A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 1997 (Hódmezővásárhely, 1998)

VÁSÁRHELYI ÍRÓTALÁLKOZÓ, 1995. AUGUSZTUS 23-26. - Péter László: Galyasi Miklós, a költő

Endre Béla halálára Juhász Gyula is írt verset. Az ifjú Galyasi, bár tömörségével nem vetekedhet Juhászéval, méltó párja. A Móra Ferenc regényét (Ének a búzamezőkről, 1927) köszöntő verse ugyan még a parasztmitológia kételytelen rajongásában született, a néppel való azonosulás jelentős állomása. Szerelmi lírájának érett darabja (Ki vagy te, asszony) és a szellemes, mély emberséget sugalló Kezek a modern formakincs járatos kezelőjének mutatja a különben főként magyar versformák kedvelőjét. Nagyjából akkor, amikor Radnóti Miklós a Pogány köszöntő (1930) verseit írta, ő is hasonló hangot ütött meg:

Lávát csókolt jégből szidetett a lelkem,

Világ végét őrző tejút a szerelmem.

Hozzád vágyódásom pogány napimádás.

Komor vergődésem bús messiásvárás.

Torzó

Megint Juhász Gyulával csöng össze Az. alkotás tanulsága. A szegedi költő azt írta:

Vannak poéták, akik sosem írnak,

Csak a szívükben élnek költemények.

A vásárhelyi poéta tovább megy:

Az igazi, a ki nem mondott mű az:

Mi a művészetben sírva bent maradt.

Még előtte meg is magyarázza, hogyan érti ezt a paradoxos tanulságot:

Tiszta költészet: Homérosz lelke,

És unalmas mese az Iliász.

A művek műve: da Vinci szerelme,

S a Gioconda hitvány ráadás.

Nem kell ezzel egyetértenünk ahhoz, hogy elgondolkodjunk a művészi alkotás lélektanán, s Galyasi meghökkentő tételének részleges igazán. Ugyancsak Juhász Gyula Japános ciklusára emlékeztet, sőt merem mondani, hogy akár közéjük is illeszthető ez a négysoros:

A felhőtlen éjszakák csendjében A nyári égbolt szorítja szívem,

S úgy érzem, az. átlátszó sötétben Egy csillag mögül valaki figyel.

Látomás