A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 1997 (Hódmezővásárhely, 1998)

VÁSÁRHELYI ÍRÓTALÁLKOZÓ, 1995. AUGUSZTUS 23-26. - Péter László: Galyasi Miklós, a költő

Vagy ez a másik:

Valamihez egyre közeledünk,

S a földtől egyre messzebb visz a szárnyunk.

Lehet, hogy csak a törvény tükre fordul,

S moccanás nélkül égy helyben állunk.

Tükör

Szabó Lőrinc 1932-ben Kortársak című versében írta:

Még húsz évem tíz, talán harminc, esetleg ötven,

És mégis mind együtt leszünk a földben.

Galyasi hátrahagyott versei közül közli a kötet az Ötven méter... címűt. Ebben olvassuk ezt a szakaszt:

Egy évtized, és nem fontos már A vágy, miért haltál, öltél.

Emberöltő, aggastyán vagy,

Száz év, s mindegy unokádnak Milyen lidércet kergettél.

Nekém ezt olvasva óhatatlanul Marcus Aurelius császár, a filozófus rögeszmeként visszatérő tanítása jut eszembe: „Arasznyi az. ember élete, arasznyi az. a földzug, ahol él, de arasznyi a legtovább fönnmaradó hírnév is. Hiszen ezt a hírnevet gyorsan pusztuló emberférgek egymást fölváltó nemzedékei hordozzák, ezek pedig még önmagukat sem ismerik, nemhogy arról tudnának, aki már régen meghalt. ” „Áltáléiban gondold meg, hogy rövid időn belül te is, embertársad is meghaltok, és nemsokára még a neveteket is elfelejtik. ” „Köze! az idő, mikor mindent elfeledsz, közel az idő, mikor téged minden elfeled" „ Még egy kis idő, s már nem létezel, nem vagy sehol, mint ahogyan nincs már Hadrianus sem, Augustus sem. ”

E sztoikus bölcsesség ellenére Galyasi méltán volt megelégedve életével. Megint Juhász Gyula hasonló című versével rímel össze Fejfámra című versének pompás öt sora:

Sokat faggattak, meséljem el,

Mi volt az életembe 'jó?

Piros szegfű nyílt a kertben,

Találkoztam a szerelemmel,

S a nyárf án fütyült egy rigó.