Szemészet, 1964 (101. évfolyam, 1-4. zám)
1964-06-01 / 2. szám
Pavlov tanára támaszkodva Chavasse és követői a kétszemes együttlátást feltételes reflexnek tartják. E reflex a veleszületett, közvetlen motoros reflexek alapján fényconditionálás hatására alakul ki és az élet első 6—8 évében rögzül. Elvileg a reflexívet 3 részre tagolhatjuk, um. afferens, centralis és efferens részre. Az afferens rész a percipiáló elemektől a látókéregig terjed. Az efferens rész kiinduló pontja a mozgató agykéreg, és a szemizmokban mint kivitelező szervben ér véget. A mozgató agykéregből kiinduló globalis mozgató impulsusokat a subcorticalis tekintési központok, majd az egyes szemmozgató idegek központjai osztják el és juttatják el a szemmozgató izmokhoz úgy, hogy a kívánt összerendezett kétszemes mozgás keletkezzék. Az agytörzsi központok egyben a veleszületett motoros reflexek központjai. E reflexek röviden : 1. a posturalis vagy testhelyzeti reflexek, pl. fejfordításkor a szempár ellenirányú kitérése a labyrinth közvetítésével, 2. az optomotoros reflexek, amelyek eleinte az egyik szemet, majd mindkettőt a fényforrásra irányítják. A fixálási és a követő reflexmozgás optomotoros reflex. Az optomotoros reflexek négyhetes csecsemőben már kialakultak, de a két szem coordinatiója még nem tökéletes. Innen a csecsemők ,,physiologias” kancsalitása, amely a bifovealis fixatión alapuló fusiós reflex kialakulásával kb. 6 hónapos korban szűnik meg. Optomotoros reflexek még a disjunctiv szemmozgások vagy vergentiák (con- és divergentia és a verticalis disjunctiv mozgások). Az ún. nyugalmi helyzetben levő szempár állását mai felfogás szerint a convergentia- és a divergentia-tonus egyensúlya határozza meg. Az izmok tónusa neurogen. Újszülöttben rendesen a convergentia-tonus a túlnyomó, ez évek alatt csökken. Ma divergentia-tonust is feltételeznek, azonkívül — a régebbi felfogással ellentétben — EMG vizsgálatok alapján activ divergálást is. A convergentia-centrum helye vitatott, a divergentia-centrum helye még kérdéses. A motoros és a sensoros részt agyi associatiós szerkezet köti össze. A fényingerekre keletkezett benyomás az occipitalis kéregben jön létre és az ezt körülvevő area parastriata küldi az associatiós és efferens pályákon át a parancsot arra, hogy a külső szemizmok binocularis fixálásra alkalmas helyzetbe állítsák a szempárt. Ha az alapvető bifixatiós és fusionálási reflex már kialakult, ez a működés öntudatlanul, reflexszerűen megy végbe, ezért tekinthetjük tanult, vagyis feltételes reflexnek. A két szem képének fusionálása bonyolult agyi folyamat, helye nem ismeretes és mibenlétét illetően is csak feltételezésekre vagyunk utalva. A számos elméletet itt nem ismertethetem; igen sok jelenség Pavlov tanaival jól értelmezhető. Mivel ismert tény pl., hogy a stereoscopban hol az egyik, hol a másik szem képe rivalizálva jut a tudatba, hol pedig a kettő együttesen, feltehető, hogy a fusionálás — más egyéb agyi működések módjára — az ingerlés és gátlás egysége. Kétszemes látáskor normális körülmények között is regionalis gátlás áll fenn. A normalis kétszemes együttlátást anatómiailag és functionalisan a correspondeáló pontok, területek teszik lehetővé. A két legfőbb correspondens a két macula. Tartós deviatio esetén a közös térirány anatómiailag nem correspondeáló pontok között alakul ki : a fixáló szem maculája és a másik szemnek valamely extramacularis területe között. Ezt a correspondentiát anomalisnak nevezzük. Az a. c. azzal jár, hogy az extramacularis terület eredeti, veleszületett térirányát el kell nyomni. Ez gátlási jelenség, míg a kialakuló új térirány az ingerlésből származik. Az ingerlés és gátlás tehát másodlagos correspondentia esetén is együtt van jelen. A gátolt területet kétszemes nézéskor functionalis scotoma formájában ki is lehet mutatni : a nem fixáló szem képe ilyenkor kialszik bizonyos területeken. A kancsalító szem látóterében két helyütt találunk regionalis kiesést : a macula területén és azon a helyen, ahová a másik szemmel fixált tárgyról jövő sugarak esnek. Ha a kancsalító szem veszi át a fixálást, a functionalis scotoma most az ép szemen jelentkezik, vagyis a gátlás változtatható, binocularis folyamat. A kölcsönös gátlásra közkeletű példa az alternáló kancsalok látása. Monocularis kancsalságban a functionalis scotoma állandósul, valóságos relatív scotomába megy át a deviáló szemen, ebből származik a kancsalsági amblyopia, illetve absoluttá vált macularis scotoma kifejlődése esetén az excentrikus fixatio. A fentiek alapján a kancsalsági tompalátást ma már nem mondjuk ambl. ex anopsiának, hiszen nem csupán a szem használaton kívül helyezése hozza létre, hanem activ gátlás. A gátlási folyamatot egyes iskolák különféle helyre teszik : az agykéregbe (Hamburger, Burian), a subcortalis látóközpontba, vagy magába a retinába (Harms, Polyak, Radnót és Pajor, Hollwich és mások). Mint említettük, a gátlás mellett jelenlevő ingerlés alakítja ki a másodlagos hibás kétszemes kapcsolatot. A macularis térirány megváltozása folytán vizsgálat közben, vagy műtéti párhuzamosítás esetén, bár a kép a két maculára esik, kettőslátás jelentkezhet. Ez az ún. paradox diplopia idővel — gátlás útján — rendesen elmúlik. Triplopia is előfordul, ha a deviáló szem maculájának eredeti — helyes és új — hibás 108 i
