A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 1998 (Hódmezővásárhely, 1999)
ÉVFORODULÓ - Dömötör János: Száz éve született Erdős János, 1898-1985
dapestre költözése alkalmából Erdős János készítette, a Százados úti műteremben látható vásárhelyi motívumokkal festett bútorokat.) Erdős Jánost és feleségét mélyen érdekelte a népművészet, több relációban is. így a nagy elődökhöz hasonlóan szintén gyűjtöttek bútort, fazekas munkákat és hímzést is. A hímzésre alapozottan háziipari foglalkozató műhelyt létesítettek. Kettőjük terveit néhány ügyes asz- szony és leány kivitelezte. Egyik legnagyobb feladatként a helyi ipartestület megrendelésére a visszatért Kolozsvár részére terveztek 1941- ben vásárhelyi hímzéses zászlót. Ennek egyik oldalán Kolozsvár, másik oldalán pedig Vásárhely címere szerepel. Az elkészült zászló azonban a háborús események miatt nem jutott el Kolozsvárra, itt maradt Vásárhelyen, a múzeum tulajdonába került az iparegylet megszűntével. Jelenleg pedig tartós letétként a Városháza kistanácstermét díszíti. Mint annyi sok társának, Erdős Jánosnak is be kellett vonulnia a második világháborúban katonának. Már vége felé járt a háború, amikor orosz fogságba került. Négy évet töltött fogolyként Grúziában, ahol szerencsére megengedték neki, hogy festhessen, rajzolhasson és néhány ott született kvalitásos művét sikerült hazahoznia 1948-ban. 1950-60 között dekoratőrként dolgozott a Csongrád Megyei Dekorációs és Kirakatrendező Vállalatnál. Távolléte alatt felesége folytatta a leánygimnáziumban, majd később a tanítóképzőben pedagógiai munkáját. Ezen belül művészettörténeti előadásokat is tartott. Szíves, kollegiális kapcsolat alakult ki közte és az ugyanott tanárkodé Németh László között. A művészházaspár egy ideig a Bognár Rezső-féle kántorlakást bérelte a Református Újtemplom mellett, majd 1949-ben a Kulombán nagyszülők házába költöztek, a Zrínyi u. 85-be, ahol életük végéig éltek és alkottak. Erdős János 1928 óta rendszeresen részt vett alkotásaival különböző kiállításokon, így Pesten a Divatcsarnokban, valamint Kecskeméten. Rendszeres kiállítója volt a Vásárhelyi Őszi Tárlatoknak és a Délalföldi Tárlatoknak Szerepeltek alkotásai a kollektív vásárhelyi kiállításokban, Zentán és Jerevánban is. 1985. szeptember 8-án hunyt el. Sírja vásárhelyi Kincses temetőben található. 105