Szemészet, 1969 (106. évfolyam, 1-4. szám)
1969-11-01 / 4. szám
Szemészet 1969. 106. 267—268. A 3 Mendoza-varratos hályogműtét előnyei és hátrányai MIKLÓS ANDOK A Magyar Szemész Szakcsoport 1955. évi nagygyűlésén — de másutt is — behatóan foglalkoztunk a hályogseb megnagyobbodásával kapcsolatos szövődményekkel, és a hályogseb biztosítására akkor az Imre, Papolcy, Kukán-féle conjunctivo-episcleralis varrat általunk kidolgozott alakját a „Hályogsebbiztosítás Magyar Módját” ajánlottuk. Későbbi tapasztalataink azonban azt mutatták, hogy ez a Liegard-typusú kötőhártya-episcleralis varrat nem tekinthető hathatós megoldásnak. Egyrészt mivel bizonyos fokú sebmozgást enged meg, melynek következtében az iris könnyen a kötőhártya alá csúszhat; másrészt a scleralis sebzés miatt feltűnő gyakran észleltünk kisebb-nagyobb csarnokvérzést (Szemészet 1956. évi 3. sz.). Az említett hátrányok arra indítottak bennünket, hogy tovább kutassunk egy egyszerűbb és megbízhatóbb sebbiztosítási mód után. Ennek során kipróbáltuk a MacLean, Verhoeff, Hughes, Post és Alvist és mások által ajánlott zárt csarnok mellett előre behelyezett (preplaced sutures) varratokat. A kísérleteink azonban arról győztek meg bennünket: 1. a nagy hályogseb kielégítő biztosítására legkevesebb 3 varrat szükséges; 2. a basalis ex- vagy incisiók nem elegendők az iris-kicsúszás megakadályozására, de a pupillarisblokk glaucoma kifejlődésének veszélye miatt okvetlenül elvégzendők; 3. a peripheriás iridectomia előnyösebb az iris incisiójánál, mivel az utóbbiban a csípővel megfogott iris-darabot nem távolítjuk el és abban a megfogás következményeképpen kisebb-nagyobb fokú izgalom keletkezik. A későbbiekben pedig e helyen — az esetek többségében — depigmentatio tapasztalható; 4. az említett varratok kivitelezése komplikált. A legegyszerűbb és legbiztonságosabb eljárásnak tehát a 3 Mendoza-varratos sebbiztosítás általunk kidolgozott módját találtuk. A műtét 1. fázisában domború szikével a limbusban a szaru félmélységére terjedően 3 kis sebzést ejtünk a megfelelő óra tájékán. Utána, zárt csarnok mellett, a sebajkak felől beszúrva, 1 — 1 rmn-es kiszúrással, kettősen fegyverzett 5/0-ás sodrott fekete nylon fonalat öltünk be egymással szemben a cornealis és a scleralis sebajakba 12, 13.30, és 10.30-óránál. A 2. fázisként keskeny pengéjű Graefe-késsel J/3 nagyságú limbális sebet készítünk, majd ezt leköszörült végű Cooper-ollóval mind temporalisan, mind nasalisan ]/2 nagyságra hosszabbítjuk meg. E művelet alatt az asszisztens a fonalpárokat csípővel széthúzza, s így mind a kés-, mind az ollósebzés biztonságosan — a fonalak elvágása nélkül —, egy csapással végezhető el. A 3. mozzanatot a gyöki kimetszés képezi. A túl nagy kimetszés elkerülésére, finom, tompított végű iris-oílóval az iris lapját kellően lehúzzuk, majd Hess-csípővel az irisgyökből keveset fogva, előre emeljük, hogy az excisiót szorosan a csípő alatt elvégezhessük. Ezzel a módszerrel dolgozva kicsi és háromszögalakú colobomát kapunk. A 4. fázisban a lencse kivonását Elsching szerint buktatva végezzük. Kezdetben a csarnokot minden esetben levegővel töltöttük meg. Tapasztalataink szerint azonban többször előfordult, hogy a megkisebbedett levegőbuborék — a nem maximálisan tág pupilla mellett — az iris mögé bújt, és azt a szaruhoz nyomta. Ebből több esetben kellemetlen synechia anterior keletkezett, amely a pupillát elhúzottá tette. Az irodalmi adatokkal szemben a levegőbefúvás után viszont másodlagos glaucomát sosem figyeltünk meg. Az említett kellemetlenségek elkerülése végett jelenleg a 12 óránál elsőként csomózott varrat után a levegőt a csarnokból minden esetben eltávolítjuk. A légtelenítés után a még csomózatlan varratokat — az elsőhöz hasonlóan — egy sebészi alap- és egy biztosító asszonycsomóval szorosra kötjük, majd a fonalszárakat összefogva lefelé húzzuk, hogy az esetleg bekunkorodott sebajkakat spatulával adap267
