Szemészet, 1979 (116. évfolyam, 1-4. szám)
1979 / 1. szám
Szemészet 116. 51—54. 1979. A /Siklós Városi Tanács Kórház-Rendelőintézetének (igazgató-jóorvos : Horváth Lajos) közleménye Az extramaculáris fixálás kezelése macula ingerléssel LÉTAIGYÖRGY Az extramaculáris fixálást mint diagnózist, akkor állapítjuk meg, ha a vizsgálat során kiderül, hogy a kancsal gyermek kancsalító szemét nem tudja a tárgyra irányítani, mellé néz, esetleg kereső mozgást végez. Vizusa 0,1-nél gyengébb (0,5—4,5 m-ről olvas ujjat). Tükrözésnél azt találjuk, hogy a fixálandó fénypont, kereszt, vagy csillag képe nem esik a foveolára, sőt még a macula területére sem. Míg az előző két kritérium kisebb-nagyobb mértékben eltérhet, vagy hiányozhat, a harmadik döntő és egyben kórjelző elváltozás. Az extramaculárisan fixálókra jellemző még, hogy monoculáris kancsalok, azonos oldalon van a nagyobbfokú ametropia, gyakran astigmiával kombinálva. Correspondenciájuk általában anomális. Gyakran hvpermetrop a szem és csak ritkán myop. Maga az extramaculáris fixálás folyamata úgy jön létre, hogy a kancsal gyermek jobban funkcionáló szemével nézi a tárgyat, másik szemével azonban nem a maculájával, hanem egy mellette, vagy a maculától egy távolabb eső területtel nézi ugyanazt a tárgyat. Maculáját nem képes ráirányítani valamely ok miatt. Az extramaculáris fixálás mint elnevezés talán nem is helyes, hiszen nem egy aktív folyamatról van szó, pusztán az történik, hogy a kancsal szem képe a retinának nem centrális területére esik. Ez az aphysiológiás helyen képződött kép nem tudatosul kétszemes nézésnél. Ha azonban a jó maculáris, illetve foveoláris fixációjú szemet letakarjuk, az extramaculárisan fixáló szem képe is tudatosul, de rossz minőségben. Azonnal megindul egy kompenzáló mechanizmus, amely igyekszik használhatóbb képet appercipiáltatok ez azonban valamely ok miatt nem sikerülhet. Itt van a szemorvosnak lehetősége a beavatkozásra, ha ezt a kompenzáló mechanizmust a gyógyulás szolgálatába állítja. Ha a kezelés szempontjából csoportosítjuk az extramaculárisan fixálókat, egy részük már az anisometropia korrigálására megjavul. Másik részüknél direkt occlusiót, penalizációt, vagy atropinozást kell alkalmazni. E két csoportnál az extramaculáris fixálás csak átmeneti jellegű volt, még időben avatkoztunk közbe, a folyamat még nem rögzült. Fennmarad azonban még mindig egy csoport, akiknél a fenti beavatkozások ellenére is a fixálás extramaculáris marad. Ezek kezelésére tanácsolja Cüppers az euthyscop-ot. Az euthyscopos kezelés hasznosságáról és hatásosságáról eltérnek a vélemények. M. Deller és E. B. Streiff 94 extramaculárisan fixálót kezeltek euthyscoppal, eredményeiket jónak tartják, 80%-ban centrális fixálást értek el [1]. Gyenge eredményekről számolt be M. Görtz [2] és A. Pueyo Castanera [3]. S. Pur és Sustková sem tartja jónak a Cüppers-féle metodikát [4]. P. Speiser és R. Wittmer 40 extramaculárisan fixáló nagymértékben amblyop pácienst két csoportba osztott. Felénél euthyscopos kezelést, felénél pleoptophoros kezelést alkalmazott. Nem talált különbséget a két módszer eredményei között [5]. A közölt statisztikákból nem lehet megtudni, hogy a jó eredmények zömét milyen típusú extramaculáris fixálók adják? Beletartoznak-e azok is, akiknek amúgy is könnyen centrálissá vált volna a fixálásuk? Molnár Kálmán a direkt occlusiót egymagában is hatásosnak tartja, ha az következetes és szigorú [6]. 51
