A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2003 (Hódmezővásárhely, 2004)

TANULMÁNYOK - Pálinkafőzés Hódmezővásárhelyen - Herczeg Mihály

Lázi Jánost ugyanakkor „pályinka árulásáért” 6 forintra „...eadem Bózsér Mihály Pályinka árulásban tapasztaltatott. ” Nem kis mennyi­ségről volt szó, hiszen Bózsér Mihály 6 akó (366 liter) pálinkát adott el. Szecseinét azzal is büntették, hogy „edgyik kazánya el hozatott.” Laskai István abban az időben a város „pályinka Korcsmárossa lé­vén” a maga által főzött „égett bort” a városéval együtt árulta, mely cselekedetéért a korcsmárosságból kizárták, és „a pályinka főző üstye (vulgo kazánya) el vetődött. ”2 Néhány évtized múlva a taksa már 2 forintra emelkedett. Nehéz ki­deríteni, hogy a pálinkafogyasztás emelkedését, vagy a szőlőterület növekedését kell-e mögötte keresni, hogy 1766-ban 39 kazán után fi­zettek taksát, 1814-ben pedig már 240 Pályinka főző kazányokra” kaptak engedélyt.3 Később olyan gyakorlat alakult ki, hogy csak rézsisakot és a „Tsüveket” gyűjtötték be az uradalmi raktárba, és csak a főzés idejére adták ki. Aki ne főzött pálinkát, az is vehetett magának a „pályinka csapszéken”, amelyet a városi kommunitás kezelt. Korcsmárosát a városi magisztrátus választásakor bízták meg, 1741-ben például Csor­ba Mihályt.4 Gróf Károlyi Ferenc már változtatni akart az addigi gyakorlaton. 1756-ban kísérletet tett egy urbárium bevezetésére. Csak 1772-ben került erre sor, akkor is nagy fölzúdulás közepette. Ezután itt is kilen­ced az uraságot illette. A dézsmaborokat a tiszttartói kvártélyház pin­céjében helyezték el. Onnét került az uradalom vendégfogadóiba, korcsmáiba. 1789 a Károlyi-ház pincéjében 221 816 liter bort leltá­roztak, amelyet 707 hordóban tároltak. Idővel szükségessé vált az egységesen kezelt, jó minőségű borok készítése, ezért az uradalom 1792 és 1795 között Bitthauser építész tervei szerint megépíttette a Szarvas vendégfogadótól keletre a nagy prés- és pálinkaházat (ma Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola). Itt 3 ötakós rézkazánban folyt a törkölypálinka-főzés. A hűtőkészülék 2 CSML HL Hmv. IV. A 1001/a. 2. k. 3 KCSL P 392. Lad. III. 4 CSL HL Hmv. IV.A. 1001/a. 2. k. 18

Next

/
Thumbnails
Contents