Szemészet, 2012 (149. évfolyam, 1-4. szám)
2012-03-01 / 1. szám
A szemhéjszéllel párhuzamos kötőhártyaredők ábrázolása és osztályozása A könnytérfogat változása és a LIPCOF-redők besorolási módszerei a normál kontrolokban A normálcsoportban a könnytérfogat átlaga és szórása a pislogás után közvetlenül 347+180 /im2* mm (tartomány: 100-1650), 3 másodperccel a pislogás után 269 + 130 /xm2*mm (tartomány: 90-1040) volt. Az OCT-felvételek alapján a könnytérfogat átlagos változása mintegy tízszerese volt a többszörös redőkkel rendelkező személyekben az egyszeres redőjű betegekhez képest. A LIPCOF- redők réslámpás osztályozása közepesen erős szignifikáns korrelációt mutatott a pislogás során mérhető könnytérfogat-változással (Kendall-féle tau r=0,448, p=0,027). A normál kontrolioknál a pupilla vonalában, a pislogás után közvetlenül és a pislogás után 3 másodperccel mértük a könnymeniszkusz magasságát. Közvetlenül a pislogás után az átlagos LTMH 302,12+91,2 цт (167-741), illetve 3 másodperccel később 273,53 + 76,8 /xm (tartomány: 137-735) volt. A két időpontban mért LTMH nem mutatott szignifikáns eltérést (p=0,537). Mivel a száraz szemű betegeknél rövidebb NIBUT-értékek mérhetők, az akaratlagos pislogás visszatartása nehézségekbe ütközött, ezért csak közvetlenül a pislogás után készültek regisztrátumok (átlagos LTMH: 364,2 + 173,21 /xm; tartomány: 20,83-1041,67 /xm). Ezenkívül, a kontroll és a száraz szemű esetekben mért LTMH-értékek hasonlóak voltak (p=0,180). Megbeszélés Tudomásunk szerint elsőként számolunk be a LIPCOF-redők cornea adapterral ellátott FD-OCT-eszközzel történő ábrázolásáról. Ezen képalkotás során a LIPCOF-redők mögötti szöveti struktúra részletei, egyes esetekben például ciszták vagy erek váltak láthatóvá. A közepes reflektivitású kötóhártyaredőkön kívül, valószínűleg subconjunctivalis folyadéknak megfelelő, alacsony belső reflektivitású területek is ábrázolódtak. A jövőben követéses vizsgálatok segíthetik az egyelőre nem ismert mechanizmus megértését, hogyan akkumulálódik ez a folyadék (3. В és 4. A ábra). A Höh (4, 6) által leírt réslámpás LIPCOF-redő beosztás összevethető a száraz szem súlyosságával. Munkánkban három új, OCT-felvételekre alapozó LIPCOF-redő besorolási algoritmus kerül bemutatásra a szubjektív tünetek kiegészítése és a súlyosság megítélésének megkönnyítése céljából. A korábbi tanulmányokkal (4, 6) ellentétben a beteg saját, a pislogás után közvetlenül vagy 3 másodperccel később mért átlagos könnymeniszkusz magasságát vettük összehasonlítási alapul, nem pedig egy elvileg átlagos, valójában folyton változó könnymeniszkuszt (8, 10, 12). Továbbá az OCT-besorolás közben a kötőhártyaredők könnyfilmmel való fedettségét is figyelembe vettük, amely egyértelműen eldönthető volt az OCT-felvételek alapján. Eredményeink aláhúzzák a redők fedettségének jelentőségét, miszerint a közepesen súlyos száraz szeműeknél gyakrabban maradtak fedetlenül a kötőhártyaredők az enyhe száraz szemű csoporthoz képest. Németh és munkatársai (13) nagy sebességű video-topográfiával kvantifikálták a könnyfilm dinamikus változását, amely szerint a pislogás után néhány másodpercet vesz igénybe a legszabályosabb állapot felvétele. Az úgynevezett könnyfilm-felépülési időt figyelembe véve a kötőhártyaredőknél is létezik elviekben a könnyfilmmel való fedettség egyensúlyi állapota, amely a legkisebb irregularitást eredményezi a szemfelszínen. A réslámpás és az OCT-felvételekre alapuló LIPCOF-besorolás szoros korrelációt mutatott. A két módszer 80%-ban egyező, vagy legfeljebb egy fokban eltérő besorolást eredményezett. Mindössze az esetek 6%-ában tért el a módszer kettő vagy több fokozattal egymástól. Eredményeink szerint a réslámpás módszer tendenciózusosan súlyosabb fokozatú LIPCOF- redőket írt le. Munkánk során objektiven, mikrométeres felbontással mértük a kötőhártyaredők magasságát és a könnymeniszkuszt. Mivel más szerzők ezt a módszert még nem írták le, a kapott méretek egyelőre nem vethetők össze más vizsgálatokkal. Elsőként Johnson (12) említette a könnyfilm pislogás utáni gyors, közel exponenciális vastagodását, egy plató fázist, majd a könnyfilm elvékonyodását a szemfelszínen. Méréseink során ezt nem tapasztaltuk, amely valószínűleg azzal magyarázható, hogy csak 3 másodpercnyi különbséggel történtek a mérések. Zhou (14) FD-OCT-készülékkel, jól reprodukálhatóan mérte a LTMH-értékeket, majd Shen (8) szerint a 164 /xm-nél alacsonyabb alsó könnymeniszkusz magasság már száraz szemre utal. Az általunk vizsgált egészséges kontrolloknál az átlagos LTMH legalább kétszerese volt az említett határértéknek, és megközelítette a Johnson (12) által megadott dimenziókat. Az általunk mért LTMH összevethető, jó egyezést mutatott egyéb tanulmányok adataival (15, 16) Shen és munkatársai (8, 17) szerint az alsó könnymeniszkusz magasság mérése a száraz szem diagnózisa szempontjából 0,92-es szenzitivitással és 0,90-es specificitással rendelkezik. 12
