Szemészet, 1981 (118. évfolyam, 1-4. szám)
1981-05-01 / 2. szám
A normális pupillatágasságot és pupilla reakciókat a Timoptic nem befolyásolta. A látásélesség azoknál a betegeknél javult Timoptic hatására jelentősen, akiknek lencsehomályaik voltak. A Timoptic kezelés hatására az addig paracentrálisan kimutatható kis scotomák több esetben eltűntek, illetve megkisebedtek. A centrális kritikus fúziós frekvencia értékének javulását a csak Timoptic-kal kezelt szemek esetében a pupillaszűkület megszűnésével magyaráztuk. M egbeszélés 1977 óta több intézet vizsgálta a timolol maleát klinikai hatását. Az eredményeket összegezve elmondhatjuk, hogy az esetek 60—84%-ában a szemnyomást kielégítően csökkentette, további 20%-ban egyéb glaucoma-ellenes szerrel kombinálva értek el kielégítő eredményt. A szemnyomást, a kiinduló szemnyomás értékétől függően mintegy 30—50%-kal csökkenti. 28 Hgmm kiinduló szemnyomásérték felett a timolol nem elegendő a szemnyomás kielégítő csökkentéséhez. Van olyan megfigyelés is, hogy a timolol szemnyomáscsökkentő hatása annál nagyobb, minél magasabb volt a kiinduló szemnyomás. A legtöbb közlemény a nyitott zugú glaucoma timolol kezelésével foglalkozik (Zimmerman és Kaufman, 1977; Bischoff, 1978; Krieglstein, 1978; Obstbaum és mtsai, 1978; Ritch és mtsai, 1978; Hass és Drance, 1979; Nielsen és Eriksen, 1979; Ober és mtsai, 1979; llazemon és mtsai, 1979; Bee és mtsai, 1980; Le Rebeller, 1980; Strasser, 1980; stb.) Glaucomás rohamban pilocarpinnal kombinálva a timololt, kielégítő hatás érhető el (Airaksinen és mtsai, 1979). Phillips (1980) néhány esetben a timolol hatását glaucomás rohamban végzett műtét után vizsgálta, amikor az iridectomia a szemnyomást nem csökkentette kielégítően. Jó eredményt tapasztalt. Demailly (1979) a timololt kongenitális glaucomában alkalmazta a megmaradt, reziduális szemnyomásemelkedés csökkentésére. A legfiatalabb betege 9 éves volt. Eredményt az esetek 15%-ában ért el. Buphthalmusban Promesberger és Plagwitz (1980) eredményei biztatóbbak — ezen szerzők betegei is inkább serdülőkorúak, illetve felnőttek voltak. Több szerző összehasonlította a timolol hatását egyéb glaucoma-ellenes szerekével, így a pilocarpinéval és adrenalinéval. A timolol mindkét szernél hatásosabb volt; a 0,25%-os timolol oldat határerőssége a 2%-os pilocarpinéhoz és 1%-os adrenalinéhoz, a 0,5%-os timolol oldaté pedig a 4%-os pilocarpinéhoz és 2%-os adrenalinéhoz hasonló (Demailly és mtsai 1978; Moss és mtsai, 1978; Ourgaud és mtsai, 1978; Plane és mtsai, 1978; Bischoff, 1980; Mérté és Merckle, 1980). Vizsgálták az egyéb glaucoma-ellenes szerek és a timolol együttes adásának hatását is. Úgy találták, hogy a timololnak és a kardoanhidráz gátlóknak, valamint a pilocarpinnak, adrenalinnak, a kolinészteráz bénítóknak és a timololnak van additív hatása (Keates, 1979; Ober és Scharrer, 1979; Olson és mtsai, 1979; Sonty és Schwartz, 1979; Le Rebeller, 1980; Smith és mtsai, 1980). A több hónapos timolol kezeléssel kapcsolatban is jó eredményekről számolnak be, bár a kezdeti szemnyomásesés mindig nagyobb, mint a következő hetekben, hónapokban elért hatás, és ezt a timolol szemcseppre való beállításnál tekintetbe kell venni. Egy közlemény számol csak be valódi tachyphylaxis felléptéről timolol kezelés közben (Oksala és Salminen, 1980). A kísérletes és klinikai vizsgálatok szerint a timolol a szemnyomást a csarnokvíz termelés csökkentésével csökkenti. A pontos hatásmechanizmus ezideig még nem ismeretes. A szerzők hangsúlyozzák azt, hogy a betegek a timolol csepp alkalmazását jól tűrik, helyi mellékhatása nincsen. Néhány esetben égés-, szárazság-, idegentestérzést, könnyezést, átmeneti kötőhártya vörösséget észleltek, de ezek 78
