Szemészet, 1979 (116. évfolyam, 1-4. szám)
1979 / 1. szám
A kancsalság és a tompalátás felszámolásában az eddig elmondottakon kívül fontos szerepe van egy „háromszögnek”, melynek oldalait a szülő és a gyermek, az alapját pedig az orvos képezi. Tehát hárman együtt. Kieshet a szülő, ha nem tartja be az orvos javaslatait és az ellenőrzést. Kieshet a gyermek, ha nem végzi el a gyakorlást. Végül kieshet az orvos is, ha nem ad megfelelő szemüveget, nem oktatja ki a szülőt, az ellenőrzés fontosságára nem hívja fel a figyelmét. Az orthoptikai gondozást végző orvosnak olyan képzéssel kell rendelkeznie, hogy biztosítani tudja az elérhető optimális és funkcionális eredményt. Ennek alapvető feltétele, hogy megfelelő iskolával rendelkezzék, a skiaszkopizálást magas szinten alkalmazza, vállalja a gondozást, biztosítsa a kezeléshez szükséges szülő, gyermekorvos, védőnő, bölcsődevezető, óvónő és a pedagógus közreműködését is. Az eredményes gyógyításban és a gondozásban elengedhetetlen az orvos és a páciens közötti jó viszony is. A határozottságot, együttérzést sugárzó orvos páciensei sokkal jobban betartják az utasításokat, mint azok, akik orvosuk részéről ezeket a tulajdonságokat hiányolják. Rendszerint akkor mutatkozik jó eredmény, ha az orvos tájékoztatása után a szülő visszakérdez, amelyre minden esetben lehetőséget kell adni, sőt fel kell szólítani, hogy van-e kérdezni való ja. Egy bizonyos, hogy a kancsalság felszámolásában szerepet játszik a rátermettség is. Ahol nincs gyermekszemészeti szakrendelés, ott a rendelőintézetekben a kancsalok korai kezelését, a tompalátás felszámolását megoldani nem tudják. Ennek a következménye, hogy Kovács vizsgálata szerint az 1966-os és 1971-es években a felvételi orvosi szakvizsgálaton, a választott szakmára, amblyopia miatt a fiatalok városban 27,7%-, vidéken pedig 33,9%-, refrakciós hiba miatt 14,3%-ban alkalmatlan volt. Elgondolkoztató adatok ezek. A kancsal gondozottaink között szerepel 33 tanuló, akik 8—11 éves korukban költöztek Szegedre. Közülük 13 fő (39,4%) szemésznél nem jelentkezett, 26 fő (78,7%) tompalátó. A húsz szemüveget viselő tanulóból 12 (60%) helytelen szemüveget kapott, 14 (70%) gyakorlást nem végzett. Nemcsak a kancsal gyermekeknél tartjuk feltétlenül szükségesnek az objektív — skiaszkop, Javai — vizsgálatok elvégzését, kiegészítve a szubjektívvel, hanem a felnőttek szemüvegrendelésénél is. Véleményünk szerint a kancsalság gyógyításának legfontosabb tényezője és egyben az alapja a minél előbb „jól kiadott” szemüveg, mert csak erre épülhet egyenlő súllyal a felvilágosítás, kollaboráció a gyermekorvosokkal, társadalmi összefogás, szemészeti hónap rendezése, gondozási hálózat, szűrések és a háromszög. Ha nem helyes a szemüveg rendelése, akkor a többi összetevő jó munkája sem hozhat eredményt. A jövő perspektívája szempontjából meghatározó jelentőségű az a tény, hogy az 1958. évtől 1976. évig született gyermekeknél tíz, illetve kilenc évfolyam átlagában 6,5—7,2%-os a kancsalság. Ez a szám országos viszonylatban igen nagy horderejű. Ezért hazánkban a kancsalság felszámolásának széles körű gyakorlati megvalósítását, a munka elvégzéséhez személyi és intézményes feltételeit minél előbb szükséges lenne biztosítani. Összefoglalás A szerző Szeged városában tizenöt éve működő gyermekszemészeti szakrendelés keretén belül végzett kancsalok korai gondozásának tapasztalatait és eredményeit elemzi, kihangsúlyozva, hogy a szűrés és a gondozás ilyen jellegű megszervezése országos viszonylatban úttörőnek tekinthető. Kiemeli, hogy a kancsalság felszámolása team jellegű tevékenység és ezért a gyermekorvosokkal, védőnőkkel kialakított kollaboráció és a felvilágosítás fontos szerepet tölt be. Döntőnek tekinti, hogy a kancsalságot és a tompalátást kizárólag objektív vizsgálatokkal elért, optimálisan kiadott szemüveg minél korábbi hordásával, rendszeres gyakorlással és egy háromszög kialakításával lehet csak gyógyítani. A kancsal csecsemőket egyéves korukig az 1958-tól 1963. évig 0,16%-, 1967. évig 0,48%- és az 1976. évig évi átlagban 2,87%-ban vette kezelésbe. Az 1968-tól 1976. évig 14 624 vizsgált gyermekből 7,88% kancsalt gondozott. A kancsalítás kezdetének évi átlagát 1,37 és a szakorvosi kezelés kezdetének évi átlagát 1,74 évben adja meg. Tompalátót négyéves korban 30,4%-ban talált. A tompalátókból hétéves korig 78,5% gyógyult meg. A kancsalítás hétéves korig 86,8%-ban szűnt meg. Az elhanyagolt esetek aránya 12,4% volt. Atropin-cseppel 4,42% csecsemő gyógyult meg. Kétszemes látást és teljes gyógyulást 78,2%-ban ért el. Kívánatosnak tartja a gondozási hálózat mielőbbi kialakítását a nagyszámú strabológiai beteganyag megfelelő ellátása érdekében. 48
