Szemészet, 1987 (124. évfolyam, 1-4. szám)

1987 / 3. szám

Szemészet 124. 115—III. 1981. Jeruzsálemi Hadassak Egyetemi Szemklinika közleménye Érújdonképződés a szemben* DAVID BEHEZKA Gondos klinikai megfigyelések és aprólékos kísérletek tapasztalatai alapján Michaelson több mint 40 évvel ezelőtt feltételezte egy érújdonképző faktor léte­zését, amelyet X faktornak nevezett [1]. Michaelson megfigyelései óta számta­lan faktort írtak le [2—4]. Imre felkeltette a klinikusok és kutatók érdeklődését az érújdonképződés iránt, midőn elsőként vetette fel, hogy a tejsav fontos köz­vetítő az érújdonképződés folyamatában [5]. Más kutatók is elfogadták ezen eredeti elméletet, mely szerint az új erek proliferációjához vezető láncreakció­ban a tejsavnak feltételezhetően indító szerepe van. A szem szöveteiben jelentkező érújdonképződés gyakori jelenség, amely meg­figyelhető azon krónikus betegségek többségében, melyek zavarólag hatnak az érintett szövetek normális anyagcseréjére. Számos körfolyamatnak (diabetes, vénaelzáródás, retinopathia praematurorum stb.) a végeredménye ez, mely betegségcsoport a vakságnak leggyakoribb oka a fejlett országokban. Számos szövetet vizsgáltak esetleges angiogenetikus képesség szempontjából. A legtöb­ben felfedeztek olyan faktorokat, amelyek képesek az érújdonképződés kiváltá­sára. A porcban, lencsében, szaruhártyában és üvegtestben normális körülmé­nyek között erek nincsenek, sőt ezekben érújdonképződést gátló anyagokat ta­láltak. Azt is kimutatták azonban, hogy bizonyos körülmények között ezek a szövetek erős angiogén aktivitás kiváltására képesek. Lehetséges, hogy a neo­­vascularisatiót minden esetben egy közös közvetítő (tejsav, prosztaglandin és/vagy egyéb) termelődése indítja meg. A Folkman és mtsai által 1971-ben felfedezett tumor angiogén faktor (TAF), a BenEzra által kimutatott leukocita-neovascularisatiot aktiváló faktor (NAF), valamint a Polverini és mtsai által észlelt makrofág angiogén faktor (MAF) mérföldkövek a specifikus faktorok kutatásában. A következő években szám­talan további faktort azonosítottak. A legtöbb közlemény a következőkről jelent meg: lúgos és savas fibroblaszt növekedési faktor (FGF), epidermális növekedési faktor (EGF), heparinkötő növekedési faktor (HGF), retina eredetű növekedési faktor (RDGF) cornea epithelium angiogén faktor (CETAF), em­beri uterus angiogén faktor (HUAF), endotheliális sejtnövekedési faktor (ECGF) tumor nekrózis faktor (TNF) és interleukinek. A fenti faktorok mindegyike nagy peptid, 20 000 dalton körüli molekulasúllyal. Az említetteken kívül néhány kisebb molekulasúlyú faktort is feltételeznek. Ezek közül a prosztaglandinokat, tejsavat és az endotheliális eredetű angiogenezist serkentő faktort (ESAF) ta­nulmányozták. Az 1. ábrán sematikus vázlatban látható ezen angiogén fakto­rok sokasága és esetleges hatásuk a kapilláris endothel sejtekre. Az érújdonképződés folyamatával kapcsolatos széles körű kutatás alapján azt feltételeztem, hogy a serkentő és gátló faktorok egymással állandó kölcsön­hatásban vannak, és olyan „állandósult állapotot” érnek el, mely mindegyik szövet számára specifikus. Ezt az állandósult állapotot különböző behatások zavarhatják vagy az „alvó” érújdonképző faktorok aktiválásával, vagy a gátlók tevékenységének akadályozásával. Ezen túlmenően, amint ez kísérletileg meg­* Imre György egyetemi tanár 60 éves születésnapjára 115

Next

/
Thumbnails
Contents