A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 1999 (Hódmezővásárhely, 2000)

TANULMÁNYOK - Makó Imre: Hódmezővásárhely város illetékbélyegei 1924-1949

fedezése szempontjából is indokolt és szükséges”, a március 8-án tar­tott üléséből megbízta dr. Beretzk Pál tanácsnokot, hogy az ügy ta­nulmányozására szálljon ki Szegedre, ahol az ilyen bélyegeket már 1919-ben bevezették. Novemberben dr. Soós István polgármester javasolta, hogy a ma­gánfelek által kért hatósági bizonyítványok bizonyos összegű díj lero­vása ellenében legyenek kiadhatók, és erre a tanács tegyen egy meg­felelően kidolgozott előterjesztést a törvényhatósági közgyűléshez. Indoklása szerint „ a szóban forgó és kizárólag a kérelmezők érdekeit szolgáló bizonyítványok kiállítása a városnak az elhasznált nyomtat­ványok révén tetemes összegű kiadást, az alkalmazottaknak pedig nagymérvű megterhelését jelenti”, javaslata elfogadásával ugyanak­kor, „tekintve azt, hogy évenként igen nagy számban ad ki a hatóság bizonyítványt, mégis jelentékeny összegű bevétel volna a város részére biztosítható” ,7 Az 1924. december 3-i tanácsülés megbízta dr. Beretzk Pál pénz­ügyi tanácsnokot, hogy készítse el a bélyeg alakjában szedendő városi illetékről szóló szabályrendelet tervezetét. Ő elsősorban Szeged város vonatkozó szabályrendeletét vette alapul ehhez, de a bélyegkötelessé nyilvánítható beadványfajtákról helyben is tájékozódott, tárgyalásokat folytatott a tanács tagjaival és az önálló hivatalok vezetőivel.8 A törvényhatósági bizottság 1925. szeptember 30-án tartott rendes havi közgyűlése egyhangúlag elfogadta a tervezetet. „ Tekintettel arra, - szólt a határozat - hogy a mai súlyos pénzügyi helyzetben minden jövedelmi forrást meg kell ragadnunk arra, hogy a közigazgatás kia­dásait fedezni tudjuk, kimondjuk, hogy a nyomtatvány, papír és írószer kiadások összegei fedezhetése végett, illetéket szedünk mindazon ma­gánosoktól, akik részére városi hatóságaink, vagy ezek nevében eljáró hatósági közegeink a kérelmező magánérdekét szolgáló funkciót telje­sítenek”.9 A felterjesztett szabályrendeletet a belügyminiszter néhány 7 Ld. a 3. sz. jegyzetet. 8 Uo.; CSML HL Árvaszéki iratok 3994/1927. 9 CSML HL A Törvényhatósági Bizottság iratai. Közgyűlési jegyzőkönyvek (A továbbiakban: Közgy. jkv.) 332/1925. kgy. 61

Next

/
Thumbnails
Contents