Szemészet, 1966 (103. évfolyam, 1-4. szám)
1966-12-01 / 4. szám
Ugyancsak Kairóban tartották meg az I. afro-ázsiai szemész kongresszust 1958-Ъап. Ennek emlékére kiadott bélyegen egy medaillonban az afrikai-euráziai kontinenscso]>ortot ábrázolták, amelyen egy stilizált bal szem látható, továbbá arab és angol felirat utal az ophthalmologus kongresszusra. A Delhiben megtartott internacionalis XIX. szemész kongresszus bélyegének (India, 1062) motívuma egy földgolyó, amelyet középen kinyílott lotusvirág takar, benne egy bal szem. A felirata ennek is kétnyelvű: nemzeti és angol. A szembajok gyógyító istennője a görög mythologiában — több más functiója mellett — Pallas Athene volt, akit Spartában külön templomban, mint az Athene Ophthalmitis-t tiszteltek. Talán azért is ebben a városban, mivel a spártai híres Lycurgos államférfi szembajának a gyógyulását neki köszönhette. Egy szép háromszögletes hollandiai (1936) bélyegen találjuk Pallas Athénét. A bélyegen ábrázolt híres emberek közül elsősorban azokat soroljuk fel, akik maguk is szemorvosok voltak. Ezek közül többen nem annyira a szemészet tudományát vitték előre, hanem inkább más területen váltak híressé. Lazarus Ludwig Zamenhof (1859— 1917) varsói szemész emlékére — aki az esperanto nyelvet alkotta meg — több ország adott már ki bélyeget, így pl. Szovjetunió az esperantismus 40 éves jubileumára (1927), Brazília és hazánk az 1945 évi esperanto kongresszus alkalmával. Carlos Juan Finlay (1833—1915) szemorvos létére a sárgaláz ellenes küzdelemben vett tevékenyen részt. Habanában (Kuba) praktizált, 1881-hon felfedezte a Stegomyia calopus nevű szúnyog kórokozó-átvivő szerepét. Kétkedéssel fogadott megállapításait az Egyesült Államok kutató bizottsága erősítette meg. Maga is sárgalázban halt meg. Finlay emlékét Kuba nagyon ápolja, megbecsüli. Kuba 1934-ben, Panama 1949-hen hódolt emlékének bélyegsorral, amely Finlay képét és a stegomyiát ábrázolja. A Panama csatorna megépítése tulajdonképpen csak a sárgaláz leküzdése után vált lehetségessé. Habanában kutató intézetet neveztek el a tudósról. Halálának 50 éves évfordulóján (1965) Kuba 7 bélyegből álló sort adott ki, amely a tudóst, névaláírását, monumentális emlékszobrát, mikroszkópját, Delgado nevű munkatársát, aedes egyiptii szúnyogot és a bizottságot, ahol kutatásait elismerték, ábrázolja. A Philippine szigetek szabadságmozgalmában tevékenyen résztvett Jósé у Mercado llizal (1861—1897) is, aki szemorvos volt. Manilában és Madridban végezte orvosi tanulmányait, hazájából politikai okok miatt emigrált. A spanyolok elleni felkelésben vett részt és ezért kivégezték. A nemzeti szabadsághős tiszteletére 1906-tói többször is adott ki Philippines bélyegeket. Bizal nemcsak mint gyakorló szemész, hanem mint költő, festő, tervező, és nyelvész, sőt mint szobrász is kitűnt, ezért ábrázolták a sor egyik bélyegén azt a Krisztus szobrot, amelyet 6 alkotott. Több olyan szemorvos volt, akik a szemészet tudományát vitték előre, az ophthalmologia kiválóságai lettek és ezért szenteltek emléküknek bélyeget. A XVIII. században élt (1693—1762) Jacques Daniel, akinek a működése fordulópontot jelentett a hályogműtétben, nevezetesen a reclinatióról való áttérés az extractióra az ő nevéhez fűződik. Még ma is használunk olyan műszereket, amelyek róla vannak elnevezve. Franciaország adott ki róla bélyeget (1963) amelyen a portréja mellett a felragyogó nap felé tekintő, látóvá tett Szempár van. A kisebb szemész-csillagok közé kell sorolnunk da Gama Pintot, aki 1853-ban Goaban született, Párisban és több német egyetemen tanult és nyerte el a szemorvosi kiképzést. Pécsben tanult Arltnál és Heidelbergben működött mint docens, több tudományos munkát írt. Hazájának a portugál Goa gyarmatnak 2 bélyegén (1954) láthatjuk arcképét. Az elmúlt század nagy csillagai közül kettő is van, akinek bélyeget szenteltek: Arit és Donders. Nem véletlen, hogy kortársak és a szemészet nagy reformátorai közé tartoznak. Ferdinand Ritter von Arit (1812—1887) képmása a híres osztrák orvosok sorában jelent meg 1937-ben. Prágában majd Becsben volt professzor, nevével a szemészeti műtóttanban gyakran találkozunk, híres operatőr volt, maga is írt „Operationslehre”-t. Munkássága szoros kapcsolatban állt a szemészet XIX. századbeli főreformátorainak Helmholtz, Donders és Albrecht von Graefe működésével. Utóbbi nemcsak közöttük, hanem az újabb korban is a legnagyobb szemész volt, sajnos eddig még nem adtak ki róla bélyeget. Arit egyébként Graefe első tanítója is volt és az első ösztönzést adta neki a szemészet szakmájához. A Graefe által alapított Archív für Ophthalmologie szerkesztésébe beléptek Arit és Donders is. Franz Cornelis Donders (1818—1889) képmását a, Hollandia által kiadott 1935 évi híres fejek sorában találjuk. A szemészet második nagy reformátora volt. Eleinte az utrechti katonai akadémián anatómiát, histologiát és fiziológiát tanított. Alapvető kutatásokat végzett a szem fiziológiai optikája terén az alkalmazkodás és fénytörés tanában és ezek a vizsgálatok terelték figyelmét a szemészet felé. A szembetegek vizsgálatára módszereket dolgozott ki, ezért barátai gyakran kértek tőle tanácsot nehezebb esetekben. Ennek az lett a következménye, hogy a betegek később maguk is felkeresték. Miután 1846-ban lefordította holland nyelvre 244