Szemészet, 1980 (117. évfolyam, 1-4. szám)
1980-08-01 / 3. szám
A kezelés eredményességének lemérésére, a klinikai kép alakulásától sok esetben eltérő, látásélesség változást vettük alapul. Akut elzáródás kezelése után, ha egy esetet, akinél a látásélesség teljes maradt, figyelmen kívül hagyjuk, a kezelés előtti átlag 0,4-ről 0,6-ra javult. Eredményes volt a kezelés azokban az esetekben, akiknél 1—2 hónappal az első tünetek után alkalmaztuk. Érújdonképződéses esetekben a kezdeti átlag 0,6 látásélesség 0,54-re csökkent, azonban 4 eset közül háromban az ismétlődő üvegtesti vérzéseket sikerült megállítani. Betegeink több irányú kezelést (belgyógyászati és szemészeti gyógyszeres) kaptak, így csak egy módszer eredményességét nehéz megítélni. Mégis, mivel az irodalomban csak elvétve találtunk kétoldali eseteket, ahol az egyik szem saját kontrollként szerepelhet, saját 6 esetünk megengedi azt a következtetést, hogy a fotokoaguláció önmagában is eredményes lehet. A hat beteg közül minden esetben romlott a látásélesség, amikor az elzáródás krónikus szakában koaguláltunk, így ezen egy szempont alapján a kezelés eredménytelen volt. Amikor a kétoldali eseteknél akut szakban korai kezelést alkalmaztunk, a látásélesség mindhárom betegnél javult. Az összes akut esetünk 4/5-e javult, 1/5-e romlott. Ez az észlelésünk egyezik Sedney [11] tapasztalataival, miszerint előrehaladó látásélesség-csökkenés, progresszív macula ödéma és cystoid ödéma esetén korai vagy azonnali kezelés eredményes. A korai kezelés indikációját támasztják alá a vénás stasis retinopathia miatt kialakult cystoid macula ödéma kezelésében szerzett tapasztalatok is, miszerint rövid fennállás után a fotokoaguláció megszűnteti azt, amíg a várakozás a spontán visszafejlődés esélyeit is csökkenti. Erújdonképződés esetében a kezelés hatásos lehet a további vérzések megelőzésére [1, 7, 9], ezért a látásélesség változása önmagában nem lehet az egyetlen szempont az effektus lemérésére. Ebben a csoportban a kezelés az esetek felében eredményezett javulást. Az érelzáródás lokalizációjának prognosztikai szerepe ismert. Tapasztalataink szerint az a fotokoaguláció eredményességét is befolyásolja. A felső és alsó temporális ágelzáródás kezelése után a javulás aránya 3:1, amíg a romlás aránya 1 : 4 volt. Összefoglalás 13 beteget szemfenéki véna-ágelzáródás miatt fotokoagulációval kezeltek. 6 betegnél kétoldali elváltozást találtak és az egyik szemet kezelték. A kezelés eredményességét, átlagban 3 éves észlelési idő után, a látásélesség változása alapján mérték. A kezelési eredményeket az irodalmi adatokkal és a kétoldali esetek kórlefolyásával hasonlították össze. A korai fotokoaguláció akut szakban eredményes a látást veszélyeztető macula szövődmények kezelésére. Az érújdonképződések fotokoagulációja elsősorban az üvegtesti vérzések oki kezelésére és megelőzésére hasznos. IRODALOM: 1. Blankenship, G. W. és Okun, E.: Arch. Ophthal. 89, 363 (1973). - 2. Campbell, F. P. és Wise, G. N.: Am. J. Ophthal. 75, 28 (1973). — 3. Colyear, fí. H.: Am. J. Ophthal. 63, 262 (1967). — 4. Francois, J., Cambie, E. és de Laey, J. J.: Ophthalmologica 169, 362 (1974). — 5. Freyler, H. és Nichorlis, St.: Kiin. МЫ. Augenheilk. 165, 750 (1974). — 6. Hayreh, S. S. : Ophthalmologica 172, 14 (1976). — 7. Heydenreich, A.: Klin. МЫ. Augenheilk. 160, 146 (1972). — 8. Krasnov, M. M., Dimitrova, V. G., Pereverzina, О. K. és Eliseeva, E. G.: Vesztnik Oftalmol. N3 27 (1976). — 9. Krill, A. E., Archer, D. fí. és Newell, F. W.: Arch. Ophthal. 85, 48 (1971). — 10. Laatikainen, L.: Acta Ophthalmol (Kbh.) 55, 478 (1977). — II. Sedney, S. C.: Doc. Ophthalmol. 10/1, 74, 122 (1976). — 12. Teodossiadis, G., Charamis, J. és Velissaropoulos, P.: Klin. МЫ. Augenheilk. 161, 713 (1974). — 13. Wetzig, P. C.: Tr. Am. Ophth. Soc. 76, 654 (1978). 168
