Szemészet, 1962 (99. évfolyam, 1-4. szám)

1962-12-01 / 4. szám

hat ki, ha az artéria centralis retinae systolés nyomása magasabb, a diastoles nyomása alacsonyabb, mint a szem tensiója. Azaz az arteria centralis retinae vérnyomása a normálisnál alacsonyabb.

Az exophthalmus, a tágult conjunctivalis erek és a secundaer glaukoma a vénás pangás következménye. Weelcers és Demarcelle (1952) kimutatták, hogy a cca oldalán az episclerális vénás nyomás magas. Azonban, mint ez betegeinken is demonstrálható és általában a casuisticákban is megtalálható, a látásélesség lényegesen nem csökken, kifejezettebb látótér kiesés nem mutatható ki. A látóideg sérülése közvetlenül az artériás keringés csökkenésével függ össze ; ezt igazolni a therápia tárgyalása során fogjuk részletesebben.

Therápiája elvben az artériás-vénás shunt megszüntetése (4). A gyógyszeres therápiának és különböző vénák (vena angularis, tágult orbitavénák, stb.) lekötésének már csak történeti jelentősége van (10). Ma az arteria carotis communis és ágainak lekötését végzik.

A carotis communis lekötését már Travers (1809) is sikerrel végezte, azóta is a leggyakrabban végzett műtét. Idősebb betegeken különböző rögzítéssel a carotis communist a nyakon előbb 5 percre, majd — ha tüneteket nem okoz —naponta emelkedő ideig leszorítják (6). Ez a collateralis keringés kialakítása érdekében történik. Dandy (1937) 25 év alatt ajánlja a carotis communis lekötését, idősebb betegeken a beszűkítést ajánlja. A műtét sikertelensége esetében már Dandy javasolta az art. carotis interna nyaki szakaszának lekötését. Ha ez a beavatkozás sem jár eredménnyel — a carotis interna intracranialis szakaszának lekötését. Dandy (1937) 6 koponyaműtéttel gyógyított betege közül 4 gyógyult, 2 meghalt. A műtéti eredmények ma sem változtak lényegesen. Ezzel kapcsolatban idézzük Walker és Allégre (1956) 21 nagyrészt traumas cca-ban szenvedő betegének adatait. A 21 beteg közül 1 spontán gyógyult; 20 betegen részben egymásután, részben egy ülésben 25 műtétet végeztek. 14 esetben kötötték le a carotis communis, illetve interna nyaki szakaszát. A beavatkozások után 1 betegük meghalt. 11 betegen végeztek craniotomiát a carotis interna lekötése miatt. Műtét után egy betegük halt meg. Kiemelik azonban, hogy — bár életben maradt betegeik mind gyógyultak — valamennyi betegen defect tünetek fejlődtek ki és váltak maradandóvá a beavatkozások után (1 hemiplegia, 2 betegen visus romlás stb.). Henderson és Schneider (1959) 14 operált betege (11 traumás, 3 spontán) közül 1 beteg az diagnosztikus célból végzett carotis angiographia után gyógyult ; 13 beteg közül 12 esetben végeztek craniotomiát ; a műtéti mortalitas 4 beteg. Megítélésük szerint a carotis interna nyaki és intracranialis szakaszának lekötését egy ülésben kell végezni, mert a teljes gyógyulást ez biztosítja. A műtéti mortalitás azonban igen magas.

Figyelembe véve betegeink spontan gyógyulását, illetve a carotis communis lekötésével elért eredményeket — a spontan cca gyógyulási hajlama jobb, mint a traumás cca-é. Mivel a functiosérülést okozó tünetek (visus, látótérsérülés, hemiplegia, stb.) elsősorban a csökkent artériás keringés következményei (10.), ezért minden tberápiás beavatkozás további és esetleg maradandó functiosérüléshez vezethet. 4 betegünk közül 3 betegen jelentkezett súlyosabb tünet a gyógyulás (az arterio-venosus shunt megszűnése) megindulásakor. 2 beteg szemtensiója szökött fel, ehhez visus — ill. látótérlaesio társult. A látótérelváltozás — mely egyik betegen maradandóvá vált -— mindkét betegen vascularis típusú volt. Első betegünkön (Z. E.) a későbbi megfigyelés során a másik szemen is vascularis típusú látótér kiesés jelentkezett. Tehát a secundaer glaukomás roham ellenére a látóideg sérülés vascularis laesiora jellemző, nem glaukomára (1. ábra).

212