Szemészet, 1964 (101. évfolyam, 1-4. zám)

1964-03-01 / 1. szám

tonus herab. Die Schwellenempfindlichkeit für Acetylcholin ist dieselbe, für Pilocarpin niedriger als bei Versuchstieren. Kompetitive Hemmung zwischen Acetylcholin und Pilocarpin tritt nur bei Anwendung sehr hoher Dosen auf. Die Bindung des Atropins ist nicht irreversibel, die Dauer seiner lytischen Wirkung hängt von der Menge des kompetitiven Acetylcholins ab und mit Eserin gelingt es die Kompetition zugunsten des Acetylcholins verschieben. Tosmilen wirkt in etwa zehnfach geringerer Konzentration gleich wie Eserin. Bei gleichzeitiger Anwendung von reversiblen und irreversiblen Cholinesterasehemmstoffen kann sich die Reaktionsfähigkeit des Muskels vermindern.

T а к á t s, I.: Action of Some Drugs on the Isolated Sphincter Muscle of Man.

The muscle preparations experimented with were obtained from human eyes enucleated for various reasons. Adrenaline inhibits the action of the sphincter muscle, in case of inflammations the effect is the contrary. Cocaine diminishes muscle-tone. The threshold sensitivity for acetylcholine is the same in man as in experimental animals, but for pilocarpine it is lower in the former. Competitive antagonism between acetylcholine and pilocarpine is presant only in high dosages. Atropine is not bound irreversibly : the duration of its lytic effect depends on the amount of the competitive acetylcholine ; eserine easily shifts the balance to the side of acetylcholine. Tosmilen, like eserine, acts but in a ten times lower concentration. On simultaneous application of reversible and irreversible cholinesterase inhibitors, muscle reactivity may weaken.

A Pécsi Orvostudományi Egyetem Szemklinikájának (Igazgató: Boros Béla egyetemi tanár, az orvostudományok kandidátusa) közleménye

Juvenilis maculadegeneratiok és ezek kapcsolata az ideghártya egyéb dystrophiás jelenségeivel*

SEBESTYÉN JÁNOS, STRENGER JÁNOS és SZABÓ GYÖRGYI

A macula luteaval és főként ennek degeneratív megbetegedéseivel — functionalis szerepe és anatómiai differentiáltsága miatt — bőséges irodalom foglalkozik. Egyes szerzők a histopathologiai leletek (Kliev, Kheim, Friemann, Jager), mások a functionalis zavarok természete mértéke szerint tárgyalják e megbetegedéseket (Francois, és fsai, Kaftán—Sipos), ill. a fentiek bevonásával klinikai megjelenési formáik és sajátságaik alapján (Eluryn, Francesrhetti, Francois, Sorsby és tsik, Doggart slb.). Így néhány jól körülírt kórképet tartunk számon, mint pl. a Best, Stargardt, Behr, Doyne, Kuhnt—Junius stb. féle maculadegeneratiokat, melyek általában a photoreceptor-rendszer, ill. a Bruch-membrán károsodásával kapcsolatosak. Nagy részüket Francois és tsai, de már Leber is a hereditaer tapetoretinalis degeneratiok centrális formáinak tartják ; bár e besorolást illetően nem teljesen egységesek a vélemények (Sorsby—Wreen). Különbség mutatkozhat a hereditás jellege, a betegség megjelenésének időpontja, formája, progressivitása szerint (Sorsby és tsai, Gaba, Farrand, Dollfus) és egyéb anomáliákkal való kombinációikban is. Míg azonos korcsoportba tartozó macula-dystrophiák jelentős variabilitást mutathatnak, bizonyos toxicus ágensek a jól körülírt kórképekkel egyező phenocopiákat hozhatnak létre. Gyakorta kérdéses a gyulladásos, ill. degeneratív maculakárosodások elkülönítése, mert hasonló jelenségekkel mutatkozhatnak a szemfenéken és a functiokban (Berens). A különböző természetű affectiok egymásba átmehetnek (Wolbeck) és megkülönböztetésükre ajánlott jellegzetességek vizsgálata sem mindig célravezető (Francois). A macula* Boros Béla egyetemi tanár hatvanadik születésnapjának tiszteletére írt közle: meny.

25