Szemészet, 1970 (107. évfolyam, 1-4. szám)
1970-03-01 / 1. szám
ban és legkifejezettebben az elülső sugárnyúlványokban jelentkeznek. A hátul levők lényegesen lassabban változnak, gyakran évtizedekkel megkésve követik az elülsőket, és öregedésük sohasem éri el azt a súlyos formát, mint az elülsőké. Ezen megfigyelések birtokában fel kell tételeznünk, hogy az elülső és hátsó sugárnyúlványok sem morphologiailag sem functionalisan nem azonosak. Rohen (1957) állatkísérletei is erre utalnak. Csarnok-punctio után az elülső nyúlványokat kiszélesedettnek, capillarisait tágultnak találta; a hátsó nyúlványok viszont nem változtak. Az elülső és hátsó sugárnyúlványok közötti különbségek a kor előrehaladásával egyre fokozódnak. A jelenség magyarázatát mi a haemodinamicai viszonyok különbözőségében keressük. Erre utalnak azok a megfigyeléseink is, hogy nemcsak az egyes sugárnyúlványok között észlelhetők eltérések, hanem egyetlen sugárnyúlványon belül is, annak gyöki és peripheriás része között. A peripheriás részek szintén elmaradnak az öregedési folyamatban. A vizsgálati eredményekből levont functionalis következtetések további bizonyítása még újabb vizsgálatokat igényel. Összefoglalás A kor előrehaladásával a sugárnyúlványokban a capillarisok és a sugárhám fokozatosan eltávolodnak. A capillarisok és a sugárhám basalis hártyája között collagen rostokból álló kötőszövet szaporodik fel, mely a korral egyre tömörebbé válik és átalakul. A korral járó elváltozások functionalis jelentőségének hangsúlyozására a „nyitott oldalú capillaris” elnevezést javasoljuk azokban az esetekben, melyekben a capillaris és a sugárhám basalis hártyái összefekszenek; a „zárt oldalú capillaris” jelölés akkor indokolt, ha a két basalis hártya közé valamilyen szövetféleség ékelődik. A capillarisok között elhelyezkedő kötőszövet átépülése befolyásolja a csarnokvíztermelést. A korral járó elváltozások az elülső sugárnyúlványokban kifejezettebbek, mint a hátsókban; az egyes sugárnyúlványokon belül a gyökön erőteljesebben jelentkeznek, mint a peripherián. IRODALOM. Cohen, В. E.: Experimental intraocular venography. Arch. Ophthal. (Chicago) 63, 489—497 (1960). — Holmberg, A. 8.: Studies of the ultrastructure of the nonpigmented epithelium in the ciliary body. Acta Ophthal. (Kbh.) 33, 377—381 (1955). — The fine structure of the ciliary epithelium and its relationship to aqueous secretion. Glaucoma, Transact. IV. Conf. 1959. p. 179—202. New York: Macy-Found. 1960. — Kiss, F.: A szem vérkeringése. Szemészet. 1, 1—20 (1949). — Kiss, F. és T. Orbán: A szem elülső felének keringési viszonyai újabb kutatások alapján. Szemészet 87, 74—• 84 (1950). —Pappas, G. D.: Ultrastructure of the ciliary epithelium and its relationship to aqueous secretion. Glaucoma, Transact. IV. Conf. p. 141—178. New York: Macy Found. 1959. — Pappas, G. D. and G. K. Smelser: Studies on the ciliary epithelium and the zonule. I. Electron microscopy observations on changes induced by alteration of normal aqueous humour formation in the rabbit. Amer. J. Ophthal. 46, 299—317 (1958) . — Pappas, G. D., G. K. Smelser and P. W. Brandi: Studies on the ciliary epithelium and the zonule. II. Electron and fluorescence microscope observations on the function of membrane elaboratories. Arch. Ophthal. (Chicago) 62, 959—1057 (1959) . —Beese, A. B.: The ciliary processes. Amer. J. Ophthal. 17, 422—428 (1934). — Rohen, J. W.: Über zwei morphologisch und funktionell verschiedene Abschnitte des Ziliarkörpers. Ophthalmologica (Basel) 133, 103—109 (1957). —Rohen, J. II'.: Das Auge und seine Hilfsorgane. In: W. v. Möllendorfs Handbuch der mikroskopischen Anatomie des Menschen. Ergänz, zu Bd. III/2. S. 196—206. Berlin—Göttingen—Heidelberg. Springer: 1964. — Tormey, I. McD:. Fine structure of the ciliary epithelium of the rabbit, with particular reference to “infolded membranes”, “vesicles” and the effects of Diamox. J. Cell. Biol. 17, 641—659 (1963). — Valu, L. und R. Flachsmeyer: Über den normalen Aufbau und die Altersveränderungen der Bindegewebsfasern des Strahlenkörpers. Acta Ophthal. (Kbh.) 42, 826—835 (1964). — Weinstein, P.: Érrendszer és a szem. Medicina Budapest, 1964. 20