Szemészet, 1962 (99. évfolyam, 1-4. szám)
1962-12-01 / 4. szám
A Pétery S. и. Kórház-Rendelő (igazgató: Gálócsi György) Szemészeti Osztályának (osztályvezető főorvos: Ноту Gusztáv egyetemi tanár) közleménye Elastotonometriás vizsgálatok jelentősége a glaukonia klinikumában KORECZ KÁROLY A glaukomás folyamat jgs a szem burkainak elaszticitása között fennálló kapcsolat vizsgálata majdnem olyan régi keletű, mint a glaukoma tudományos kutatása. Coccius a glaukoma aetiológiáját (1863) a sklera zsíros elfajulásában látta, Graefe (1869) a sklera ridigitását glaukomára diszponáló tényezőnek tekintette. Römer (1918) először fejezte ki számszerű egységekben a sklera ridigitását. 1926-ban dolgozta ki Kalfa, Filatov tanítványa elastotonometriás eljárását, melynek lényegét szerinte a szem tenzióját szabályozó neurovaszkularis reflex vizsgálata képezi. A Kalfa-féle elastotonometriás eljárás továbbfejlesztésének tekinthető a Dasevszkij-féle reaktotonometria. Az utóbbi azonban pontosságban és érzékenységben semmiben sem múlja felül az eredeti Kalfa-féle elastotonometriát. Sz. F. Kalfa (1926-ban) experimentálisán bebizonyította, hogy a Maklakovféle tonometer nem mérheti a valódi szemnyomást, mert mint az applanációs tonometerek általában a mérés pillanatában a szemnyomást emeli. Ennek oka abban áll, hogy a tonometer a belapított cornea szegmentumnak megfelelően csarnokvizet szorít ki. Minthogy a szem tartalma gyakorlatilag nem összenyomható, ezért a szemben levő folyadék feszíti a szem burkait. A szemburkok, különösen a sklera nagyfokú ridigitása miatt erre a feszítő erőre ellennyomással válaszol, ami a tenzió emelkedéséhez vezet. Ezért változtatta meg Kalfa Imber képletét: P = T, a következőképpen : P = T -+- Q, amelyben Q az a tenzióemelkedés, amely a szem burkainak tonometrizálással kiváltott reakciójától függ. Későbbi vizsgálatok bebizonyították, hogy a Q a sklera rigiditáson kívül magában foglalja az ún. kompenzációs neuro vaskularis reflex által kiváltott tenziócsökkenést is, amely következésképpen a Q számszerű mennyiségét csökkenti. Képletben ezt V. E. Sevaljov fejezte ki (1949): P = T + (Q —d), ahol a „d” a neurovaskularis reflex által kiváltott tenziócsökkenést jelenti. Természetes, hogy minél kisebb a sklera rigiditása, annál könnyebben tágul és annál kisebb lesz a tonometrizálás pillanatában mért nyomás és ellenkezőleg, minél magasabb a sklera rigiditása, annál magasabb nyomásértéket kapunk tonometrizáláskor. Ezért a tonometrizálás pillanatában fellépő szemnyomás emelkedés fokából következtetni tudunk a sklera rigiditásra. Ez a tétel az elasztotonometria alaptétele. A második alaptétele pedig az, hogy felvilágosítást nyerünk a tenzió szabályozásában részt vevő neurovaskularis reflexmechanizmus állapotáról. A Filatov—Kalfa-féle elastotonometria módszere abban áll, hogy a Maklakov-Шв tonometert fokozatosan nagyobb súlyokkal terheljük meg (5,0; 7,5; 10,0; 15,0 g). Koordináta rendszerben az abszcisszán jelezzük a tonometer súlyát, az ordinátákon pedig a nekik megfelelő tonometriás nyomást higanymilliméterekben. A kapott pontokat összekötjük és egy görbét nyerünk, amely a szem burkainak a tonométernek a szemre való ráhelyezésével kiváltott reakcióját mutatja. Ez az ún. elastotonometriás görbe (ETG). Egészséges szemen az ETG egyenes, vagy az 5 g és 15 g megterheléssel kapott értékek közötti különbség 7,1 és 12,1 Hqmm között van. A közepes emelkedés 9,9 Hgmm. Ily módon 223
