Szemészet, 1967 (104. évfolyam, 1-4. szám)
1967-09-01 / 3. szám
Az utóhályog kivonásáról BAJNOK GYÖRGYI és BÖI.CS SÁNDOR Az utóhályog műtét egyre kisebb számban szerepel a szemészeti műtétek között. Az időskori hályogot ma csaknem mindig intracapsularisan távolítjuk el. Az utóhályogok zömét a veleszületett és fiatalkori hályogok műtétje után észleljük. Míg a századforduló táján nem is törekedtek az intracapsularis műtétre (2), ma a kellő műtéti előkészítés és a korszerű műtéti technika biztosítja a tokos hályogműtéteket. Hess 1905-ben tankönyvi áttekintésében nem tartotta veszélytelennek az utóhályoggal történő manipulátiókat, bár ő maga egyetlen szemet sem veszített el ilyen műtét következtében. A vékony utóhályogok megoldására alkalmas discission túlmenően már sikerrel alkalmazta vastagabbak esetében a lándzsaseben át történő kivonást. Megállapította, hogy így lényegesen kevesebb a recidiva, mint discissio után. Jess 1930-ban a műtétet már szokványosnak és veszélytelennek írta le. Még abban az időben is csaknem kizárólagosan extracapsularisan operáltak. Nem ajánlotta a korai utóhályogműtétet, mert az utóhályog idővel felszívódhat és a korai műtét tartós uveitist hozhat létre. A túl hosszú várakozás congenitalis cataracta extractio ja után fennálló secundaria esetében az amblyopia veszélyét veti fel. Byron szerint sok maradék esetén már napokkal a bályogműtét után megkísérelhető a maradék kivonása. Véleményünk szerint, és az általa is felsorolt szövődmények lehetősége miatt a túl korai műtét indokolatlan. Sima sebgyógyulást feltételezve átlagosan mintegy fél év várakozás tanácsos az újabb műtétig. Az utóhályog extractiója, szemben a discissióval, nem szabványműtét, mivel a vongálás vérzést, üvegtest veszteséget, retina-leválást hozhat létre. Megfelelő előkészítéssel és műtéti technikával mi a secundaria extractióját végezzük, mert ennek eredményét jobbnak és tartósabbnak ítéljük. Emellett leszögezzük, hogy a műtét jelenleg is körülményes, nem köthető merev szabályokhoz. A behatolás helye és az extractio technikája, valamint a lenövések oldása esetenként változó módon történhet. Kellő körültekintés mellett is csak jó előkészítés biztosítja a sikeres lefolyást. Az extracapsularis hályogműtét után változó mennyiségű lencsetok, hám és kéregrész marad a szemben. A lencse aequatoránál a maradék rendszerint dúsabb, ez a Soemmering-gyűrű. A maradékból vagy vékony, a látást nem zavaró finom hártya, vagy vaskos átlátszatlan lemez alakul ki. A kettő egymással combinálódhat. Az elülső tokból a műtét természetéből következően kevesebb, a hátsóból több szokott bennmaradni. A bennmaradt kéregrészek és lencsehám képezik a későbbi vaskos secundaria alapját. Az aequator körüli epithelből korcs rostok, esetleg szabálytalan bullosus képződmények alakulnak ki, melyek szőlőfürtöt utánozhatnak és a centrum felé nyomulnak. A hámsejtek a tokon belüU nyomás alól felszabadulva elveszítik hajlamukat a normáhs rostképződésre. Gyakran minimális hámmaradék vezet az idő folyamán habos szerkezetű átlátszatlan proliferatióhoz. Az ilyen összetételű utóhályog még jó vörös visszfény mellett is nagyfokú látásromlást okoz. A zsugorodó utóhályog a zonulákat megnyújthatja, helyenként el is szakítja, így libegni látszik, sőt rögzítését teljesen elveszítve az üvegtestbe is luxálódhat. Diabeteses cataracta utáni maradék a pigment-bevonattól néha teljesen barna színű. Budapesti Orvostudományi Egyetem 1. sz. Szemészeti Klinika (igazgató: Radnót Magda egyetemi tanár) közleménye 195