Szemészet, 1998 (135. évfolyam, 1-4. szám)
1998-12-01 / 4. szám
Szemészet radiális keratoneuritis. A folyamat előrehaladtával: annularis centrális vagy paracentrális stromalis infiltráció, később ez disciformissá alakulhat. Még később intrastromalis abscessus alakulhat ki, ez elvékonyodhat és perforálhat is. A betegség elülső csarnoki reakcióval, esetleg nodularis scleritissel jár együtt. A betegség diagnózisa. Az eltávolított hámból kenet készítése és elsősorban Calcofluor fehér festése javasolt, de PÁS- vagy Giemsa-festés is alkalmas az Acanthamoeba trophosoid és cysta kimutatására. Speciális technika az indirekt fluoreszcens antitestfestés. A kórokozó élő E. Colirétegen tenyészthető. Néha cornea-biopsziára is szükség lehet. Fontos a kontaktlencse, a tároló és a fertőtlenítő oldat vizsgálata is. A confocalis mikroszkópia igen érzékeny módszer a kórokozó kimutatására a corneában. Modern laboratóriumi eljárás a polimeráz láncreakció. Kezelés. Főleg a cystaforma ellenállóképessége miatt nehéz a kezelése. Kationos antiszeptikus szerek (chlorhexidin digluconat, polyhexamethylen biguanidin) használata aromás diamidinnel (hexamidin, pentamidin, propamidin isothionat) kombinálva javasolt. Az aminoglycosidok közül a neomycinnek lehet additív hatása, és az imidazolok is támogathatják a fenti szerek hatását. A kezelést 6-12 hónapig kell folytatni. A corticosteroidok hatása ellentmondásos. A műtéti eljárások közül a korai stádiumban a hám lekaparása vagy cryoterápiája lehet eredményes. Jelen tudásunk szerint keratoplasztika csak a gyulladás gyógyulása után, vizuális rehabilitáció céljából javasolt. Az Acanthamoeba-keratitis a világon mindenhol elterjedt, így ismerete rendkívül fontos, mert előfordulása hazánkban is várható. Csak a korai diagnózissal és a megfelelő kezeléssel kerülhető el a végzetes kimenetel. A leírtak példát mutatnak arra, hogy egy új eszköz (a lágy kontaktlencse) kapcsán hogy támadhatnak előre nem látott komplikációk, valamint arra, hogy az epidemiológiai felismerések gyors ismertté válása hogyan tud kordában tartani egy terjedő járványt. Dr. Kerényi Agnes, Budapest Melanoma conjunctivae Conjunctival melanoma Stefan Seregard, MD, PhD Ophthalmic Pathology and Oncology Service, Saint Eriks Eye Hospital and Karolinska Institute, Stockholm, Sweden Survey of Ophthalmology 42, No. 4, January-February. 321-350, (1998). A conjunctiva-melanoma ritkán előforduló malignus tumor, melynek mortalitása 30%-os. Kb. 50 évvel ezelőtt a leginkább malignus szemészeti tumornak tartották és a legkisebb gyanújelre exenteratiót végeztek. A szerző 1967 és 1996 között megjelent 330 közleményből (ez az adott témában megjelent közlemények 75%-a) próbált összefoglaló magyarázatot, választ adni a conjunctiva-melanoma etiológiájára, hisztogenezisére, kezelésére, a betegek optimális követésére. Az első conjunctiva-melanoma leírása 1820-ból származik, de a betegség ritka előfordulása miatt máig sem tudunk egyértelmű válaszokat adni a felmerült kérdésekre. A megjelent közlemények és a szerző saját tapasztalatai alapján az alábbi következtetések állapíthatók meg:- A conjunctiva melanomája ritka előfordulású betegség, mely leggyakrabban a középkorú és idősebb, fehér emberekből álló populációt veszélyezteti.- Etiológiája jelen tudásunk szerint ismeretlen, de az UV-sugárzás oki szerepe valószínűsíthető.- A conjunctiva melanomája legtöbbször atípiát mutató PAM (primary acquired melanosis) talaján alakul ki, igen ritkán naevusból keletkezik, ill. de novo is kialakulhat. (Dysplasiás naevus syndroma esetén rendszeres szemészeti vizsgálat ajánlott.)- Klinikai megjelenés szerint legtöbbször nodularis pigmentált szövetszaporulat a limbusban, ill. perilimbarisan, sokszor a corneára is ráterjedve, de ez a ráterjedés felszínes, általában nem haladja meg a Bowmann-membrán szintjét, így könnyen lefejthető. A melanoma környezetében sokszor lapos, finom melanosis észlelhető, de ennek hiánya is gyakori. A tumorra jellemző a szabálytalan szél és a sokszor igen sötét, egyenetlen pigmentáció.- A malignus tumort el kell különíteni többek között a junctionalis naevustól, a conjunctivalis és oculodermalis melanosistól, az Addison-kórban látható pigmentációtól, a staphylomától, subconjunctivalis idegentesttől, ill. vérzéstől, bevérzett epithelialis inclusiós cystától.- Az amelanoticus melanoma és a conjunctiva elszarusodó laphámrákja sokszor csak immunhisztokémiai vizsgálatokkal különíthető el egymástól.- A conjunctiva-melanoma kezelésére az elsődleges sebészi kimetszést és az azt követő cryoterápiát ajánlják - ez a kombinált kezelés nagymértékben csökkenti a helyi recidiva kialakulását. A sebészi kimetszés 3-5 mm-es ép szegéllyel kell, hogy történjen. Cryoterápia a sebszéleket érintse, ne a scleralis felszínt és -70, -80 °C-on 10-20 sec időtartam az ajánlott beavatkozás (mivel pigmentnélküli PAM, ill. az in-transit metastasis nem ritka, ilyenkor a cryoterápia elpusztítja a klinikailag nem látható tumorsejteket a sebszélek területében). Ajánlott még a brachyterápia és a proton-besugárzás, de az eredmények az első kombinációval összehasonlítva nem jobbak. Jelenleg a lokális citosztatikum, a mitomycin C hatását próbálják megállapítani a conjunctiva-melanoma kezelésére, de még kevés az eredmény, így következtetéseket nem lehet levonni.- Az igen gyakori helyi recidiva (az esetek 50%-ban jelentkezik az első 5 évben, de ennél később is kialakulhat - legrövidebb 0,4, a leghosszabb 14 év volt) kezelése nem tér el az eredeti tumor kezelésétől. Ha az elváltozás eléri a fornix területét exenteratiót kell végezni. Ha regionalis nyirokcsomó-metastasist észlelünk blockdissectio az alkalmazott kezelés. Ha távoli metastasisok is vannak kemoterápia és interferonkezelés alkalmazandó.- A terápiás beavatkozások szövődményeiként megemlíthető a conjunctiva hegesedése, symblepharonképződés, a szemmozgások zavara, comeafekélyek kialakulása. Folyóirat-referátumok
