A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 1998 (Hódmezővásárhely, 1999)
ÉVFORODULÓ - Dömötör János: Száz éve született Erdős János, 1898-1985
DÖMÖTÖR JÁNOS SZÁZ ÉVE SZÜLETETT ERDŐS JÁNOS FESTŐMŰVÉSZ 1898-1985 Hódmezővásárhely azon kevés magyar város közé tartozik, amelynek gazdag a képzőművészeti múltja és élénk jelentős mai művészeti élete is. A századelő első virágkorát Tornyai, Endre Béla, Rudnay, Pásztor János, Kallós Ede neve és munkássága fémjelzi. Az 1945 utáni korszak is több országosan számon tartott alkotót mondhat magáénak ebben a városban. Elég itt - ügy gondolom, ha csak a sajnos már lezárt életműveket veszem figyelembe - Kohán György, Kurucz D. István, Németh József, Kaján Gyula nevét említenem. Ezen tűi - véleményem szerint - az állandóan ugyan nem itt élt, de szívvel-lélekkel idekötődő Szabó Ivánt is indokolt idesorolni. Ezek miatt az országosan is ismert és elismert művészek miatt olyan alkotók, akik más környezetben a közösség megbecsült, számon tartott művészei lennének, nálunk fénytörésben vannak, árnyékba kerültek. Többen is vannak ilyenek. Idesorolható például már a századelőről Várady Gyula festőművész. A két világháború közötti korszak több művésze is ezt a sorsot osztja. Közülük helyben élt Dehény Lajos és Hanna Méla festőművész. A két világháború közötti három „kismester” közül Pogány Ferenc élete végén töltött több évet Vásárhelyen. Barkász Lajos eltávozott Vásárhelyről és az Országos Képzőművészeti Egyesület elnöki tisztét is betöltötte, mégis a másik, szintén Budapestre költözött művészhez, Darvassy Istvánhoz hasonlóan a szakmai, művészettörténeti elismerésben nem kapták meg és nem kapják meg az őket megillető helyet. 103