Szemészet, 2013 (150. évfolyam, 1-4. szám)

2013-09-01 / 3. szám

kori orvosi viszonyairól nyújt felvi­lágosítást” (1). Párizsban a szemészet kiemelkedő személyisége Desmarres volt, aki mellett csaknem három évet töltött Hirschler. Megismerkedett a század legfontosabb szemészeti eredmé­nyeivel, operációs eljárásaival, be­gyakorolta az akkori szemészeti műtétek valamennyi fajtáját, kitű­nően elsajátította a francia nyelvet, amelyen előadásokat is tartott. Szabad idejében a magyar szárma­zású Gruby Dávid szövettani labora­tóriumában a mikroszkopikus módszereket, technikákat tanulmá­nyozta. Minden lehetőséget megra­gadott, hogy tudásszomját kielégít­se, amikor lehetősége volt, rendsze­resen látogatta az egyetem előadó­termeit, és híres tudós klinikusok vizitjein vett részt. Valóságos szen­vedéllyel szívta magába a sok-sok információt. Kivételes memóriája volt, idős korában is hibátlanul idézte Vergilius Aeneisének verseit (1, 2, 3,14). A XIX. század a forradalmak száza­da is volt. Hirschler rokonszenvezett a francia forradalmi eseményekkel, szemtanúja volt a negyvennyolcas párizsi forradalomnak. A hazai ese­ményekről nyugtalanító híreket hallott. Bár hazájában, a gimnázi­umban az utolsó padba ültették, Bécsben csak német szót hallott, Párizsban idegenek között élt, akik azonban felkarolták, barátai, támo­gatói, munkája, otthona volt - mé­gis otthagyta Párizst és hazatért 1849-ben. Akkor érkezett haza, amikor az országot a szabadságharc leverése utáni mély letargia jelle­mezte. Pesten telepedett le, és orvo­si gyakorlatot kezdett. Egy orvosok­ból - Markusovszky, Balassa, Sem­melweis, Korányi Frigyes, Bókay János, Balogh Kálmán, Czermák János, Lum­­niczer - álló baráti körhöz csatlako­zott, akik Hirschler lakásán gyakran találkoztak: „Párisról hallani”, és a mikroszkópos vizsgálatot megis­merni. Ez a kis társaság elhatározta, hogy az orvosegyleti összejövetele­ket rendszeressé teszi, megkísérli felrázni a hazai orvosi és tudomá­nyos életet, a tudomány új eredmé­nyei iránt felkelteni az érdeklődést. Az orvoscsoport legaktívabb tagja Hirschler volt, élen járt, kezdemé­nyezője volt ezen célok megvalósí­tásának. 1851-től rendszeresen elő­adott az Orvosegyletben, amelynek kezdetben választmányi tagja, majd alelnöke, 1874-80 között el­nöke volt. 1851-ben Markusovszkyval együtt magántanárságért folyamodott, de kérését visszautasították. A pesti egyetem szabályzata szerint csak katolikus orvosokat habilitáltak, így vallási okból nemcsak Hirschler, hanem a protestáns Markusovszky sem lehetett magántanár. A vissza­utasítás nagyon fájdalmasan érin­tette Hirschlert, még 33 évvel ké­sőbb, id. Bókay Jánosról tartott em­lékbeszédében is visszatért rá, soha nem feledte ezt az újabb megalázta­tást. Egyetlen professzor volt az egyetemi testületben, aki kiállt mellette: Balassa János (1, 2, 3, 14). Markusovszkyt is nagyon megrázta az elutasítás - megszakította sebé­szi működését, és a magyar egész­ségügy nagy szerencséjére, közegész­ségüggyel, szervezési kérdésekkel kezdett foglalkozni, amelynek so­rán a későbbiekben Eötvös József ro­­konszenvét elnyerve, egyetemi ügyekkel kapcsolatos feladatokat kapott. Ezek sikeres teljesítése meg­hozta számára az egyetemi elisme­rést, 1893-ban tiszteletbeli egyete­mi tanárrá választották (11). Hischler hűséges maradt szakmájá­hoz, „...az ő hivatása a szemészet művelése volt” (4). Az Orvosegylet, barátjával, Semmelweis Ignáccal együtt 1851. október 25-én vette fel tagjai sorába (1). Bókay volt az, aki lehetőséget biztosított Hirsch­­lernek, hogy szakmáját gyakorol­hassa, és a tanulni vágyó orvosokat maga köré gyűjthesse, és taníthas­sa őket. A helyszín az Ősz (ma Szentkirály) utcában lévő szegény gyermekek kórháza volt. Bókay megosztotta vele a vezetése alatt álló gyermekkórházat, így valósul­hatott meg, hogy 1859-től tanszék nélkül is tanítványokat nevelhe­tett. Később a Lumniczer igazgatása alatt álló Rókus Kórházban lévő 3 kis szobából álló osztály vezetője lett (1, 3, 14). Orvosegyleti előadásai, tudomá­nyos munkássága, eredményes gyó­gyító tevékenysége az orvoskollé­gák becsülését, elismerését, a bete­gek sokaságának bizalmát hozta meg számára. „A hatvanas években már elismerten első szemésze az or­szágnak” (3). A korszak legelismer­tebb, leghíresebb szemorvosai: Bécs­ben Artl, Pesten Hirschler. Ismeretes és példaértékű, hogy Munkácsy Mihály szemét Hirschler gyógyította és mentette meg (14). Markusovszky 1857-ben alapította meg az Orvosi Hetilapot - mint tu­lajdonos és szerkesztő, amely a má­sodik magyar nyelvű orvosi szaklap volt (első az 1848-ban megszűnt Orvosi Tár). Itt jelent meg 1858-ban Semmelweis nagyhírű cikksorozata a gyermekágyi lázról (10). Marku­sovszky felkérte Hirschlert, hogy mint szemész munkatárs vegyen részt az Orvosi Hetilap szerkesztésében. 1864-ben jelent meg először a Szemészet, mint az Orvosi Hetilap melléklete. 1863 decemberében tette közzé Előrajzát: „...ami az anyagot illeti, ennek megválasztásánál min­denkor a gyakorlat igényeire leszünk figyelemmel... Mellékletünk nem tart, s nem is tarthat igényt ahhoz, hogy szemészek számára legyen írva, érdem követelései a beteg ágyá­nál tapasztalható mindennapi élet követelményeinek kielégítésén túl nem terjednek..., de mindenekelőtt rendelkezésnek álland szűk terünk a koródáknak, azaz a bántalmak ész­lelésének és gyógyításának” (1, 3, 8, 9, 14). Az első 5 év számait Hirschler saját maga írta, amelyek összessé­gükben valóságos tankönyvnek te­kinthetők. Kiemelkedő 1866-ban megjelent közleménye Graefe új há­lyogműtétéről. 1869-től egy fiatal gárdát gyűjtött maga köré, akiknek munkáját atyai szeretettel irányítot­ta (4). 1881-ben lemondott a Sze­mészet szerkesztéséről. Tudományos érdemei elismerése­ként 1869-ben a Magyar Tudo­mányos Akadémia levelező tagjává választja, később főrendiházi tag lett. 147

Next

/
Thumbnails
Contents