Szemészet, 1981 (118. évfolyam, 1-4. szám)
1981-08-01 / 3. szám
csökkenő teljesítőképességet mutat. Mivel azonban a 61—70 évesek csoportjában is fordulnak elő 1 cm-en belüli értékek, egyéni elbírálás szükséges a látószerv szenzomotoros kapacitásának megítélésekor. A látószerv egyéb funkciói is csökkennek az életkor előrehaladtával. A dinamikus látásélesség, mely a megfigyelő és környezete közötti relatív mozgásokat veszi a látószerv teljesítőképességének alapjául, az életkor előrehaladtával nagyobb mértékben csökken, mint a statikus körülmények között meghatározott látásélesség. Befolyásolja a dinamikus látásélességet többek között: a mozgó tárgy sebessége, a megvilágítás, kontraszthatás, a szemgolyók orientációjának pontossága és látencia ideje, mely a szemizmok működésének függvénye [3]. A közlekedésben az ideghártya perifériájára projiciálódó tárgyak az ún. „distanc-szkotoma” miatt — mely az ideghártya vezetési ideje és a gyors sebesség közti különbségből adódik — az életkor vonatkozásában fokozott jelentőséggel bírnak. Valószínűleg pszichomotoros teljesítmény is közrejátszik az „érdeklődés látószögének” megváltozásában (pl. a szenzomotoros koordináció, alkalmazkodási képesség, jobb-bal orientáció) [7]. A szürkületi látás teljesítménye a nappalinak 1/2:-a. Éjjel a szem az információk szűk keresztmetszetét veszi fel. Ezért az éjszakai látás különös figyelmet érdemel. A magasfokú nappali látásélesség egyedül még nem biztosíték arra nézve, hogy a látásélesség szürkületben és éjjel minden igénynek megfelelő lesz. Az éjszakai közlekedésben a vakítási érzékenységnek különösen nagy a jelentősége; nem kapcsolódik feltétlenül a nappali látásélességhez. Az életkorral mind a nappali, mind az éjszakai látási teljesítmény csökken, különösen az éjszakai, tetézve a vakítással. Amíg a nappali vízus csökkenése viszonylag kevéssé vehető észre 50—60 éves korig, 60—70 éves kor között már háromszor annyi embernél figyelhető meg csökkentebb látásélesség, mint 20—50 évesek korcsoportjában. Az éjszakai látási teljesítmény csökkenése már kb. 40 éves korban elkezdődik; 40—50 év között kétszer, 50—60 év között négyszer, 60—70 év között kilencszer annyi embernél figyelhető meg a csökkentebb látásélesség éjszakai körülmények között, mint 20—40 év között [9]. A vakítással szembeni érzékenység életkorral járó fokozódása hasonló életkori megoszlást mutat. Döntő szerepet játszhat az éjszakai látási teljesítményben egy kevéssé ismert jelenség: csökkenő megvilágításnál és éjszaka a szem rövidlátóvá válik az emberek 25%-ánál. A lakosság 14%-ánál 0,5 D, 8%-ánál 1,5 D, 0,7%-ánál 2,0 D-nál nagyobb éjszakai rövidlátás jön létre. Ez azt jelenti, hogy éjszaka a lakosság 14%-ának 50%-os, 10%-ának csak 30%-os a látásélessége a nappali, illetve a tökéletesen korrigált állapothoz viszonyítva. Ezekhez adódik az életkorral járó teljesítménycsökkenés is [13]. A látási teljesítmény további tényezője az akkomodációs idő. Az azt az időt jelenti, amíg a szem egy meghatározott akkomodációs távolságról egy másik távolságra áll be (pl. műszerfalról az országútra). Ez az idő az életkor előrehaladtával és a megvilágítás csökkenésével megnyúlik. Sem az Országos Orvosszakértői Intézetnek, sem a Budapesti Közlekedés rendészetnek nincs adata a 60 éven felüli gép jármű'vezetők számáról, pedig ennek ismerete szemészeti vonatkozásban sem lenne érdektelen. Az utolsó 15 évben — a hazai motorizáció terjedése miatt — a gépkocsivezetők nagyrésze 45—50 év fölött kapta meg a jogosítvány. A többség szombat-vasárnap vezet, ezért a megfelelő gyakorlat és a közlekedési hagyományok ismerete hiányzik. Sokan a jogosítványhoz kérnek csak szemüveget, amelyet nem viselnek, nincsenek kikorrigálva. 169
