Szemészet, 1999 (136. évfolyam, 1-4. szám)

1999-03-01 / 1. szám

vesztését, mint az idegentestnek a szemben történő visszamaradását.

Irodalmi adatok szerint az IOIT-k közel 90%-a mágnesezhető.11 Az 1970-es évek második feléig ezen idegentestek eltávolítására gyakorlatilag két, ám azonos elven működő műszer állt rendelkezésre: az óriás-, illetve a kézimágnes (az óriásmágnes alkalmazása szabadon helyettesíthető a kézimágnes használatával, feltéve, hogy az elektromos áramkör zárását megelőzően a mágnes hegye nem ér hozzá az idegentesthez). A pars plana vitrectomia megjelenésével nemcsak a klinikus eszköztára bővült (csipesz, intraocularis mágnes), hanem az IOIT-sérülések ellátásának alapvetően új megközelítése is lehetővé vált: a sebész kontrollált körülmények között távolítja el az IOIT-t, és módja van a sérülés szinte minden szövődményének ellátására is.

A Pécsi Szemklinikán 1984 óta végzünk vitrectomiát IOIT-sérülések esetén;4 ezen időszak alatt óriásmágnest csak azon ritka és kényszerű esetekben használtunk, amikor a vitrectom nem volt működőképes. Korábban beszámoltunk a vitrectomia kezdeti időszakában elért eredményeinkről; e közlemény a vitrectomia mellett és az óriásmágnes használata ellen érvelt.5 Részben, mert azóta nagyobb anyag gyűlt össze és így reálisabban mérhető össze a két módszer eredményessége, részben, mert az utóbbi években a vitrectomia maga is jelentős fejlődésen ment keresztül, érdemesnek tartottuk a kérdést újból megvizsgálni. Jelen közleményünkben az óriásmágnes korszakának filozófiáját és az ellátás eredményeit foglaljuk össze.

Betegek és módszer

A Magyar Szemsérülés Regiszter, illetve a Pécsi Szemklinika anyagából azokat az eseteket vettük be elemzésünkbe, amelyek megfeleltek az alábbi feltételeknek:

1. az IOIT friss volt és mágnesezhető;

2. az IOIT a hátsó szegmentumban (a lencse mögött az üvegtestben, a retina felszínén vagy a retinába - esetenként a sclerába is — ékelődve, illetve subretinalisan) helyezkedett el;

3. az eltávolítás során a sebész használta az óriásmágnest (nem volt azonban kizáró ok, ha az idegentestet az operatőr végül más eszközzel eltávolította el);

4. az eltávolítás a sérüléstől számított 14 napon belül történt.

Kizártuk ezzel szemben azokat az eseteket, ahol:

1. nem volt megfelelő hosszúságú a követési idő, illetve az adatok nagymértékben hiányosak voltak;

2. a felvételt megelőzően endophthalmitis alakult ki;

3. a sérülés olyan súlyos volt, hogy a látás (esetenként a szemgolyó) megtartására nem volt reális lehetőség.

E feltételekkel olyan eseteket dolgozhattunk fel, ahol a látás megtartására az óriásmágneses beavatkozás reális lehetőséget nyújthatott. Anyagunk nem tekinthető konszekutívnak, mivel néhány esetben az eredeti kórlapot nem sikerült meglelnünk, vagy a dokumentáció elfogadhatatlanul hiányos volt.

Eredmények

Huszonhárom beteget találtunk az 1974 és 1982 közötti időszakból, akik a fent részletezett feltételeknek megfeleltek. További 7 beteget az 1988 és 1996 közötti időszakból adtunk hozzá a sorozathoz; náluk más intézetben történt az IOIT eltávolítása, de másodlagos ellátásra a Pécsi Szemklinikára kerültek.

Mind a 30 beteg férfi volt, 29,8 (15-54) éves átlagéletkorral. A sérülés körülményei 29 esetben voltak ismertek: kalapálás 25 szem (86%), robbanás 3 szem (11%), sajtológép okozta szilánk 1 szem esetén (3%) volt felelős a sérülésért. Huszonhárom beteg (77%) a sérülés napján került felvételre, 3 beteg (10%) egy nap elteltével, 3 beteg (10%) a harmadik napon, míg 1 beteg (3%) all. napon. Valamennyi betegnél készült (hagyományos vagy speciális [pl. Cornberg]) röntgenfelvétel; az IOIT eltávolítását megelőzően egyéb radiológiai eljárásra vagy ultrahangos vizsgálatra egyetlen esetben sem került sor.

A behatolási kapu a cornea volt 16 (53%), a sclera 12 (40%) és a limbus 2 esetben (7%); a behatolási kapu hoszsza az esetek jelentős részében nem szerepelt a kórlapon. A járulékos intraocularis sérüléseket, illetve diagnózisokat az

1. táblázatban tüntettük fel. A sérülés és az IOIT extractiója között eltelt idő 0,9 (0-13) nap volt; az esetek 70%-ában az idegentest a felvétel napján eltávolításra került. Három betegnél alakult ki endophthalmitis a felvételt követő időszakban; az IOIT eltávolítása mindhármuknál a felvétel napján, az endophthalmitis kifejlődése előtt megtörtént. A hiányos adatok miatt nem sikerült összefüggést megállapítanunk sem a seb hossza és a retinalis laesio megléte, sem a

1. táblázat. A hátsó szegmentumra lokalizálódon IOIT által okozott egyéb sérülések/diagnózisok 30 betegnél

Sérülés/diagnózis

Szám

Százalék

Behatolási kapu’

30

100

0 vegtest-prolapsus

4

13

Hyhpaema

2

7

Irislaesio

12

40

Traumás cataracta

15

50

Üvegtesti vérzés'*

12

40

Retinalis oedema

4

13

Retinalis vérzés

1

3

Retinalis laesio "

6

20

Ablatio retinae

2

7

Chorioideavérzés

1

3

Endophthalmitis'**'

3

10

IOIT: intraocularis idegentest

A behatolási kapu részleteit lásd a szövegben.

** További 7 szemben (az ismert esetek 30%-ában) az üvegtesti vérzés minden kétségen kívül megállapíthatóan műtéti, nem pedig sérüléses eredetű volt.

*** Ebből cornealis behatolási kapu esetén 1 szemben a 16-ból (6%), scleralis behatolási kapu esetén 6 szemben a 12-ből (50%).

Az endophthalmitis mindhárom esetben a betegnek a klinikára történt felvétele után alakult ki; mindhárom betegnél a felvétel napján megtörtént az IOIT eltávolítása.

Kuhn Ferenc