aratás közben való kötélkészítés lassította a munkát, ráadásul a száraz szalmából nem is lehetett kötelet készíteni, mert merevsége miatt tört és csúszott. A kaszakalapáláshoz üllőre és kalapácsra volt szükség. Az üllőt a földbe szúrták, erre helyezték a kasza pengéjét, amit apró kalapácsütésekkel nyújtottak, hogy minél vékonyabb legyen. Vigyázni kellett, nehogy megrepedjen, és csipkézetté váljon. Az állandó élességet fe- néssel biztosították fenőkő vagy kaszakő segítségével. A kaszás a követ az oldalára kötött, vízzel teli tokmánybán tartotta.

17 KISS Lajos: Vásárhelyi híres vásárok. Szeged, 1956. 104-106.

18 KISS Lajos: Vásárhelyi hétköznapok. Budapest, 1958. 30-34.

59