Szemészet, 1965 (102. évfolyam, 1-4. szám)
1965-06-01 / 2. szám
Az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet (igazgató : Zoltán László) szemészeti osztályának (főorvos : Bemenár László) közleménye Passzív dukció alkalmazása a bénulásos kancsalság kezelésében (Előzetes közlemény) M A E E К PÉTER A szerzett perifériás-neurogen szemizomparesisek kezelése meglehetősen elhanyagolt terület. Általános elfogadott nézet, hogy a szemorvos feladata csupán az aetiologiai tényezők lehetőség szerinti kikapcsolása és az occlusio valamilyen formájának bevezetése. Az esetek egy részében spontán remissio következik be, jelentős százalékban azonban zavaró diplopia marad vissza, és műtét válik szükségessé. A beavatkozást 4—6 hónapos várakozási idő előzi meg ; ezen időszakban a szemészeti ténykedés általában a beteg ellenőrzésére korlátozódik. A várakozási időt a szemizom elektromyographia bevezetése megrövidítette. Ha a mvogrammon reinnervatióra utaló jelek 8—10 héttel a bénulás kialakulása után nem jelentkeznek, lehetővé válik a műtéti indikáció korai felállítása. A gyógyulás közismerten alapvető akadálya minden szemizomparesisben az anatagonista izom kontrakt órájának kialakulása és ezzel kapcsolatban az ellenoldali synergista relatív paresise. A kontraktura jelentősen rontja a műtét kilátásait. Előfordul az is, hogy az izom reinnerválódik, a diplopia azonban az időközben létrejött kontraktura miatt megmarad (Bielschowslcy). E komplikáció megakadályozására újabban Bangerter javasolt motoros orthoptikai gyakorlatokat ; ezek végzésének megkönnyítésére ,,Muskel - trainer”-t konstruált, amit főleg a német nyelvterületen kiterjedten használnak. A gyakorlatokat Bangerter nemcsak a praeoperatív kezelésben ajánlja, hanem — gyógyulásra hajlamos esetekben — önálló therápiás eszköznek tekinti. Javasolja ezenkívül az izomtréninget mindenfajta szemizomműtét után, a műtéti trauma által okozott összenövések meggátlására. Az izomtréninget a szemizomparesisek kezelésében intézetünkben bevezettük. Elfogadtuk azt a meggondolást, hogy a gyakorlatok a kontraktura és az inaktivitási atrophia gátlása mellett az ép innervatiójú izomrostok hypertrophiáját is okozzák, és javítják az izom vérkeringését. A kezelést — „Muskeltrainer” hiányában — a Maggiore perimeter segítségével végezzük. Az egészséges szem fedése után a beteget felszólítjuk, hogy a vetített objektumot fixálja. A perimeter ívét a paretikus izom működésének irányába állítjuk be. Az objektumot 0°-tól kiindulva elmozdítjuk a gyakorlandó mozgás irányában, a mozgáskorlátozottság mérvének megfelelő végpontig — majd visszavezetjük a kiinduló pontra. Ezt az ingaszerű mozgatást 10—15 percig végezzük, és naponként vagy másodnaponként ismételjük. A jel kézi mozgatása hosszabb időn át kényelmetlen ; a felmerült igényeket mindenben kielégítő berendezés előállítása folyamatban van. Az izomtréning természetesen csak paresiseknél alkalmazható, plegiáknál nem. Emiatt, valamint a paresisekben a kontraktúrák kialakulásának még hathatósabb megelőzésére a Bangerter által javasolt therápia mellett bevezettük a korlátozott mozgású szemizmok passzív dukciós kezelését. A bulbusnak csipesszel történő passzív dukciója eddig csak diagnosztikus módszerként volt ismeretes. Az irodalomban (Breinin, Krüger és Friedrich, Goldstein) a kísérő kancsalság létrehozásában időnként szereplő mechanikus faktorok, hegek praeoperatív vagy intraoperativ diagnosztizálására ajánlják („forced duction test”). A passzív dukció szerepel a szemizmok proprioceptív érzékelésével foglalkozó élettani munkákban is (Karrer és Stevens). 104
