Szemészet, 2015 (152. évfolyam, 1-4. szám)

2015-06-01 / 2. szám

A myopia kontrolljának lehetőségei 6-12 éves gyerekeken hasonlították össze a szemüveg és gázáteresztő kemény kontaktlencse hatását a myopia progressziójára. A kétéves tanulmány eredményeképpen meg­állapították, hogy nagyobb volt a progresszió az RGP-csoportban, mint a szemüveget viselő csoport­ban. Ami nehezítette a tanulmány elvégzését, hogy a gyerekek nehe­zen szoktak hozzá a keménylencsé­hez, és csak 40%-uk tudta egész nap (8 órát/nap és 7 nap/hét) visel­ni. A progresszió mértéke a 24. hónap végére -1,33 dioptria volt a kontaktlencsében, míg-1,28 diopt­ria a szemüvegben (szférikus ekvi­valens). A bulbushossz változása 0,84 mm volt az RGP esetén és 0,79 mm a szemüveges csoportban. Az eredmények azonban szignifikáns különbséget nem mutattak (17). Szemüveg versus lágy KONTAKTLENCSE Horner hároméves randomizált, ösz­­szesen 175 gyereket vizsgáló tanul­mánya a szférikus ekvivalensben nem talált sem klinikailag, sem sta­tisztikailag szignifikáns eltérést a rövidlátás progressziójában a 11-14 éves korcsoportban összehasonlítva a szemüveg és lágy kontaktlencse okozta myopizációt (16). Walline által vezetett amerikai mun­kacsoport 2008-ban publikált 3 éves randomizált vizsgálatában össze­sen 484, 8-11 éves gyerek vett részt. A vizsgálat végén megállapították, hogy átlagosan évente 0,06 dioptri­ával progrediált jobban a lágy kon­taktlencsés csoport a szemüveges csoporthoz képest, amely érték nem bizonyult szignifikánsnak, a lágy kontaktlencse nem fokozza a myopia progresszióját. Klinikailag releváns növekedés sem a bulbus­­hosszban, sem a meredekebb kera­­tometriás dioptria értékben nem volt (45). Kémén y gázá teresztű KONTAKTLENCSE VERSUS LÁGY KONTAKTLENCSE Wallinék munkacsoportja a szem­üveg és lágylencse összehasonlítása mellett 116 gyereken elvégezte az RGP és lágy kontaktlencse három­éves randomizált összehasonlító vizsgálatát is. A 8-11 éves gyereke­ken a keménylencse viselése során a myopia progressziója -1,56 diopt­ria, amíg a lágy esetén -2,19 diopt­ria volt a harmadik év végére. A di­optriakülönbség a két csoport kö­zött szignifikánsnak bizonyult. A bulbushosszban a két csoport kö­zött nem volt szignifikáns különb­ség, és az eltérés csak az első évre korlátozódott. A lágy lencsék ese­tén a cornea törőerő meredekebb volt. Bár a gázáteresztő kemény kontaktlencse mellett lassult a myopiaprogresszió, a fent felsorol­tak miatt a szerzők nem preferálják az RGP-lencsét a lágylencsével szemben gyerekek esetén a rövidlá­tás lassítása céljából (44). Perifériás retina szerepére KONCENTRÁLÓ! MÓDSZEREK A myopia-progresszió patomecha­­nizmusában jelentős szerepet tulaj­donítanak a perifériás retinán kelet­kező kép élességének, és szférikus referenciagörbéhez való viszonyá­nak. Ha a retina előtt fókuszálód­­nak a beeső fénysugarak egy myo­­piás, ha mögötte, egy hypermet­­ropiás defókusz jön létre (1. ábra). Az emmetropizációnak köszönhe­tően, a sclera extracellularis matrix átalakítása révén befolyásolható a szem hossza és így a refrakciója. A periférián hypermetropiás a defó­kusz, ha a beeső fénysugarak a reti­na mögött fókuszálódnak, amely az éleslátásra törekvés miatt a szem megnyúlását idézi elő és rövidlátás­hoz vezet (35, 32, 33, 31, 37). Minden olyan módszer, amelynél a centrumban éles képet kapunk, de a perifériás retinán egy myopiás defókuszt okoz, lassítja a rövidlátás romlását. A myopia-progressziót lassító, retina perifériájára koncent­ráló tervezés nehezen kivitelezhető szemüvegben és a pácienseknek hosszabb megszokási időt igényel. Ugyanez a struktúra ugyanakkor kontaktlencsében könnyebben vi­selhető, mivel a szemhez közelebb van, és így jelentősebb dioptria ug­rások is elfogadhatóvá válnak hasz­nálatuk során. Speciális lágy kontaktlencsék Kontaktlencsében Sankaridurg és Holden, illetve Anstice munkacsoport­ja foglalkozott bifokális optikára épülő, „dual-focus" kontaktlencsé­vel, ahol egyidejűleg érvényesül a perifériás retina nagy részén a myopiás defókusz mind távolra, mind közeire (26) (2. ábra). Anstice 20 hónapos tanulmánya alapján e lencsék használata 0,25 dioptria­csökkenést, míg Sankaridurg és mun­katársai esetében 1 éves követési idővel, 0,29 dioptria-redukciót is je­lenthet a kontrollcsoporthoz ké­pest. Ebben az esetben kulcsfontos­ságú a szimultán bifokális dizájn, vagyis a gyerekek ne az addíciós részt használják közeire, hanem ol-1 . ábra: Első két esetben a periférián hyperopias retinalis defókusz van, amely a szem nyúlását indu­kálja. Az utolsó ábrán a retina perifériáján myopiás a defókusz, amelynél nincs vizuális inger a bulbus to­vábbi növekedésére [35, 40). Smith EL III. Prentice award lecture 2010. Optom Vis Sci 2011 Sept Korrigálatlan myopia Hagyományos korrekció Optimális korrekció? / \ I 59 ;

Next

/
Thumbnails
Contents