Szemészet, 1964 (101. évfolyam, 1-4. zám)
1964-06-01 / 2. szám
hiányát mutató betegnél. A fennmaradó 23 gyermek jelenleg is kezelés alatt áll. Közülük 14 az ambliopok-, 9 a kétszemes látás hiányában szenvedők csoportjába tartozik. Az előbbi csoportból 8, az utóbbiból 4 gyermeknél értünk el eddig részleteredményeket. (A kérdés egyébként a klinika 1963—64. évi tudományos tervének egyik témáját képezi.) A továbbiakban a maros vásárhelyi ortoptikai rendelésen alkalmazott munkamódszert és azokat a munkaközben szerzett gyakorlati tapasztalatokat ismertetem, amelyek közérdeklődésre tarthatnak számot. A betegeket a poliklinikai szemészeti szakrendelésről irányítják ortoptikai rendelésre, a fénytörési hiba előzetes kijavítása után. A lehetőségekhez mérten igyekszünk teljes javítást alkalmazni. Van amikor ez nem sikerül egyből, de ilyenkor is arra törekszünk, hogy néhány hónap leforgása alatt elérjük a teljes javítást. A refrakeió meghatározása 3 napig tartó előzetes atropinozás után történik (1 %-os oldatból naponta 2 X cseppentünk). A fénytörési hiba kijavítása után, először természetesen a kancsalság milyensége, foka és a látásélesség felől tájékozódunk. Ambliopia esetén a fixáció vizsgálata következik. Hibás fixáció fennállásakor eutiszkópiás kezelést végzünk, Cüppers eljárása szerint, amit, mihelyt a centrális fixáció kezd kialakulni, a Haidinger pamacsokkal végzett szinoptoforos gyakorlattal kapcsolunk egybe. A centrális fixáció rögzülése után, tartósan kötjük a vezérszemet, lokalizátor, korrektor mellett gyakoroltatunk és különböző feladatokat adunk a gyermeknek (kopírozás, szurkálás, betűvagy képválogatás, rizsszemelés stb.), amit otthon szülői felügyelet mellett végez. Mindezt addig folytatjuk, amíg a látásélesség megfelelő javulását el nem érjük. Sok esetben tapasztaltuk, hogy aránylag jó távoli vizus mellett is nehézséget okoz a közeli szöveg felismerése. Nyilván, a kancsaloknál kifejezett elválasztási nehézségről van ilyenkor szó. Ügy próbálunk ellene küzdeni, hogy az ambliopia fokának megfelelő nagyságú betűket készíttetünk a szülőkkel (megrajzoltatjuk, fekete papírból vagy újságcímekből vágatjuk ki), és ezekből előbb nagyobb betüközökkel összeállított szöveget olvastatunk a szülők felügyelete mellett, majd a betűk közötti távolságot fokozatosan csökkentve folytatjuk a gyakorlatot. Ha a fixáció centrális, mindjárt a fentemlített feladatok végeztetésével kezdjük a kezelést. Az ambliopia leküzdése után, vagy ha ambliopia nem állott fenn, a binokuláris gyakorlatok megkezdése előtt kerül sor a retinális korreszpondencia vizsgálatára a Hering-féle utóképek segítségével, illetve az objektív és szubjektív kancsalsági szög összevetése útján. A legtöbb problémát az abnormális korreszpondenciájú gyermekek okozzák. Véleményünk szerint, a helyes retinális korreszpondencia kinevelésónél nem lehet mereven követni egyik, vagy másik kezelési módszert. Mi az okklúziót, a Keith— Lyle-féle kinetikus stimulációt, illetve ennek Cüppers-féle utóképes változatát kombinálva alkalmazzuk betegeinknél. Ha helyes retinális korreszpondencia állapítható meg, az objektív kancsalsági szögre beállított szinoptofor karállás mellett fúziót próbálunk létrehozni. Ilyen előkészítés után végezzük el szükség esetén a műtéti beavatkozást, amit fúziós és sztereoszkópos gyakorlatok követnek. Csak igen nagyfokú kancsalsági szög esetén javasolunk, a binokuláris gyakorlatok megkezdése előtt, műtétet. A kezelés időtartamát illetően nem követünk merev sémát. Az a tapasztalatunk, hogy ilyen szempontból nagy egyéni különbségek vannak. Ampbliopiát nem mutató, csupán a kétszemes látás hiányában szenvedő betegeink 65,2%-ánál 2—3 hónap alatt eredményt értünk el, míg a többieknél 5—10 hónapig tartó kezelésre volt szükség. Az ambliop betegek döntő többségénél (83,3°/0) a szükséges kezelési idő 6—18 hónap volt, míg az esetek 76',6'%-ában 2 évnél hosszabb idő után sikerült csak eredményt elérnünk. A heti 2—3-szori kezelést nem tartjuk elegendőnek. Mi naponta foglalkozunk minden gyerekkel, és csak az eredmény mutatkozása után ritkítjuk a kezelések számát. Egy-egy ülésben 15—20 percnél tovább nem vesszük igénybe a gyermeket, ennyi idő után már fárad, és nem figyel. Ami az optimális életkort illeti, annak ellenére, hogy az irodalmi adatok egybehangzóan amellett szólnak, hogy az eredmények annál jobbak, minél fiatalabb korban kezdjük el a kezelést, saját tapasztalatunk alapján úgy látjuk, hogy 5—6 éves kor előtt, a gyermek hiányos kollaborációs készsége miatt, eredményes aktív pleioptikai-ortoptikai kezelésre nem igen számíthatunk (legalábbis a mi beteganyagunkon nem). 78
