A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2003 (Hódmezővásárhely, 2004)
NAPLÓ - Egy tengerész naplójából - Földvári László
bocsájtani akkor sem, ha a hajótesten keresztülcsapó hullámok össze nem zúzták volna. Tehát: a mentőcsónak is abban az esetben ment, ha azt a sors megengedi. Szerintem jobb, hogy így vesztek el a szegény tengerészek anélkül, hogy igénybe vették volna a mentőcsónakot, dacára annak, hogy ezek föl vannak szerelve a kellő számú evezőkkel és vitorlákkal, sőt az előírt mennyiségű s vízmentes tartályokba zárt kétszersülttel és ivóvízzel. Ez esetben ugyanis egy rövid szenvedés árán bizonyára megszabadultak volna az esetleg napokon és éjeken át tartó kíntól és szenvedéstől, mely a tomboló viharnak kitett és vízzel telt csónakokban a didergő halálraítéltekre várt. Avagy nem volt-e rájuk nézve tűrhetőbb egy rövidesen bekövetkező pusztulás, mint napokon, éjeken át remény és kétség között vergődve látni csólnakukból az elhaladó gőzösöket, melyek a távolság miatt tudomást sem szerezve a haladó emberi csoportról, nyomtalanul tűnnek el a láthatárról... A hajószemélyzet hozzátartozói tengerész szokás szerint kegyeletből megfestették a viharral küzdő Petőfi képét, elhelyezvén azt a tersattoi fogadalmi templomban, de - fájdalom — a Madonna képmása nélkül, mely a megmenekült hajók képének felső balsarkában foglal helyet. A Petőfi, képről sajnos hiányzik a Madonna!... ” „Alessandro B vitorlással Corsika közelében mérsékelt erejű széltől kísérve hajóztunk, mikor déltájban felhangzott a vészkiáltás: »Egy matróz a tengerben!« Megrémülve tekintettem a tengerre, s ott láttam egyik társamat, amint hangtalanul, hanyatt fekve, révedező tekintettel nézett reám. Legelső teendők volt, vízbe dobálni úgy az élet mentőket, mint a födélzeten található úszó tárgyakat. Ezek között a tengerbe dobtuk a födélzeten lévő terjedelmes tyúkketrecet is az összes tyúkokkal együtt. Kapitányom azzal, hogy az árbockosárba küldött egy matrózt, kinek feladata lön szemmel kísérni a fodros tengerszínen afödél- zetről nem látható, a hajó által mindinkább meghaladó matrózt. Ezzel egyidejűleg elhangzott a »Föl a födélzetre!« vezényszó s a felrohanó matrózok segélyével »Allj!«-ra feszítettük a vitorlákat, majd a vízre bocsájtottunk egy csónakot, mely művelet, bár a legfontosabb, de egyszersmind a legkomplikáltabb s melynek leírásától hosszadalmassága miatt elállók. A vízre bocsájtott csónakba néhány ember felszólítás nélkül ugrott s kezdett evezni az árbockosárban álló matróz kinyújtott 119
