Szemészet, 1978 (115. évfolyam, 1-4. szám)
1978 / 1. szám
Szemészet 115. 23—29. 1978. A Gyöngyösi Városi Tanács VB Bugát Pál kórháza (igazgató: Mátyus László) Szemészeti Osztályának (főorvos: Pintér László) közleménye A rigiditás meghatározása Maklakov-féle applanációs tonométerrel PINTÉR LÁSZLÓ A tényleges szemnyomás meghatározásához ismernünk kell a corneoscleralis burok rigiditását, mivel az befolyásolja a tonometria eredményét. Elsőként Römer [10] tett kísérletet 1918-ban a rigiditás matematikai úton történő meghatározására. Helytelenül azt feltételezte, hogy lineáris összefüggés van a tonometria során bekövetkező térfogatváltozás és a nyomásváltozás között. Módszerét 1937-ben Friedenwald [2, 3] tökéletesítette, aki felismerte, hogy logaritmikus összefüggés van a tonométer által kiszorított folyadék térfogata és az intraocularis nyomás között. Römerhez hasonlóan Friedenwald is a differenciál-tonometriát alkalmazta, azaz két különböző súlyú tonométerrel határozta meg a szemnyomást. Ezúton kapott közismert képlete szolgál ma is a rigiditási koefficiens kiszámítására: K_ log Pq — log Pi V2-V, К = rigiditási koefficiens (norm. érték= 0,0215), I\ és P2 = a kisebb és nagyobb súllyal mért tenzió, V1 és F2 = a kisebb és nagyobb súly által kiszorított folyadéktérfogat. Eriedenwald nomogramja megkönnyíti a rigiditási koefficiens és a tényleges szemnyomás kiszámítását Schiötz-tonométer két különböző (általában 5,5 g és 10,0 g) súlyával vagy Goldmann-féle applanációs tonométerrel és Schiötztonométer 10,0 g-os súlyával elvégzett differenciál-tonometria alapján. A módszer metodikai hibája jelentős. — A hazai irodalomban a rigiditás meghatározásáról Takáts [12] és Follmann [1] összefoglaló munkái jelentek meg. Kalfa [4] a Maklakov-féle applanációs tonométer különböző súlyaival végezhető elasztotonometria bevezetésével 1927-ben a rigiditás tanulmányozásának új lehetőségét teremtette meg. Ugyancsak Kalfa [5] 1936-ban kidolgozta az elasztotonometria elméletét és gyakorlatát, melyet később Sevalov [11] fejlesztett tovább. Kalfa szerint az elasztotonometriás görbe emelkedése, az 5,0 g-os és 15,0-g-os súllyal mért nyomásértékek közötti különbség, ami normális viszonyok között átlag 10,0 Hgmm, a rigiditási fejezi ki. Myopia esetén, amikor a corneoscleralis burok rigiditása csökkent, az elasztotonometriás görbe rövidebb a normálisnál. Idős korban, amikor a corneosclerális burok rigiditása fokozott, az elasztotonometriás görbe meghosszabbodik. Az elasztotonometriás görbét olyan koordináta-rendszerben szokás ábrázolni, ahol az abszcisszán a tonométer súlya, az ordinátán a mért szemnyomás van feltüntetve. Normális körülmények között a Filatov—Kalfa-féle eiasztotonométer négy különböző súlyával (5,0 g, 7,5 g, 10,0 g, és 15,0 g) mért szemnyomásnak megfelelő pontokat összekötve közel egyenes vonalat kapunk (1. ábra). Ha az elasztotonometriás „görbe” eltér az egyenestől, grafikus módszerrel kiegyenesíthető. Az egyenesnek az ordinátáig való meghosszabbítása útján meghatározhatjuk a tényleges szemnyomást, a P0-t, azt a tenziót, amely 23
