A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 1997 (Hódmezővásárhely, 1998)

VÁSÁRHELYI ÍRÓTALÁLKOZÓ, 1995. AUGUSZTUS 23-26. - Domokos Mátyás: Elvéreznek legszebb álmaink?

meglesznek a parazita haszonélvezői, kárvallottjai pedig többnyire és törvényszerűen azok, akik az életet megtermelik. S az a rejtelmes, de mindenütt jelen való erő, amely ezt a megváltozhatatlannak tetsző egyenlőtlenséget ember és ember között a harmincas években létrehozta: a banktőke és a finánckapitalizmus, a kilencvenes években is ugyanúgy „rág a paraszt - minden dolgozó és munkanélküli ember - kenyerén”, méghozzá levantei gátlástalansággal és pöffeszkedő maffiózó-cinizmussal, mint akkor. Illyés Gyula beszámolója alapján pedig, az akasztófahumor iskolapéldájaként arra is hivatkozhatnék, hogy az egy főre-eső/nem eső jövedelem aránytalanságai ma legalább olyan ijesztőek, mint 1935-ben. Igaz, ebben Galilei óta sehol sincs változás, de az már elgondolkodtató, hogy a „bankók bombarobbanásaiban ’ most azok vélik meghallani az Európához való felzárkózás egyedüli üdvözítő zenéjét, s hirdetik a politika meg a gótikus Ház szószékeiről, hogy a modern világban a Hegyi Beszéd üzenetét megcsúfoló társadalompolitikai gyakorlatnak „nincs alternatívája”, akik évtizedeken át, ha kellett, habozás nélkül öltek,és ölettek ártatlanokat is azért, nehogy győzzön, úgymond, „a Tőke ellenforradalma” — nagyfokú és töretlen szociális érzékenységükről hol úgy, hol így téve akkor is, most is, véres tanúbizonyságot, merthát hol így, hol úgy hozza magával a történelmi szükségszerűség... De hát nincs kedvem mostanság tréfálkozni.

Az analógiákat, a szomorú megfeleléseket az akkori és mostani helyzet között lehetne még szaporítani, de - minek? Mert a lényeg: akkor is, most is, a magyar történelmi idő két különböző intervallumában fellépett reform-nemzedékének kísértetiesen azonos rosszérzése, amit Nagy Lajos így érzékeltetett annakidején: „mint mikor az orvos gyógyíthatatlan betegséggel áll szemben” S annyi csalódás és becsapatás után, tegyem hozzá, már ahhoz sincsen ereje, amit különben a megmaradt tisztessége se engedne, hogy „a meggyőződéstelen vigasz” szavait préselje ki magából.

Akkor sem volt, de az írók azt becsülettel és szemtől-szembe meg is mondták hatvan esztendővel ezelőtt. Kertelés nélkül megvallották, hogy nem utat mutatni és irányt szabni jöttek Hódmezővásárhelyre, s nem azért, hogy hazafias avagy szociális hangszerelésben öblös közhelyeket prédikáljanak pártpolitikák propagandistáiként, de erkölcsi123