A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 1997 (Hódmezővásárhely, 1998)

IN MEMORIAM - Herczeg Mihály: Felletár Béla

HERCZEG MIHÁLY FELLETÁR BÉLA 1932-1998 Felletár Béla zenetanár 1993 óta volt tagja a Szeremlei Társaságnak. Évtizedek óta ismertük, mégis keveset tudtunk róla. Magáról nem beszélt, csak arról, ami ér­dekelte, ami irritálta. Életrajzi dátumaival ne sokra megyünk. Született Szegeden, de nem volt szegedi. Középosztálybeli családból származott, de nemesi ősökkel. Csanád és Temes várme­gyei tisztségviselők állnak a háttérben, akiket génjeiben hordozott erényeikkel és hibáikkal. Anyai ágon a Felvidékről ideszárma­zott Demko család sarja. Gyermekkora Makó városához kötötte, az Úri utcából eszmélt a világra. Iskoláit Makón végezte. Meg is maradt volna makainak, ha a háború a csalá­dot nyugatra nem sodorja. Ez a „nyugatosság”, no meg az osztályide­gen származás nem volt jó ajánlólevél az egyetemre jutáshoz. Az orosz intézetben próbálkozott, majd magyar szakon végzett, hogy végül munkásságának nagyobb részét mint zenetanár fejtse ki. És közben még volt 1956, ami után favágás, cséplés, kocsikísérés, segédmunkásság következtek. 1968-tól óraadó tanár az Állami Zene­iskolában. Szívvel-lélekkel a zenének élt. Zenei tehetsége lányában is öröklődött. Érdeklődési köréhez azonban nem csak a zeneélet és an­nak múltja iránti érdeklődés tartozott, hanem minden, ami a kulturális élettel összefüggött. Évek során igaz helytörténésszé fejlődött. Fő müvét ugyan nem írhatta meg. Pedig folyton gyű jtött, módszeresen és jó érzékkel. O volt 241

Next

/
Thumbnails
Contents