Szemészet, 2001 (138. évfolyam, 1-4. szám)
2001-03-01 / 1. szám
Szemészet Schulek kedvét azonban a körülmények nem szegik, a gyógyítás relatíve korszerű körülmények között folyik, s a nagy és változatos beteganyag az oktatás egyéb feltételeinek biztosítása mellett legfőbb gondjává válik.3 A 80-as években Budapesten a szemészetet hallgatók száma 200-ra emelkedett, emiatt Schulek heti háromszor volt kénytelen elméleti előadást tartani. Akik őt hallgatták, egyöntetűen állították, hogy előadásait az érthetőség és alaposság mellett a bámulatos ékesszólás jellemezte.3 Miután a gyógyítás és az oktatás már sínen voltak, legközelebbi feladatul a magyar tudományos irodalom megalkotását tűzte ki. Ebben a vonatkozásban a magyar szónak különleges hangsúlya van. A tudományos irodalomhoz gazdag szakkönyvtárra volt szükség. Bár betegeitől nem fogadott el pénzt, az önként felajánlott díjakat a klinika számára elfogadhatónak tartotta. Erre az akkori kultusztárca vezetőjétől engedélyt is kapott. Ily módon nemcsak könyvek és folyóiratok vásárlására jutott pénz, hanem megteremtette a 10.000 forintos szemklinikái könyvtáralapot, s ez lett az alapja az akkoriban a világon páratlannak tartott tökéletes szakkönyvtárnak.4 A Schulek-féle könyvek ma a II. Szemészeti Klinika könyvtárának féltve őrzött részét képezik, s közöttük számos ősnyomtatvány is található. Schulek hatására hamarosan élénk irodalmi tevékenység indult a szemészek körében. 1881-től átvette Hirschlertő\ a SZEMÉSZET szerkesztését, amit több mint 20 évig végzett. Elsősorban a szemészet tudományának magyar nyelven való fejlesztésére törekedett. Maga ebben az időben nem publikált sokat, tanítványait viszont erre bíztatta. A magyar nyelven megírt dolgozatokra azonban a külföld nem figyelt fel, ezért Arit, Schulek mestere szemrehányást is tett neki, amire Schulek úgy reagált, hogy a németül megjelenő publikációkat „német tudománynak” tekintenék.1 Ebbéli véleményét azonban 1888-ban már megváltoztatta, mely szerint „a munkálatokat magyarul és művelt más nyelven is kell közölni, az utóbbit mindig úgy, hogy mint az eredeti közlemény a magyar világosan meg legyen jelölve”.3 Hosszas mérlegelés és megfontolás után végül megtalálta a megfelelő formát, s hatalmas energiával szerkeszteni kezdte az Ungarische Beiträge zur Augenheilkunde c. folyóiratot. Mindössze három kötet jelent meg, 1894-ben, 1899-ben és 1903-ban. Rengeteg munkát fektetett a cikkek németre fordításába, az ábrák, mellékletek elrendezésébe, s a kiadás anyagilag is nagy összegeket emésztett fel. Később ezt a munkát senki sem vállalta.13 Schulek kvalitásait az is jól jellemzi, hogy már Kolozsvárott 1873-ban, majd a budapesti egyetemen 1890/91-ben rector magnificus-nak választották. Ez a tisztség az akkori időkben is súlyos megpróbáltatás volt. Schulek nem tért ki e kötelezettség elől. Vállalta, s feladatát a rá jellemző energiával, szorgalommal és odaadással végezte. Munkaerejét a végsőkig megfeszítette, kora reggeltől késő estig dolgozott. Minden ügyet személyesen intézett vagy ellenőrzött, ugyanakkor előadásait, szigorlatait pontosan megtartotta, operált s emellett fontos tudományos problémán dolgozott: a hályogoperálás technikájának fizikai alapjait igyekezett megvetni.7,8 A rektori év szakadatlan munkássága, izgalmai megviselték