Szemészet, 1984 (121. évfolyam, 1-4. szám)

1984-05-01 / 2. szám

transzferáznak (COMT) és a monoaminooxidáznak (MAO) van szerepe. A pivalil oldalláncok az adrenalin hidroxil — és parahidroxil gyökeihez kapcsolódnak és ezeket a kötéseket a helyileg ható eszterázok csak lassan bontják el. így a COMT csak lassan fejtheti ki hatását. Ezért a COMT és MAO százalékos hatásfoka nem azonos a két szer esetében és a lebomlás sebessége is különböző (McClure, 1975; Wei és rntsai, 1978).

Klinikai vizsgálatokkal is igazolták, hogy a 0,1%-os adrenalin dipivalát hatása kb. az 1%-os adrenalinénak megfelelő. Ezt az eredményt saját vizsgálataink is megerősítették. Tekintettel arra. hogy ez a megfigyelésünk kis esetszámon alapul, a Tonogén, illetve Eppy és a D-epifrin cseppel felvett tensiogörbéket statisztikailag nem hasonlítottuk össze. A szemnyomás csökkenés mértéke D-epifrinnel azonos volt az Eppy szemcseppel kapcsolatos régebbi vizsgálataink során észlelt csökkenéssel (Follmann és mtsai, 1970).

Kimutatható az is, hogy a D-epifrin eredményesen alkalmazható pilocarpinnal (Krieglstein és Leydhecker, 1979), valamint timolollal (Ober és Scharrer, 1980) kombinálva.

Kimutatták azt is, hogy eredményesen alkalmazható pilocarpinnal (Krieglstein és Leydhecker, 1979), valamint timolollal (Ober és Scharrer, 1980) kombinálva is. Saját eredményeink is ezt igazolták, sőt több esetben a D-epifrin alkalmazása során a miotikumok koncentrációját, illetve a cseppentések számát csökkenteni lehetett.

Az irodalomban ez ideig nem találtunk közlést a D-epifrin több éves, valamint kisgyermekeknél, csecsemőknél való alkalmazásával kapcsolatban. Tapasztalataink szerint a D-epifrin, illetve a D-epifrin + egyéb glaucomás szer kombinációja éveken át kielégítő szemnyomás regulációt eredményez, sőt egyes esetekben a miotikum erősségét illetve a cseppszámot csökkenteni lehetett. Ezeknél a betegeknél nyomáscsökkentő műtétre nem került sor. Tapasztalataink kis gyermekek esetében is jók, bár ezek kis esetszámon alapulnak.

Yablonski és mtsai (1977) adrenalin dipivalátot alkalmaztak olyan esetekben, amikor a beteg helyi adrenalin túlérzékenységben szenvedett. Ezek közül a betegek közül (12 beteg) csak egynél lépett fel panasz az adrenalin dipivalát cseppentése közben. A szerzők ezt azzal magyarázták, hogy a szer molekuláris szerkezete más, mint az adrenaliné, a corneában alakul át adrenalinná, így a kötőhártyán tüneteket nem okoz, mert nem jön létre az adrenalinnal keresztreakció. Ugyanezt figyeltük meg mi is két adrenalinra túlérzékeny betegünknél. Vizsgálták azt is, hogy a szer mennyiben okoz pigment kicsapódást a kötőhártyában, a könnyutakban. Az adrenalin okozta adrenokróm kicsapódás lehetetlenné teheti például a lágy kontaktlencsék viselését (Sugar, 1974; Miller és mtsai, 1976). Newton és Nesburn (1979) adrenalin dipivalát alkalmazása során ilyen jelenséget nem tapasztaltak.

Maculopathiát ez ideig adrenalin dipivalát alkalmazása közben nem észleltek.

Pupillatágító hatása kb. azonos a 2%-os adrenalinéval. Ezért szűk zúgó glaucomában való alkalmazását nem ajánlják.

Általában az irodalomban kevesebb helyi mellékhatásról számolnak be. Saját tapasztalataink is ezzel egyeznek.

Általános mellékhatást az irodalomban nem említenek. A vérnyomás és pulzusszám állatkísérletben nem változott számottevően, még vénás alkalmazás esetén sem (McClure, 1975). Vérnyomás emelkedést és pulzusszám változást emberen sem észleltek (Kass és mtsai, 1979).

Általános mellékhatást saját beteganyagunknál sem tapasztaltunk. Az adrenalin dipivalátra való áttérés egyik oka egyéb adrenalin készítményről éppen a cardiovascularis betegség volt.

77