A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2000 (Hódmezővásárhely, 2001)

TANULMÁNYOK - Baracs Gabriella: Hódmezővásárhely iparfejlődése 1957 és 1962 között

A gyár megkezdte a vasúti hídmérlegek (vágány-megszakításos), gabona, por, szemcsés anyagok mérésére szolgáló adagoló mérlegek, a pénzbedobásos személymérlegek és a hidrosztatikus faj súlymérlegek korszerűsítését, amit 1960 elejére fejezett be. 1957-ig csoportbérezést alkalmaztak, 1957-től rátértek a darabbérezésre. A szakembergárda letelepítése az 1960-as évek elejéig tartott. A pesti szakemberek közül sokan itt maradtak. Az üzem 1957 első negyedében maga állította össze termelési programját. Ez a terv közel 2 millió forint értékkel kisebb volt, mint az 1956 harmadik negyedévi, a kifizetett bér 6000 Ft-tal magasabb. 1958 februárjától a gyorsmérlegek festését új eljárás­sal végezték. A gépparkot fel kellett újítani, így 20 modem munkagé­pet rendelt a gyár a Szovjetuniótól.4 Az év utolsó negyedévére kb. 7 milliós megrendelést kapott a gyár. Ebben az időben a munkások foglalkoztatását szervezési, kereskedel­mi és gyártmányminőségi okok akadályozták. Az 1959-ben fellendült az újítómozgalom. Két év alatt közel 1 millió Ft megtakarítást ered­ményeztek a dolgozók által beadott újítások. Újítási ankétot tartottak 1959 júliusában. A vasasszakszervezet területi bizottsága július első felében felülvizsgálta az újítási mozgalmat a Mérleggyárban. 1958 második felétől különösen sokat fejlődött az üzem újítási mozgalma. Az előző évben 158 újítást adtak be a dolgozók, ebből 66- ot el is fogadtak és 57-et vezettek be. 1959 első felében 166 újítást adtak be. FIátráltatta az eljárást, hogy az egyszemélyi elbíráló nem kérte ki a legtöbb esetben az újító véleményét. Még ebben az évben több új típusú mérleg készült el. A Budapesti Ipari Vásáron is nagy tetszést aratott pénzbedobós személymérlegből eddig 20-at gyártottak. Az igény még 1959-re kb. 55-60 darab volt. Fiathónapos hegesztő tanfolyamot is indítottak, amely 1959. december 31-re fejeződött be. Kötöttárugyár A Kötöttárugyárban a korábban megkezdett rekonstrukciós munka 1957 tavaszán tovább folytatódott. Ezt indokolttá tette az is, hogy az 4 A részletes adatokat Id. BARACS Gabriella: Hódmezővásárhely ipartörté­nete 1945-1975 között. CSML HL. Kézirat. 82

Next

/
Thumbnails
Contents