idegrendszerét, egészségi állapota egyre romlott. Az alvást altató szerekkel, az ébrenlétet kokainnal erőszakolta ki. Aggódó családja vetett véget túlzsúfolt napjainak, egy magánszanatóriumban végzett gyógykezelés, majd egyéves pihentető utazás során visszanyerte erejét, s 1894-ben úgy tért vissza munkájához, mintha előző napon hagyta volna abba, mint tanítványa, távollétében helyettese, Grósz Emil írta visszaemlékezésében.3 Tudományos munkássága elismeréseképpen 1889-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává, majd 1894-ben rendes tagjai közé választották.1 1903-ban a megfeszített munka egészségét ismét aláásta, betegeskedni kezdett, lassú szellemi hanyatlásnak indult, amely mindinkább akadályozta a munkában. Tanári állásáról kénytelen volt lemondani, eleinte Abbáziában, majd Budapesten kezelték szanatóriumban. 1905. március 13-án Budapesten hunyt el agyvérzés következtében. Tudományos működését jól jellemzi 34 nagyobb dolgozata, amelyek részben a Szemészetben, részben németre fordítva az általa alapított Ungarische Beiträge zur Augenheilkunde-ban jelentek meg. Foglalkozott a sphincerectomia pupillarisszal, a kúszóhártya etiológiájával, ennek műtétével, s új hályogkivonási módot dolgozott ki, az ún. extractio obtusolobularis (horpadtan csonkított) eljárás módszerét.7,8 Mintegy 10 éves tapasztalatgyűjtés után volt ereje visszatérni a Graefe-Weber-féle műtéthez, miután meggyőződött arról, hogy a saját módszerével elérhető eredmények rosszabbak. E tény nem kis lelki nagyságra utal. Sokat foglalkozott operálóműszerek konstruálásával, expulsoráról Grósz Emil műtét közben csak mint „Schulek”-ről beszélt.1 Hályogműszereivel a millenáris kiállításon a „Millenniumi nagy érmet kiváló érdemekért” címet nyerte el.1 Klinikánkon a hagyomány szerint Schulekmetszésnek nevezik azt a relaxációs kötőhártya-metszést, amely főként a szaruhártyának kötőhártyával történő fedésekor jótékonyan segíti elő a kötőhártya nyújtását, ezáltal összevarrását és tartós helyben maradását. A „Védőpápaszem ultraibolya sugarakkal szemben” c. dolgozata nagy visszhangot váltott ki. Ifj. Imre József „a magyar szemészeti irodalomban páratlanul álló” munkaként jellemezte.6 Az Orvosegyesület Balassa-jutalomdíjjal tüntette ki. 1900-ban a párizsi világkiállítás nagy aranyérmét nyerte el ezzel a munkával.3 Említésre méltó, hogy Schulek hatására 25 év alatt 90 szerzőtől 510 eredeti dolgozat jelent meg a Szemészetben.3 Kétségkívül legnagyobb érdeme iskolateremtő tevékenysége. Ehhez számos kiváló tulajdonsággal rendelkezett: széleskörű szakmai ismeretei, amelyek alapját képezték új gondolatainak, mindig újat kereső nyughatatlan elméjének. Kiváló operatőr, a betegek bálványa. Betegei között nem kisebb személyek fordultak elő, mint Erzsébet királyné, de ő operálta Hirschler, valamint saját nevelőanyja hályogját is. Karakán egyénisége, kiváló szónoki képessége ragyogóan érvényesült a katedrán, ahol fiatalok sokaságát vonzotta és sok kollégát nyert meg a szemészetnek, hiszen személyiségének aurája volt.3 Harmincéves tanári működése alatt 14 tanársegéde, 76 gyakornoka, 4398 hallgatója volt.1 Büszke volt arra, hogy két tanítványa, volt klinikai gyakornoka Popovics Pál Belgrádban, Creniceanu György pedig Jassyban, majd Bukarestben lett egyetemi tanár.1 Historia Ophthalmologica
