Szemészet, 1999 (136. évfolyam, 1-4. szám)
1999-03-01 / 1. szám
Szemészet * köztár bővülésével megváltoztak a klinikus prioritásai és gondolkodása, a diagnosztika, a beavatkozás célja, módja és időzítése - gyakorlatilag a sérült szem kezelésének minden részlete. Egy korábbi közleményünkben12 már beszámoltunk a vitrectomia kezdeti időszakában elért eredményeinkről - amikor nemcsak tapasztalataink voltak limitáltak, hanem eszköztárunk is hiányos volt (pl. nem állt rendelkezésre szilikonolaj, endolézer, intraocularis mágnes). Jelen közleményünkben vitrectomiás anyagunk második részét dolgoztuk fel, amikor az előbb említett problémákkal már nem kellett szembenéznünk. Mivel a betegkiválasztás szempontjai azonosak voltak előző tanulmányunkéival (Kuhn, Mester, Kiss, Kovács: Mágnesezhető idegentest a hátsó szegmentumban: óriásmágnessel elért eredmények, Szemészet 136: 15-20, 1999.), az óriásmágnes, illetve a vitrectomia korszakában elért eredményeink minden szempontból összevethetővé váltak. Az összehasonlítás egyértelműen megmagyarázza, miért a vitrectomiát tartjuk a legmegfelelőbb beavatkozásnak a hátsó szegmentumba csapódott idegentestek okozta szemsérülések ellátásában. Betegek és módszer A Magyar Szemsérülés Regiszter, illetve a Pécsi Szemklinika anyagából azokat az eseteket vettük be elemzésünkbe, amelyek megfeleltek az alábbi feltételeknek: 1. az IOIT friss volt és mágnesezhető; 2. az IOIT a hátsó szegmentumban (a lencse mögött az üvegtestben, a retina felszínén vagy a retinába - esetenként a sclerába is - ékelődve, illetve subretinalisan) helyezkedett el; 3. az IOIT eltávolítására valamennyi esetben vitrectomia során került sor; 4. a vitrectomiát a sérüléstől számított maximum 14 napon belül végeztük el. Kizártuk ezzel szemben azokat az eseteket, ahol: 1. nem volt megfelelő hosszúságú a követési idő, illetve az adatok nagymértékben hiányosak voltak; 2. a felvételt megelőzően endophthalmitis alakult ki; 3. a sérülés olyan súlyos volt, hogy a látás (esetenként a szemgolyó) megtartására nem volt reális lehetőség; 4. a beteg korábban óriásmágnes-kísérleten esett keresztül. Olyan eseteket dolgoztunk így fel, ahol a látás megtartására a vitrectomia reális lehetőséget nyújthatott. A feltételek azonosak voltak az óriásmágnessel végzett extractiókat elemző közleményünkben (lásd. fent) leírtakkal. Konszekutív anyagunk statisztikai értékelését Fischer exakt tesztje segítségével végeztük. Eredmények Harmincnégy beteget találtunk az 1989 és 1997 közötti időszakból, akik a fenti feltételeknek megfeleltek. Harminchármán voltak férfiak (97%), 33,4 (15-65) éves átlagéletkorral. Kalapálás 32 (94%), robbanás 1 (3%), megfeszült kés lepattant darabja 1 esetben (3%) okozta a sérülést. Huszonegyen (62%) a sérülés napján kerültek felvételre, 8- an (24%) 1-3 nap elteltével, míg 1 beteg az 5. napon. 1. táblázat. A hátsó szegmentumban található idegentest által okozott egyéb sérülések/diagnózisok 34 betegnél Sérülés/diagnózis Szám Százalék Behatolási kapu* 34 100 Ü vegtest-prolapsus 4 12 Hyphaema 0 0 Irislaesio 10 29 Traumás cataracta 16 47 Üvegtesti vérzés** 17 50 Retinalis oedema 2 6 Retinalis vérzés 1 3 Retinalis laesio*** 30 88 Ablatio retinae 4 12 Subretinalis vérzés 1 3 Endophthalmitis’**' 3 9 * A behatolási kapu részleteit lásd egyebütt. ’* Üvegtesti vérzés műtét közben nem lépett fel. “* Ebből cornealis behatolási kapu esetén 17 szemben a 20-ból (85%), scleralis behatolási kapu esetén 12 szemben a 13-ból (92%). **** Az endophthalmitis mindhárom esetben a betegnek a klinikára történt felvétele után alakult ki; a vitrectomiát mindhárom betegnél az ezt követő 24 órán belül elvégeztük. Hagyományos röntgenfelvétel 21 betegnél (62%) készült, lokalizációs röntgenfelvételre nem került sor; CT-t 18 esetben (53%) indikáltunk; ultrahangos vizsgálatot 10 esetben (29%) végeztünk. Tizenegy betegnél (32%) történt együttes röntgen- és CT-vizsgálat. A behatolási kapu a cornea volt 20 (59%), a sclera 13 (38%), a limbus 1 (3%) esetben. Három mm-es vagy annál rövidebb sebet találtunk 28 esetben (80%); 1 seb (3%) haladta meg a 7 mm-t, a fennmaradó 5 seb (17%) 4-5 mm-es volt. A járulékos intraocularis sérüléseket az 1. táblázatban tüntettük fel. A seb hossza és a retinalis laesio előfordulása közötti összefüggést a 2. táblázat mutatja. Retinalis laesiót a szemek 88%-ában találtunk; 8 esetben (a szemek 24%ában) egynél több helyen sértette meg az IOIT a retinát. A lokalizáció és a retinalis laesio előfordulása közötti összefüggést, illetve az IOIT lokalizációja szerinti kockázatot lásd a 3. táblázatban. A sérülés és a vitrectomia/IOIT extractio között átlagban 8,8 (1-14) nap telt el. Három betegnél alakult ki endophthalmitis a felvételt követő időszakban; 24 órán belül mindhármuknál megtörtént a vitrectomia, illetve az IOIT eltávolítása. Posztoperatív endophthalmitis egyetlen esetben sem lépett fel. Az IOIT-t a Kuhn-mágnes segítségével távolítottuk el 33 szemből; csipeszt egy alkalommal használtunk. A szilánk 13 esetben (38%) az üvegtestben, 6 esetben (18%) a retina felszínén, 14 esetben (41%) a retinába ékelődve, míg 1 esetben (3%) a le nem vált retina alatt helyezkedett el. A betegek többségénél a sebzáráson és a vitrectomián kívül további műtét(ek)re is szükség volt, illetve egy-egy műtét alkalmával rendszerint többféle kiegészítő beavatkozásra került sor (pl. endolézer, cerclage, szilikonolaj-beültetés; lásd. a 4. táblázatot). Kryopexiát csak akkor alkalmaztunk, ha a látási viszonyok vagy a retina leválása nem tették lehetővé a lézerkezelést; a fagyasztás minden alka-Kuhn Ferenc T
