Szemészet, 1980 (117. évfolyam, 1-4. szám)

1980-11-01 / 4. szám

Változatosak az érdekes esetek ismertetései és közlései, hogy csak néhányat említsünk meg: Glioma retinae; Vasdarab a szemben; Akut glaukoma esete; Gyógyult szimpatizáló szem; stb., amelyek ma is érvényes tanulságot képeznek. De még nagyobb jelentőségük van nagy elterjedésük miatt a fénytörési hibákkal és az alkalmazkodás tanával foglalkozó cikkeinek. Ma is aktuális kérdésekkel foglalkozott, mint pl. a felemás fénytörésű szemek sorsa, a közellátó szemek kezelése, továbbá A szemfáradás okairól és az Adatok az alkalmazkodás tanához (két közlemény a Szemészetben 1912. és 1913-ban). Különös jelentőséget ad az utóbbi dolgozatoknak, ahogyan a pályadíjas orvostanhallgatók adatait felhasználja, kiemelve azok szerzőit. így hivatkozik Fugulyán Katalin V. éves orvostanhallgató adataira. A pályázati tétel címe a következő volt: Azonos mértékű-e az alkalmazkodási szélesség csökkenése ugyanazon korosztályhoz tartozó egyénekben ?

Más pályázatokon résztvevő hallgatók között láthatjuk a jövendő egyetemi tanárokat, mint Tutar Coriolan, Koleszár László, Gyulai Zoltán, Feszt György stb.

A trachoma elleni harcról Kolozsvárt sem feledkezett meg. Új mechanikai gyógyítása az e célra megszerkesztett műszerrel az eddiginél emberségesebb és hatásosabb módszernek bizonyult.

Id. Imre József professzor előadó, oktató-nevelő munkásságáról Dr. Fugulyán Katalinnak a kolozsvári Orvosi Szemlében 1933. szeptemberében megjelent megemlékező cikkéből, valamint a vele folytatott levelezésből és írásbeli hagyatékából tudunk igazi képet alkotni. Idézzük a cikk kolozsvári tartózkodására vonatkozó részét: Fájdalmasan érintette, hogy a kolozsvári tanszékre való első pályázatakor Hoor Károlyt elébe helyezte a Minisztérium. Annál nagyobb elégtétel volt számára, hogy 1909-ben meghívták a kolozsvári Szemészeti Klinika tanszékére. Itt teljesen tanszékének szentelte minden idejét. A klinika betegforgalmát rövid idő alatt fellendítette, könyvtárát kibővítette, s előadásaival hallgatóinak érdeklődését ráirányította a szemészet elszigeteltnek látszó terrénumára. Alig öt esztendeig folytathatta zavartalanul klinikai munkásságát. A világháború a szemklinika munkáját is megzavarta. Orvosai részben bevonultak, beteganyaga egy ideig mindenféle háborús sebesültből állott, míg rendre sikerült a szemklinikát ismét csak a szembetegek részére fenntartani. Külön trachomás osztályt létesített a még be nem rendezett Pasteur Intézetben. A klinika munkája így megszaporodott, a személyzet pedig egy ideig csökkent létszámmal dolgozott.

Mint orvos a beteg baját szinte magáévá tette. Senkit nem utasított vissza, akinél bármely csekély kilátás volt a sikerre. Ezért sokszor helyezett el a klinikán olyan betegeket, akiket már máshol elutasítottak és megkísérelt minden módot, hogy meggyógyíthassa. Ha fáradozása nem hozta meg a kívánt sikert a beteg gyógyulásában, a beteg mégis hálával és sorsában megnyugodva távozott, mert meg volt győződve arról, hogy érdekében minden lehetőt megtettek. Munkájának sohasem volt mozgatója a pénz. A klinikát, mint annak előtte a szemkórházat a szegény betegek gyógyítására felállított intézménynek tartotta, ahol — a különszobás betegektől eltekintve — senki sem fizetett. Sokszor nyílt így alkalma betegeivel jót tenni, hiszen a szembetegek jó része, mint azt száz év előtt a nagyváradi Grosz Frigyes megállapította, szegény volt. Betegeit nem rangjuk szerint osztályozta. Annak volt előtte a legnagyobb rangja, aki a legjobban rászorult a segítségre.

Orvosi működése mellett emberi kötelességének tartotta a betegágy mellett is a tanítást. Mint tanár, hosszú orvosi működésének minden tapasztalatát fenntartás nélkül közölte hallgatóival. Erre elsősorban a gyakorlati bemutatásokon nyílt alkalma, ahol türelmét sokszor próbára tette a hallgatók gyakor253