Szemészet, 1989 (126. évfolyam, 1-4. szám)
1989-02-01 / 1. szám
egyenletesen véres. Felvételekor a bal szem amaurotikus, direkt fényreakciót sem sikerült kiváltani. Egyéb neurológiai kórjele nincs. A szemfenék vizsgálatakor jobb oldalon éleshatárű, jó nívójú, temporálisan sápadt papillát találtunk. Bal oldalon a látóidegfó éleshatárú, halvány, jó m'vójú. Bal oldali perkután carotis angiogrammokon az a. carotis interna—a. ophthalmica oszlási szögletében 2,0 cm-es kiterjedésű, aneurizmára utaló, telódési többlet volt látható (5. ábra). Ismételt szubarachnoideális vérzés után idegsebészeti műtét történt. A műtéti leírásból: „Bal oldalon az a. ophthalmica közvetlen indulási magasságában került látótérbe az érzsák mintegy 8 mm-es nyaka. A nyak szabaddá preparálását követően azt Yasargil clippel lezártuk. Az aneurizma a látóideget ívben megnyújtotta, az sárgásszínű és szalagszerűen elvékonyodott volt.” A postoperativ szakban, a műtétet követő hatodik héten, a beteg bronchopneumonia következtében elhunyt. Az agy boncolásánál a bal a. carotis interna—a. ophthalmica szögletében clip-pel lezárt aneurizma nyak és szalagszerűen elvékonyodott n. opticus volt látható. Megbeszélés A koponyaűri artériás aneurizmák leggyakrabban az agyalapi artériás kör, a circulus arteriosus Willisi területén fordulnak elő. A cerebrumot ellátó fő artériákon való megoszlásuk a következő [9]: 1. a. carotis interna (40%) leggyakoribb az a. comm. post, eredésénél (25%) 2. a. cerebri anterior (34%) leggyakoribb az a. comm. ant. területén (30%) 3. a. cerebri media (20%) leggyakoribb a trifurkáció tájékán (15%) 4. a. basilaris és vertebralis (6%) leggyakoribb a basilaris bifurkáció tájékán (3%). Az aneurizmák tűlnyomó többsége (70% — 1. és 2. csoport együttesen) a látóideg, a chiasma, illetve a tractus opticus közvetlen közelében fejlődik. A látóideggel leghamarabb az a. carotis—a. ophthalmica szögletből induló aneurizmák juthatnak érintkezésbe. Kevésbé ismert az agyi aneurizmáknak az a tulajdonsága, hogy fokozatosan növekednek. Terjeszkedésük során a szomszédos idegi képletek progresszíve sérülhetnek. Látásromláshoz az anatómiai viszonyokból eredően, a Willis-kör elülső verőereinek körülírt kiboltosulásai vezethetnek, ha növekedésük során megfelelő nagyságot érnek el. Ilyenkor szomszédsági tünetként a n. opticus direkt kompressziója következik be. Hazai munkák szerint az a. ophthalmica területén az aneurizmák mintegy 3%-a fordul elő [9, 13]. Krayenbühl[ 10] megfigyelte, hogy a n. opticust károsító aneurizmák általában óriás („giant”) aneurizmák. Két betegünknél az érzsák elérte az óriás aneurizma (2,5 cmnél nagyobb) méretét, a harmadik esetben megközelítette azt (2 cm). Huber [8] az agyi aneurizmák szemészeti tüneteit összefoglaló cikkében elemzi a n. opticus károsodásából adódó látásromlást, látótérkiesést. Felhívja a figyelmet arra, hogy kezdetben a látótérkiesés mindenben utánozhatja a gyulladásos eredetű látóidegkárosodást, és a látótérkiesések néha igen változatosan lehetnek. Cullen és mtsai [2] közleményéből is kiderül, hogy a n. opticus körüli aneurizmák felismerése általában csak az érzsák megrepedése után történik meg, annak ellenére, hogy a látásromlás már korábban bekövetkezett. Első esetünkben az egyik szem már megvakult, amikor a szubarachnoideális vérzés bekövetkezett, és a jobb oldali a. ophthalmica óriás aneurizmájára fény derült. Másik esetünkben a beteg észlelésekor a látóidegfő már dekolorálódott, és az agy boncolásánál talált sorvadt n. opticus is bizonyította az aneurizmának a látóidegre ható tartós kompresszióját. A hosszú ideig egyetlen tünetet, csak látásromlást, okozó koponyaűri aneurizmák felderítése nem egyszerű feladat. A diagnosztizálás nehézségei megegyeznek a néma („silent”) aneurizmákéval. A sebészeti gyakorlat fontos tapasztalata, hogy a még ép 4
