Szemészet, 1964 (101. évfolyam, 1-4. zám)

1964-12-01 / 4. szám

Szemműtétek az élet végén id. C S A P O D Г I S T V Á KT Kinek-kinek más az életideje. Az élet végén történő szemmütéteken többnyire az előrehaladott életkorban sorrakerülő beavatkozásokat értjük, így mikor öreg, nyolcvan, de akár kilencven-százéves emberek szürkehályog­ját operáljuk és evvel újra látókká teszünk még aggastyánokat is. De a halál korábbi években is fenyegetheti betegünket : a látást visszaadó vagy más szemműtét mérlegelendő lehet pl. súlyosan szívbajos vagy késői stádiumban levő daganatos fiatalabbkorún is. A feladatot ilyenkor megnehezíti, hogy töré­kenyebb szervezeten vállalkozunk operálásra. Mindent megteszünk a látásért, hiszen nemegyszer megmenthetünk valamit az életből is. Szemorvosi tapasz­talat szerint néha már segítettünk, ha rövid időre visszaadtuk a látást ; előfordul, hogy meghosszabbítja az életet a látás öröme. Akár öreg korban, akár már korábban, valamely végzetes betegségben néha szinte újra élednek újra látó betegeink. Egy fiatalasszonyt kocsin szállítottak a kórházba, jártányi ereje sem volt. Szívét •évek óta kezelték, de keringése nagyfokban elégtelen maradt. Látása eközben kétoldali szürkehályogja miatt elveszett. Hogy operálásra vállalkozhassunk, belosztályra akar­tuk áthelyezni, de ,,ő akkor inkább hazamegy meghalni, belorvosi kezeléstől tapaszta­lata szerint nincs már várni valója”. így néhány napi Strophantin után megkockáz­tattuk a műtétet. Ettől fogva rohamosan kompenzálódott, minden kötésváltás és látásvizsgálat új erőforrás volt. Aztán behozatta ruháit s a hályogműtét után három héttel maga lábán, sőt könnyű léptekkel távozott. Látott ! Egy nyolcvan éves festőművész kezdődő látásromlásában főként a színek tévesz­tése miatt szenvedett. Ezért rokkantnak érezte magát és keringése is egyre romlott. Előbb egyik, azután másik szemének hályogműtéte után évekig megint festett már azelőtt is megcsodált színpompás képeket. Az alkotni tudás szinte megfiatalította. Egy nyolcvan éves bányafőtanácsost glaukómás roham miatt operáltunk, de látása mindkét szemén rossz volt phakosclerosis miatt. Csüggedt-közömbösen ült karosszékében, haját, szakállát elhanyagolta, ruhája ételpecsétes, kefóletlen. Az egyik szem hályogműtéte valósággal kicserélte. Megint a régi, magára kényes öregúr lett, aki szakállát is nagy gonddal ápolta s naponta íróasztalához ült, hogy emlékiratain dol­gozzék. Egyik belosztályra hívták tapasztalt alorvosomat egy testszerte áttételekkel, igen rossz állapotban levő rákos beteghez. Kétoldali hályog. Súlyos általános állapota miatt műtétet nem ajánlott. A beteg elháríthatatlan vakságának tudatától idegroha­mot kapott. Erre a szürkehályogot egyik szemén megoperáltam. A beteg állapota ezután rohamosan és váratlan fokban megjavult, egyelőre még súlyos béltünetei is megszűntek. Az eredmény igazolta azt az esetünket is, hogy egy ügyvédnek szürkehályogját m.“goperáltuk, mert rossz látás miatt munkaképtelenné vált. Hasi daganata miatt anus praeternaturalisa volt. Ez csupán fokozott óvatosságra hívott fel fertőzés veszélye miatt. Az ügyvéd azután újra folytatta gyakorlatát. xMekkora öröm volt látnunk azt a tudóst, aki kilencvenöt éves korában még tudo­mányosan jelentős munkán dolgozik, miután hályogját hét éve megoperáltuk. Kinek­­kinek más az életideje. Öreg hályogos nagyon sürgetheti a műtétet a második szemén is. Erre érdekes példa Horváth Béla esete. A nem kevesebb, mint száznégy éves öregasszonynak .két­oldali hályogja volt. A professzor természetesen csak az egyik szem operálására vállal­kozott. A beteg újra látott olvasni. A szép eredményű műtét után a matróna kérte, sürgette s aztán — vonakodást tapasztalván —, követelte a másik szemének műtétét is. 265

Next

/
Thumbnails
Contents