Szemészet, 1962 (99. évfolyam, 1-4. szám)
1962-06-01 / 2. szám
a tonometer skálakitérése 3-nál kisebb, akkor a nehezebb súlypárral kell végezni a páros mérést, mert Moses és Hahn (42) szerint a 3-as skálakitérés alatt hamisan magas szemnyomást mérhetünk a corneahámnak a tonométer talpa és szege közé való begyűrődése következtében. A módszer hibalehetőségére előzőleg már utaltunk. Az applanációs tonométernek a klinikai vizsgáló eszközök közé jutása lényeges haladást jelentett a rigiditás meghatározás pontossága szempontjából (33, 40, 56). Az applanációs tonométerrel mért nyomást a kisebb súllyal mért nyomás helyett alkalmazhatjuk a differenciáltonometriában, melynek hibalehetősége csak 0,5—1,0 Hgmm (19). A grafikai módszer használata esetében a rigiditási egyenest alkotó két pont sokkal távolabb esik, mint a kettős tonométer mérés skálakitérés pontjai (20), így ezen módszer pontossága is fokozódik. Mivel csak egy Schiötz tonométer mérés szükséges, a tonométer hibaforrása is felére csökken (56). További előnyt jelent a rigiditás meghatározás pontosságában az, ha elektrotonométert alkalmazunk mechanikus Schiötz tonométer helyett, melynek szerkezete precízebb, a leolvasási hibaforrás is csökken a nyújtott skála következtében, azonkívül 0,2 skálakitérés leolvasási pontossága is adva van. Schmidt (56) szerint a legmegfelelőbb az applanációs tonométert és a 7,5 g-os súllyal terhelt tonométert összekapcsolni a rigiditás meghatározására. Ebben az esetben az ép szemek rigiditásának standard eltérése 0,0031, míg páros súllyal való meghatározásé háromszor nagyobb (18). A kísérletes klinikai rigiditás meghatározás pontosságának további javítását jelenti Moses és Tarkkanen(43), valamint Kruse (27) módszere, akik a 3,06 mm átmérőjű applanációs prisma mellett a második mérést nagyobb átmérőjű prismával végzik. Nagyobb területű applanációnál azonban már az intraoculáris nyomás emelkedése és az elnyomott folyadék mennyisége nem hanyagolható el és a számításoknál ezt tekintetbe kell venni. Az ép szem átlagos rigiditása A Friedenwald által 0,0215-nek meghatározott átlag, normális rigiditási érték ma általában elfogadott, bár számos szerző ettől lényegesen eltérő eredményeket közöl. Friedenwaldéhoz hasonló vizsgálati körülmények között Lavergne, Prijot és Weekers (29) 0,0246-ot, Leydhecker (35) 0,0240-et, Schmidt (56) 0,0225-öt találtak. Goldmann és Schmidt (19) 5,5 g-os súllyal terhelt Schiötz tonométerrel fekvő egyénen és applanációs tonométerrel vizsgálva a rigiditást 0,0215-öt találtak, ugyanezen módszerrel, de ülve, hátrahajtott fejjel a rigiditás értéke 0,0203 volt. Ezen utóbbi módon Schmidt (56) applanációs tonométerrel és 7,5 g-os súllyal terhelt Schiötz tonométerrel az átlagos rigiditás 0,0205, 10 g-os súllyal 0,0201, 15.0 g-os súllyal 0,0197 értékét állapította meg. Kruse (27) applanációs tonométerrel és 7,5 g-os súllyal terhelt Schiötz tonométerrel ülő egyénen 0,0212, különböző átmérőjű applanációs prismákkal 0,0224 rigiditási értéket közöl. Post mortem emberi szemen tonometriás módszerrel Grant és Trotter (22) 0,0163-as, Gloster és Perkins (17) 0,0180-as, Prijot volumetriás módszerrel (47) 0,0150-es rigiditási értéket találtak. Feltűnően alacsony értékeket közölnek Prijot és Weekers (49) post mortem és in vivo az első csarnokija adott isotoniás oldat módszerével, szerintük a rigiditás ép szemen 0,0125, mely alacsony értéket azzal magyarázzák, hogy ők Friedenwalddal szemben a szemgolyó hátsó részének deformálódását is tekintetbe veszik a disdentált folyadék mennyiségének kiszámításánál. így az ő volumen értékeik magasabbak a Friedemcald által megadottnál. Hasonló meggondolásokból kiindulva McBain post mortem emberi szemeken a Friedenwald által megadott értékeket revideálta (Pt : 1, V : 2), 93
