Szemészet, 1988 (125. évfolyam, 1-4. szám)
1988 / 1. szám
faktor játszik döntő szerepet a papilla károsításában, az alsó és fölső látótérfélben a kiesések gyakorisága és mértéke nem különbözik lényegesen egymástól. A vizsgált 2 krónikus glaucomás csoportban eltérést tapasztaltunk a látótérkiesések elhelyezkedését illetően. Eredményeink szerint (Id. I. és II. táblázat), a glaucoma capsulare-ban szenvedő betegek esetében a látótérkiesések a centrumtól távolabb helyezkedtek el, mint a glaucoma simplexben szenvedők esetében, akiknél a fixálóponthoz közelebbi kiesések domináltak. Ezt a különbséget a két glaucomás betegség esetében jellemző eltérő szemnyomásérték magyarázhatja. Korábbi, nagyobb klinikai beteganyagon szerzett tapasztalataink szerint ugyanis glaucoma capsulare-ban az intraoculáris nyomás általában magasabb, mint a glaucoma simplexben szenvedők esetében [9, 13]. Eredményeinket jól kiegészítik azok a korábbi vizsgálatok, amelyek az ún. low-tension glaucomás és simplexes csoportok látótereinek összehasonlítása során kimutatták azt, hogy a low-tension glaucomás látótérkiesések a simplexeseknél közelebb helyezkednek el a centrumhoz, mélyebbek és faluk meredekebb [3, 7—8]. Ez alapján a látótérkiesések proximitásában egy csökkenő sorozat állítható fel, a low-tension glaucomától a Simplexen át a glaucoma capsulare-ig, ahol ugyanilyen irányban az intraoculáris nyomás értéke és feltehetően pathológiai szerepe is megnő. Ez a feltételezhető összefüggés, valamint a korábban részletezett vascularis betegségben szenvedők és nem szenvedők között a látótérkiesés helyében észlelt különbség egyaránt arra utal, hogy a glaucomás látóidegfő károsodás létrejöttében legalább két és egymástól részben független pathogenetikai faktor játszik szerepet. A szemészeti szakirodalomban számos látótércsoportosítást publikáltak és ajánlottak a glaucomás betegek látótérkiesésének osztályozására. Munkánk során a -Befe-féle súlyossági fokbeosztást használtuk [2]. A módszer használhatóságára vonatkozó vizsgálatunk azt mutatta, hogy a Betz-féle súlyossági fokozatok jól korrelálnak mind az egyes isopterek területével, mind a statikus látótérprofil görbe alatti területével. Ez alapján a módszert alkalmasnak tartjuk glaucomás klinikai beteganyag látótereinek értékelésére, osztályozására. Krónikus glaucomás beteganyagunk 23%-ában nem volt észlelhető lokahzált látótérkiesés Goldmann-periméterrel (Betz-féle 0 alcsoport). Ezen betegek látótér isopterterületei azonban szignifikánsan kisebbek voltak, mint a kontrollcsoporté. Az isopterkontrakció mértéke közel azonos volt a legenyhébb lokális látótérkiesést mutató 1-es alcsoportéval. A 0 alcsoportban dominált a diffúz, generalizált rostkárosodás, de épp emiatt itt nem alakultak ki olyan densitás különbségek, amelyek mint körülírt scotomák kimutathatók lennének a Goldmann-periméterrel. A 0 alcsoportban a retinális szenzitivitás általános csökkenése azaz a Traquair-látósziget süllyedése észlelhető, a látás hegyének egyidejű elsoványodása kíséretében, ui. az isopter kontrakció kifejezettebb volt a középső isopterek (I—4—e, I—3—e, I—2-e) esetében. Az 1-es alcsoportban a lokalizált rostpusztulás, és ennek következtében dens scotoma kialakulása jellemző. Valószínű, hogy a 0 és az 1-es alcsoport tulajdonképpen nem is két egymás után következő súlyossági lépcsőfok, hanem a korai glaucomás opticus károsodás két eltérő útját jelenti. Flammer véleménye szerint a diffúz és a körülírt rostpusztulást mutató betegcsoportok egyéb tulajdonságaikban is eltérnek egymástól [4]. Szerinte a diffúz károsodás gyakoribb fiatalokon, akiknél magasabb és széles fluktuációt mutató szembelnyomást észlelünk, míg a lokalizált károsodás inkább olyan egyéneknél figyelhető meg, akiknél keringési problémák vannak. Saját beteganyagunkban ilyen összefüggést nem lehetett ki15
