Szemészet, 1992 (129. évfolyam, 1-4. szám)
1992-09-01 / 3. szám
Szemészet, 129 (1992) 79 I. táblázat. A szemtengelyhosszmérés reprodukálhatósága 102 egészséges szem esetében. Tíz ismételt mérés átlaga és szórásainak átlaga mm-ben Átlag Átlagos szórás Szemtengelyhossz 24,40 0,10 Elülső csarnok mélység 3,7 0,04 Szemlencsevastagság 3,8 0,05 II. táblázat. A szemtengelyhosszmérés reprodukálhatósága 78 kataraktás szem esetében. Tíz ismételt mérés átlaga és szórásainak átlaga mm-ben. Átlag Átlagos szórás Szemtengelyhossz 23,30 0,29 Elülső csarnok mélység 3,3 0,15 Szemlencsevastagság 4,0 0,11 0 - 1 D 1 - 2 D 2 - 3 D > 3 D Tervezett és elért refrakció különbsége 1. ábra: A tervezett és a műlencse-beültetés után ténylegesen elért fénytörési értékek különbségeinek megoszlása az azonos szemész által operált 200 szem esetében. III. táblázat. A tervezett és az elért műtét utáni fénytörés közötti eltérés legfontosabb okai Pontatlan cornea törőerő-mérés Az ultrahangos szemtengelyhosszmérés hibái a mérés tengelye nem a szemtengely mentén halad a szemgolyó megnyomása és deformálása rossz kapubeállítás túl magas erősítés alkalmazása nem megfelelő sebességértékkel való számítás Gépelési, adatbeviteli hiba Helytelen műlencse-kiválasztás Szabálytalan mülencsehelyzet műtét után A 4151 lencsetervezést és -beültetést tartalmazó egész anyagunkban, 3 dioptriánál nagyobb különbséget csak elvétve észleltünk (18 eset). Ezek oka a III. táblázatban felsorolt valamelyik hiba, illetve általában ezeknek a hibáknak egymást erősítő kombinációja volt. Megbeszélés Az echobiometria pontosságával foglalkozó szemészeti szakirodalmi közlemények alapján elfogadható, hogy a szemtengelyhossz mérésénél 0,1-0,2 mm pontosság érhető el (3, 8, 11-12,15-17). Ez a pontosság a műtét utáni fénytörést illetően 1/4 dioptria tervezési pontosságot tesz lehetővé. Saját tapasztalataink alapján is elfogadhatónak látszik az a vélemény, hogy az echobiometria technikai lehetőségeivel elérte a klinikailag szükséges pontosságot. Az ennek ellenére észlelhető mérési hibák a vizsgálatot végző személy hibájából, a mérés rossz kivitelezése miatt következnek be (12). Saját vizsgálataink során az echobiometria pontosságát roszszabbnak találtuk kataraktás szemek esetén, mint egészségesekben (I.-II. táblázat). Előrehaladott kataraktás betegekben a mérések szórása háromszor nagyobb volt, mint az egészségesekben talált érték. Ez arra hívja fel a figyelmet, hogy minél koraibb kataraktás stádiumban végezzük a műlencsetervezést, annál pontosabb eredményre számíthatunk. Előrehaladott katarakta esetén az ultrahangos bulbushosszmérés kivitelezése azért ütközik nehézségekbe, mert a sokszor erősen echodenz szemlencse, éppen a centrálisán vezetett ultrahang-nyaláb esetében, nagyfokú árnyékolást ad. Ez igen nehézzé teheti a szemgolyó hátsó pólusának megjelenítését, azaz a megfelelő vitreoretinális echo elérését, és ezáltal természetesen rontja a mérés és tervezés pontosságát is. A tervezett és az elért posztoperatív refrakció egyezését illetően a különböző szerzők azonos eredményeket értek el, függetlenül attól, hogy milyen számítási módszert (Binkhorst, Colenbrander, Fjodorov, van der Heijde, Hoffer, Shammas, SRK = Sanders-Retzlaff-Kraff) alkalmaztak (5, 7, 9, 13-14, 16, 19-20). Saját vizsgálataink során az SRK-képlet alkalmazásával mi is, a mások által elért tervezési pontosságot észleltük (1. ábra). Ezzel szemben, különlegesen rövid, illetve megnyúlt szemtengelyhossz esetén, nagy eltérések lehetségesek a különböző képletekkel számítható eredmények között (4, 17-18). Ilyen esetekben a Shammas által kialakított teoretikus formula alkalmazása ajánlható (17). A műlencsetervezés lehetséges hibaforrásait a III. táblázatban soroltuk fel. A cornea törőerejének pontos mérése nagyon fontos, mivel a keratometria során elkövetett mérési hiba hasonló mértékű hibát eredményez a műtét utáni fénytörésben. A szemtengelyhossz ultrahangos mérése során elkövetett 1 mm-es mérési hiba 2,5 dioptria hibát okoz a műtét utáni fénytörést illetően. Az echobiometria mérési pontosságát egészséges szemekben 0,1 mm-nek, az előrehaladott kataraktás szemekben 0,3 mm-nek észleltük. Ez utóbbi esetben is az ultrahangos mérés várható hibája 1 dioptria alatt van, és ez megfelel a klinikusok és a betegek igényeinek. Az echobiometria hibaforrásait korábbi cikkünkben már elemeztük (15). Itt csak azt emeljük ki, hogy a két leggyakoribb hibaforrás a kézifej hibás állása (2-3. ábra) és a szemgolyó megnyomása. Kiküszöbölhetetlen hibaforrást jelent az, hogy különböző egyének kataraktás lencséiben erősen eltérő az ultrahang terjedési sebessége (2-3), és emiatt a mért időadatból nem lehet pontos szemlencsevastagságot számítani. A műlencsetervezés pontossága függ a tervezéskor fetételezett (az adott műlencsére jellemző) csarnokmélység és a műtét utáni csarnokmélység eltérésének mértékétől, nemcsak a teoretikus képletek, hanem a regressziós analízis alkalmazása esetén is. Azonos típusú múlencsénél ugyanis a műtét utáni csarnokmélységnek minden beteg esetében azonosnak kellene lennie az adott típusú műlencsére jellemző posztoperatív csarnokmélységgel. Az ettől eltérő múlencse-elhelyezkedés (és csarnokmélység) nem várt fénytörési hibához vezet.
