Szemészet, 1996 (133. évfolyam, 1-4. szám)

1996-08-01 / 3. szám

Szemészet 133 (1996) 149

térfogattól) függő változását. Ezt az eredményt felhasználva hosszú időn keresztül a Langham pneumotonométert alkalmazták az oculáris pulzus amplitúdójának mérésére [23, 44, 45]. A legutóbbi időben azonban kifejlesztették az Ocular Blood Flow Tonographot (О. В. F. Labs, UK, 2. ábra), mely az eredeti empirikus adatok alapján, de gyökeresen új adatfeldolgozás segítségével részletes adatelemzést tesz lehetővé.

Az Ocular Blood Flow Tonograph-fal a mérés egyszerű, és nagyon pontos. A Goldmann-tonometer prizmájának megfelelően illesztett egyszerhasználatostonométerfej membránja a corneát maximálisan 15 másodpercen át applanálja levegőimpulzus segítségével. Az első öt technikailag megfelelő oculáris pulzust értékeli, amint ezeket detektálta, a vizsgálatot megszakítja. Másodpercenként 200 mérést regisztrál. Ezekből a pulzusgörbe grafikonját, a vizsgált pulzushoz tartozó maximális, minimális és átlagos szemnyomást valamint a pulzusamplitúdót, az oculáris pulzustérfogatot, az egy oculáris pulzusból a systoléra és a diastoléra jutó időtartamot, a szívfrekvenciát, ez utóbbi valamint a pulzustérfogat szorzatát, azaz a szem percenkénti pulzáló vérbeáramlását (POBF) automatikusan meghatározza(3. ábra.). Valamennyi paraméterre vonatkozóan közli az öt egyedi mérés átlageredményét és százalékos eltérését is, valamint az esetleges technikai észrevételeket. Feltünteti továbbá a szem maximális nettó vérbeáramlási sebességét (maximum net inflow, MNI), a színkódolt Doppler-képalkotás Gosling-pulzatilitási indexének megfelelő hányadost (pulsatility indey equialent, PEQ), valamint a szívciklusból a systoléra jutó időarányt (inflow duration ratio, IDR). A készülékhez tartozó szívókoronggal a szemnyomás mesterséges emelésének hatásait is vizsgálhatjuk. Hasonló információkhoz korábban csupán oculo-oscillo-dinamográfiával juthattunk [7].

3. ábra. Az Ocular Blood Flow Tonograph által meghatározott görbe és paraméterek (magyarázat a szövegben)

Noha a szem percenkénti pulzáló vérbeáramlásának (POBF) normál tartománya meglehetősen széles, az egészséges valamint a nyitott zugú glaukómás (illetve NTG) csoportok értékei jól elkülönülnek. A legfontosabb eredmények a következők

[4,24,38,44-46]: álló testhelyzetben a POBF nagyobb, mint háton fekvő helyzetben (lefekvéskor a pulzusszám és a vérnyomás csökken, a szemnyomás pedig kismértékben emelkedik, tehát a perfúziós nyomás csökken), nyitott zugú galukómában és NTG-ban az oculáris pulzus és a POBF értéke csökkent az egészséges szemekéhez képest. Tartós timololkezelés során a POBF értéke csökkent, míg azonos időtartamú betaxolol cseppentés alatt nem változott a kiindulási állapothoz képest, noha a két terápia azonos szemnyomáscsökkenést eredményezett. Ez a különböző béta receptor blokkoló szemcseppek eltérő érrelaxáló hatására utal. A szemnyomás mesterséges növelése során aPOBF értéke NTG-ban szignifikánsan csökken a kontrollcsoport eredményéhez viszonyítva, ami a kompenzálási lehetőségek károsodására utal vascularis glaukómában.

Filtrációs műtét után a POBF jelentős növekedését tapasztalták [23]. Ez nem meglepő, hiszen a trabeculectomia csökkenti a szemnyomást, míg az arteria ophthalmica nyomása nem változik, tehát a perfúziós nyomás nő (valószínűleg legalább részben ennek tudható be a látásfunkciók romlásának megszűnése, vagy lassulása is a műtét után). Ennek ellenére fontos rámutatni arra, hogy - szemben a gyógyszerhatások mérésével - a változás filtrációs műtét kapcsán nem számszerűsíthető a fenti módszerrel [47]. Ennek az az oka, hogy a filtrációs nyílás léte a sclera feszülési, tágulási jellemzőit gyökeresen megváltoztatja. Ráadásul a nyílások mérete, a sceralebeny zárásának szorossága nem egyforma minden szemen, és a posztoperatív rigiditás ugyanazon szem esetében is változik a sebgyógyulás folyamán.

A csökkent ocularis perfúzió jeleként értékelhetjük azon ultrahangos megfigyeléseket [31] is, melyekkel a chorioidea vastagságának csökkenését mutatták ki glaukómás szemeken. Ne feledjük, a chorioideán áramlik át a szem teljes vérmennyiségének 85%-a.

Megfigyelések hagyományos fluoreszcein angiográfiával

Noha a papilla peremterületének hypofluoreszcenciája (relatív és abszolút telődési hiány) a nem glaukómás szemeken is megfigyelhető, gyakorisága glaukómában (főként NTG-ban) lényegesen nagyobbnak bizonyult [10]. A telődési hiányok gyakran járnak együtt a peripapilláris chorioidea késői, lassult telődésével, sőt a kétféle elváltozás nemritkán elhelyezkedésében is összefügg (4. ábra). Ha a nem telődő, chorioideális vízzáró zóna a látóidegfő egy részét is magában foglalja, a papilla perfúziója valószínűleg károsodott. A glaukómás papilla fluoreszcein angiográfiás eltéréseit hazánkban Brooser [2] és Németh [29] vizsgálta részletesen.

Kvantitatív vitleoangiográfia digitális képelemzéssel

A perfúzió kvantitatív vizsgálatának lehetőségét a scanning lézer oftalmoszkóp (SLO, Rodenstock Instrument GmbH) alkalmazásával készített fluorescein és indocianin zöld angiográfia teremtette meg. Az alapvető változást a folyamatos képrögzítés, a beteget nem zavaró megvilágítás, a képminőség nagymértékű javulása valamint a kép digitális feldolgozhatósága jelentette. A számítógépes képelemzés tette lehetővé, hogy a fluoreszcencia intenzitásának időbeli változását képpontonként számszerűsíteni lehessen. Ennek segítségével két irányban lehetett a glaukómás keringésre vonatkozó ismereteket bővíteni.

Egyrészt lehetővé vált a retinális tranzit idő (arterio-venosus tranzitidő) és a festékáramlás átlagos sebességének meghatározása [36, 50, 51]. Annak ellenére, hogy a retinális nagyereknek a glaukóma patomechanizmusában nincsen szerepük (hiszen nem a látóideg vérellátását biztosítják), vizsgálatuk hasznosnak